London calling 3/3

2012.03.20; kedd

Azok az elgyötört fejek, melyek reggel nyolc körül bújtak elő az ágyból. Szeretem ezt a látványt.

Ma nem siettünk sehová. A mai program úgy lett eltervezve, hogy mindent megnézünk, amit az előző két napban nem sikerült. Márpedig eddig dolgoztunk rendesen, így csak könnyű séták maradtak. Ráadásul mindezt Travelcard támogatással, mivel délután már egy baráti családhoz megyünk ki, náluk is alszunk. Szóval nincs sok célpont, de azok annál töményebbek: Soho, kínai negyed és úgy általában a Trafalgar Square feletti részek, utána Buckingham palota, Hyde Park, bekukkantás a Harrods-ba, majd a Royal Albert Hall és környéke, végül a múzeumok közül a V&A, azaz Victoria és Albert.
Azaz rövid séta.

Reggel megint a répafejű nő szolgált fel, de úgy látszik ma reggel nem vette be a szövegértelmező tablettáját. Alaphelyzetben palacsintából csak egy fajta volt: sajttal és valami török trutymóval töltött. Nyilván visszakérdezett, hogy melyiket szeretném. Aztán visszakérdezett, hogy hányat szeretnék. Első nap két darabot kaptam, második nap Nej csak egyet a duci mogorvától… ennek fényében kicsit furán néztem rá, majd mondtam, hogy egy adagot. Erre tágra nyílt a szeme, hogy csak egyet? Oké, akkor hozzon hármat! – vigyorogtam rá. Visszavigyorgott és felírta. Végül én voltam meglepődve, hogy ez csak ilyen egyszerűen megy. Medve, húzzál le a halállistáról. Ha kérek a piritós mellé egy világbékét, lehet, hogy azt is kihozza. Vagy nem. Dóra ugyanis kért egy omlettet alltogether-rel, aztán nem kapott rá semmit. Úgy látszik, ma ennyi fért bele a mindenbe. Vagy mi kaptuk meg töltelékként az ő feltétjét.

Gyors checkout, majd az utolsó vonatozásunk befelé. Most már Stratfordnál leszálltunk, innen egyszerűbb metróval a Víziló Waterloo pályaudvar. Ott terveztük ledobni a cuccainkat a csomagmegőrzőben, mivel innen fog indulni a délutáni vonat is a haverokhoz.
Csomagmegőrző. Drága. Nagyon. A faszi pedig bunkó. Nagyon. Megkérdezte, hogy a csomagokban a saját dolgaink vannak-e? Nem értettem a kérdést. Erre valami olyasmit szólt hátra a társának, hogy ezek milyen sötétek, még azt sem értik, amit kérdeznek tőlük.
Aztán a város, de London nem az a hely, ahol nyalogathatod a sebeidet. Charing Cross, tömeg, sőt, tömeg*tömeg, mindenki nyomul, neked megy, félrelök… ha megállsz, akkor hátulról mennek neked, hangzavar, buszok és buszok mindenhol, váratlan zebra, ha mész a tömeggel, akkor futás, mert a tömeg éppen pirosban ment át, és hirtelen kikanyarodott egy autó jobbról, szóval tömény idegbaj, miközben én éppen a laptopom és a Kindle-m miatt aggódok, melyek a hátizsákban maradtak, a bunkó faszinál és lelki szemeim előtt már pereg a jelenet, amint délután ötkor átveszem a zsákot, belenézek és nincs benne a laptop és erőből beleverem a faszi fejét a mérlegbe, majd hajánál fogva felrántom, orrán-száján dől a vér, aztán nyakánál fogva a falhoz szorítom és közelről ordítom bele a képébe, hogy where is may laptop, you asshole! De a tömeg nem engedi, hogy foglalkozzak a fantáziáimmal. Csak a Soho-nál nyugodtam le, amikor megláttam a licensszel rendelkező szexboltban a próbababán a férfi szadomazó szetet. Ez azért elvonta rendesen a figyelmemet. Pusztán csak tudományos szempontból, persze.

From London 2012

Még egy gondolat erejéig visszatérve a csomagmegőrzéshez. A vasútállomáson 8,5Ł volt, bőröndönként. Ez egész pontosan 3 kubai szivar ára a tegnapi horrordrága szivarboltban, szóval nem kevés. Miután visszajöttünk, akkor tudtam meg, hogy a múzeumokban is van csomagmegőrzés. 1 fontért. Istenbizony, Londonban a legjobb helyek a múzeumok.

From London 2012

Szóval séta. Charing Cross, Trafalgar Square, kátrányos gödör zebrák, végül a Soho. Úgy gondoltam, itt már béke lesz, az iskolás csoportokat csak nem hozzák be ide tanulmányi kirándulásra. Aztán csak de. És még én éreztem magamat hülyén, amikor anno a kiskamaszoknak megvettem a nagy puncikönyvet.

From London 2012

Habár meglehetősen nyitott elmével rendelkezem, és tényleg komolyan is gondolom, hogy virágozzon száz virág (na jó, a pedofilok azért mégse), de ennél a cégtáblánál igencsak magasra szökött a szemöldököm. Aszongya, hogy hagyományos magyar étterem, Buzi Huszár néven, a londoni Soho-ban. Azért ez már… izé. Nem is bírtam magammal, itthon utánaolvastam, hogyan is van ez. Nos, a nyelv formálódása jól kibabrált az étteremmel. A weblapjukon van egy írás, abból megtudhatjuk, hogy az éttermet még abban az időben alapították (1953), amikor a gay szónak nem volt meg a szexuális jelentése, egyszerűen csak annyi volt mögötte, hogy vidám, jókedvű. Az alapító pedig, aki korábban Magyarországon tanulta a szakácsművészetet Gundel Károly keze alatt, tisztelegni akart a névvel az elit magyar katonaság előtt. Értsd: A Vidám Huszár.

From London 2012

Innen leballagtunk az Oxford Street-re, bejártuk azt az óriási Kínai negyedet (kici, de ócó), utána jött volna a Leicester Square, de azt most éppen teljesen feltúrták. Ez egyébként klasszikus cucli mostanság Londonban, mindenhol készülnek az olimpiára, rakják le a díszburkolatokat, emiatt elég nehéz is beszívni a városban a megfelelő hangulatot. A kőport, azt könnyű.

Volt még egy elmaradásunk. Dóra leszögezte, hogy ő addig haza nem megy, amíg nem macerált halálra egy medvekucsmás őrt. Tegnap már jártunk ugyan őrzött objektumok környékén, de egyiknél sem találtunk még csak hasonló őrt sem. Egyenruha, az volt rajtuk, hülye kalap is, de piros kabát és medvekucsma, az nem. Gondoltuk, ha máshol nem is, de a Buckingham palotánál biztosan akad elfekvőben egy.

From London 2012

Előtte beléptünk a Trafalgar téren a Tescóba. (Vagy 50 magyarral együtt. Pont előttünk engedték szélnek a csoportot és nagy részük egyből ebédet vásárolni ment a boltba. Egy nagy család vagyunk.) Nekem itt már annyira eldurvult a tömegundorom, hogy otthagytuk a teret és elmentünk hátra, a St. James parkba. De ez így sem volt az én napom. Megálltunk a lovasőrök istállója mögött, nekitámaszkodtunk egy-egy vasoszlopnak, a csajok elővettek egy szelet csokoládét, én meg egy kókuszgolyót. Ennyi. Nem terítettünk meg hatfogásos ebédre, egy csokit bárhol a világban el lehet majszolni az utcán is, nemhogy Londonban, attól a Trafalgar tértől 50 méterre, ahol a világ összes nációja köztéren ebédel műanyag tányérokból, műanyag villával. Erre odajött egy fényvisszaverős-mellényes pacák, hogy húzzunk innen. Az istálló mellől. Legszívesebben nyerítettem volna egyet, hátha akkor maradhatunk.
Aztán száz méterrel arrébb, a parkban volt szabad pad, leültünk a többi köztéren ebédelő pária közé, előszedtük mi is a tányérjainkat és megebédeltünk. A Diana emléksétányon.

From London 2012

Mondanom sem kell, a palota előtt egy, azaz 1 őrt sem láttunk, szóval a leányzónak bele kellett törődnie, hogy a kucsmás fiúk elmenekültek. (Taktikusan nem árultam el neki, hogy én tulajdonképpen a palotában lakok.) Folytattuk az utunkat a Wellington tér felé. Hátha látunk szimpatikus őrülteket a Hyde Park Corner-ben.

From London 2012

De egy létrás fazon sem volt kint, pedig remekül sütött a nap és elég sokan is sétálgattak a parkban. Elmentünk a tóig, majd visszafordultunk a civilizációba. Elhaladtunk a “Talán még átérünk a zöld lámpán” kompozíció mellett, aztán a Kensington utcán elsétáltunk a Royal Albert Hall-ig. Nagyon szép az épület, engem speciel felkészületlenül is ért. Valami olyasmire számítottam, mint New Yorkban a Madison Square Garden, egy nagy betontömb. Ehelyett egy igényes, vöröstéglás, görög amfóramotívumokkal gazdagon díszített épületet találtunk.

From London 2012

– Ez az a hely, ahol egy csomó rockzenész készített komolyzenei felvételeket is? – kérdezte Nej.
– Ja, ez az. Zappát konkrétan kétszer is kitették innen. Meggondolták magukat.
Nem csak az épület volt szép, hanem a környéke is. Északnak az Albert Memorial, délnek pedig múzeumok hátán múzeumok. Tobzódás a vöröstéglás épületekben. Albertopolis.

From London 2012
From London 2012
From London 2012

Ja, igen, feltűnhetett, hogy a tervhez képest kimaradt a Harrods. A női szakasz itt már annyira nem érezte a lábát, hogy inkább nem vállalták be az 500 méteres kitérőt. Nej racionalizálása pedig úgy hangzott, hogy amilyen elgyötörtek vagyunk, nagyon hülyén néznénk ki egy luxusáruházban.

Szóval V&A múzeum. A három nagyból (Science, Natural History) ennek a küldetése a legkevésbé megfogható, ezért is szokott leginkább ez kimaradni a látogatásokból. Én is sokáig zavarban voltam, amíg meg nem tudtam, hogy ez valamikor a manufaktúrák múzeuma volt. Azaz most a tárgyak múzeuma: művészet és formatervezés.
Először persze itt is vécé és kávé. A klasszikus múzeumi pihenő. A lábak nagyon hálásak voltak érte. Közben átnéztük a prospektusból a kiállítások elhelyezkedését, kifigyeltük, miket akarunk megnézni. Számomra rögtön csalódással indult a tervezgetés, a bútor részleg majd csak novemberben nyit. (Imádom a régi bútorokat.) Így csak a negyedik emeletig mentünk fel és onnan csorogtunk le a földszintre. A lányok főleg az ezüst/arany tárgyaknál, ékszereknél ragadtak le, én a vázlatoknál, festményeknél.

From London 2012

Degas-nak volt egy balettelőadást ábrázoló képe, na annál csak lehuppantam a padra és tátott szájjal néztem. Ha valaki definiálni akarja az expresszionizmust, nem kell szólnia egy szót sem, elég csak előrántania ezt a képet. Néhány sebtében odakent folt, és mégis teljesen tökéletesen adja vissza az előadás hangulatát. (Nem, nem a híres balettáncos képéről beszélek, ez egy számomra ismeretlen darab.)

Öt óra körül indultunk vissza a vasútállomásra. Ahogy közeledtünk, úgy kezdett emelkedni az adrenalinszintem, de végül nem volt semmi gáz. Egy másik pacák volt szolgálatban, kiadta a táskákat, gyorsan leellenőriztem mindent, nem hiányzott semmi. Meglepő módon az egész állomáson nem találtunk vonalhálózat-térképet, így a saját, pici nyomtatott térképem alapján keveregtünk ki az 5-ös zónába. Tényleg kész szerencse, hogy nálam volt a kajakos sípom (anélkül sehová), azon ugyanis van iránytű és nagyító is.

A baráti családnál egyből szabadkozással kezdték: sajnos nincs túl sok vécépapír a lakásban, tehát megkérik Nejt, ne is próbálkozzon eltömíteni a klotyit, és lehetőleg a falnak se nagyon dőljön neki. (Mondjuk ehhez képest az én kezemben maradt ott a Waterloo állomáson a tájékoztató tábla.) Vacsoráztunk, leültünk beszélgetni. Érdekes volt hallgatni a tapasztalataikat: ugyanazt csinálták meg, mint amikor mi a Bakonyból költöztünk fel pici gyerekekkel Budapestre – csak ők jóval nagyobbat ugrottak. Eggyel több gyerekkel. Egy jóval drágább országba. De ahogy elnézem, milyen irányba halad Magyarország, egyre biztosabb vagyok benne, hogy igazuk van.

Aztán viszonylag korán alvás, mert durva korán lesz a kelés. A repülőtér kábé 100 kilométerre van (de városon belül), a reggeli géphez már hajnalban el kell indulnunk.

2012.03.21; szerda

Szerda hajnal, félhomály. Beültünk az autóba. Nej kapásból a sofőrülésre akart, jót vigyorogtunk rajta. Aztán a kertvárosi szűk utcában szembejött velünk egy autólámpa. – Jézusom – sikoltottam fel magamban – Egy őrült van a mi sávunkban!
Hja. Még mindig a baloldali közlekedés.

Innentől túl sok érdekesség nem történt. A repülőgép időben indult, időben is szállt le, minket pedig arcon legyintett a 10 fok különbség. El is csomagoltam a télikabátomat, és rövidujjú ingben sétáltam haza.

Link:

  • Az összes kép (slideshow)
  •  

    This entry was posted in Utazás.

    9 thoughts on “London calling 3/3

    1. terrorveszély a titok nyitja,márhogy a csomagőr fura kérdésének,pályaudvaron különösen. munkába csak ilyen témájú 2 napos fejtágító és vizsga után állhatott csemetém is.nem voltam ideges:-)

    2. @Hvala: És szerinted egy terrorista egy hasonló kérdésre megtörik és bevallja, hogy nem a saját cucca van a hátizsákban, hiszen Alitól kapta a bombát?

    3. És ha a kivándorolt Gizi néni kért meg ,hogy vigyed már haza huszonöt éve nem látott unokahúgának a családi ezüstöt,simán bemondod:-)De ha Gizi néni szobabérlóje a sűrűszemöldökű ,snájdig Ahmed,akkor ugye…:-)

    4. Ha otthon leszek, megnézem. A napot tuti, hogy az óraátállítás miatt rontja el, az rss meg… végülis nem írtam swemmit, nincs, amit frissítsen.

    5. Hihetetlen hálás vagyok: szüleim májusban mennek Londonba életükben először (születésnapi ajándékba kapták), máris küldöm nekik emailben a beszámolót. Nyilván felét sem fogják tudni lesétálni, de a program összeállításában/kedvcsinálásban nagy segítség lehet…

      (1:41-kor még szerda van?)

    6. Háát. Nos, a helyzet az, hogy a hostoló cégnél valószínűleg GMT+0-ra van állítva a szerver órája. Nekem kell eltologatnom a wordpressben a blog óráját, hogy ténylegesen az az időpnt jelenjen meg, amikor a beírás/hozzászólás megtörtént. Ez eddig GMT+1 volt (ezért kellett 0:59 oercig az előző napot beírni), az óraátállítás után GMT+2 lett belőle, azaz igen, 1:59 percig még az előző nap van.

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *