Időkapszula

A múlt héten valamiért bele akartam nézni egy videókazettába és ekkor szembesültem vele, hogy a videómagnónk az elmúlt négy év során valamikor megdöglött. Azért négy év, mert kábé azóta nem jutott eszébe senkinek, hogy bekapcsolja ezt az idejétmúlt jószágot. Nyilván újat már nem fogunk venni (már régen is húztam a számat miatta, ez a dög 48e forint volt), így viszont megszabadultunk egy nagy lelki tehertől, nem nekünk kell kimondani a fatvát a videókazettákra, maga a technika tette lehetetlenné a használatukat. Azaz felszabadult az a szekrény, ahol eddig a kazettákat tároltuk, és végre lett helyük a cédrusdobozkáimnak.
Igenám, de hová tegyem? Felmásztam a padlásra (ötezer fok), szétnéztem… és egy sarokban megtaláltam a családi őstörténet bőröndjeit. Jó 30 évvel ezelőtt ezekkel költözködtem minden évben Veszprémbe, nyaranta meg haza, Egerbe. És akkor ezek a bőröndök már igencsak középkorúak voltak, hiszen korábban ezekkel jártuk a világot, legalábbis a kelet-európai felét. (Megjegyzem, még emlékszem rá, amikor ezek a bőröndök voltak az _új_ bőröndök, és egy ideig nekem a _régi_ bőröndök jártak. De ez már történelem, az is lehet, hogy azoknak a bélései alatt még janicsárok rejtőztek.)
Az ötlet adta magát: pakoljuk bele a 40 éves bőröndökbe a 20 éves videókazettákat, zárjuk le, amilyen jól csak lehet, aztán hadd menjenek fel a padlásra. Talán 20 év múlva megtalálja egy unoka és gyönyörködik ezekben az ismeretlen és felfoghatatlan műanyagdobozokban. (“Azt meséld el még egyszer Nagyapa, amikor kihúztad a mágneses szalagot és celluxszal megragasztottad!”)

7 Comments

  1. (“Azt meséld el még egyszer Nagyapa, amikor kihúztad a mágneses szalagot és celluxszal megragasztottad!”):hát én besz**nék, ha ilyesmit kérdeznének akkor, amikor már az usb is gagyi lesz…

  2. zso@: Az usb már most is gagyi:-)

  3. Az USB 3.0-át még ne írdd le, egész jó cucc. Én arra leszek kíváncsi, beváltja-e az NFC azokat a várakozásokat, melyeket valamikor a Bluetooth keltett.

  4. Na jó USB 3.0 meg kap egy esélyt. Pesze csak Linuxon:-)

  5. par eve vettem egy videot a megboldogult helyett, valami 10Khuf volt afastol.
    viszont remekul bedigiztem vele a csaladi es egyeb felveteleket, mondjuk azt a szikrabrigadosat is, aminek a vegen gyulai kolbaszt martogatok borospoharba, mikozben egy nepszeru slagert dudolok.
    Ezutan a kesz avit letomoritettem rarral, es 817 karakteres jelszoval vedtem le, amit viszont ramondtam egy hagyomanyos magnoszalagra, nehogy elfelejtsem.

  6. Általában a gumi alkatrészek mennek tönkre, ezeket olcsón lehet cserélni – ad abszurdum, használt videót (szinte) ingyen hozzádvágnak :) persze, megértem ha nem akarsz vacakolni vele.

  7. Ebbol is latszik, hogy a regiek jobban tudtak, mi az idokapszula: Romaban ma is el lehet olvasni a regi feliratokat :) Tehat, ha nagyratoro terveid vannak, vegyel peldat a Georgia Guidestone-rol…

Leave a Reply to sztupi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading