Az írás értelme

Még egy kiegészítő gondolat az előző bejegyzéshez: miért is érdemes ennyi energiát beleölni az írásba? Oké, hajhásszuk a népszerűséget: vannak, akik reality show-ban dugják a gusztustalan nőket és vannak, akik blogokba irkálnak. De azért van ebben több is. (Mármint az irkálásban.)

Egyrészt a dokumentálás. A személyes naplónak nálam ez a fő motivációja: feljegyezni magamnak, a családnak, meg mindenkinek, akit érdekel, hogy éppen mik történtek, mik voltak azok, amik foglalkoztattak. Írtam már többször: ha egy-egy kellemes dolog mellé nem szögezzük le magunkban, hogy “ez jó volt”, akkor elfelejtjük, elsikkad. Hatványozottan igaz ez mondjuk egy hétnapos sátorozós nyaralásra. Pár év múlva már csak homályos részletek maradnak meg az egészből, azok is csak azért, mert valaki éppen fényképezett.

A szakmai írásoknak némileg más, komplexebb a motivációja. Persze, ott is lényeges a dokumentálás. Valamikor éppen ezért kezdtem el, de közben tapasztaltam meg egy fontosabb aspektust: az eszközt arra, hogy rendet rakjunk a fejünkben. Nincs értelme szépíteni, éles helyzetben egy-egy probléma megoldásánál nem ritka, hogy a try&error módszer vezet eredményre: addig próbálgatom a beállításokat, amíg az egyikkel működni nem kezd a ketyere. Ezt aztán felírjuk, megjegyezzük, hogy tudjuk, legközelebb is így kell. De most képzeld el, hogy az egészet, tehát a probléma feltérképezését, elemzését és a megoldási lehetőségeket meg is kell írnod egy publikus helyen. Itt már nem elég az, hogy ‘tekergettem, oszt megjavult’. Ha megírod, biztos lehetsz benne, hogy hamarosan oda fog tévedni valaki, aki jobban ért hozzá, neadjisten a téma szakértője, és nagyon hülyén mutat egy olyan írás mögött, amelyben arról írsz, hogy milyen hülye a technika, egy olyan megjegyzés valami nagy névtől, hogy nem a technika hülye, hanem te.
Itt van például egy tegnap kirakott írás a szakmai blogról. A piszkozatot már két hete dédelgettem, fogalmaztam át, finomítgattam. Kirakhattam volna egyből is, persze, aztán most éghetne a pofámról a bőr. Utánamentem, nyomoztam, megértettem, tanultam… és most már sajnálkozóan nézek a két héttel ezelőtti énemre. Nincs szánalmasabb a tudatlan hőbörgőtől. Azaz, ha kiállsz a publikum elé hőbörögni, akkor nagyon alaposan meg kell értened, hogyan kapcsolódnak a fogaskerekek. És ez a fő hozadéka annak, ha leírod egy-egy szakmai kalandodat a nagyközönség számára. A magam részéről kötelezővé tenném mindenkinek, akinek problémamegoldás a fő feladata. Nem fogadnék el semmi rinyálást. Nincs stílusod? Le van szarva, ha a stílusra vagyok kíváncsi, akkor majd olvasok Kosztolányit. Nincs időd? Hát mi másra kellene több időt szakítanod, mint arra, hogy meglépd a tanulási folyamat legfontosabb fázisát, a rendrakást a fejben?