London calling 2/3

2012.03.19; hétfő

Egy újabb ismerős érzés. Szállodában lakunk, a helyszín eleve nem alkalmas szobán belüli étkezésre, de messze ez a legracionálisabb mód, tehát este bevásárolunk a Tescóban, felcsempésszük a cuccot, gyorsan elfogyasztunk mindent (mert a cíder megmelegszik reggelre), aztán másnap kicsempésszük a szemetet. Végülis, illik a napközbeni közteres étkezésekhez.

Tegnap reggel egy répavörös hajú pincérnő szolgált fel, aki mindenkinek úgy mutatkozott be, hogy Sorry For The Delay. Viszont megjegyezte, ki mit kért és kedves volt. Ma egy idősebb, kövérkés, mogorva nő van, nekem csak üres rántottát hozott, alltogether feltét nélkül. Amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy nem is kértem. A valóság az volt, hogy Dóra kért egy omlettet with altogether, én meg hozzátettem, hogy an omlette as well. Azaz tegnap európai típusú kiszolgálásban volt részünk, ahol tudták, mit akarok – ma viszont amerikai típusúban, amikor szószerint azt hozták, amit mondtam és nem erőltették meg az agyukat, hogy olyan töltelékszavakat is értelmezzenek, mint az as well. (Hozzátartozik, hogy bár méltatlankodva ugyan, de visszavitte a rántottát és rárakta az alltogether-t. Nem, betonkeverőt nem rakott rá, pedig elméletileg az alltogether-be az is belefér.)

Reggel fontos, hogy mindenki elintézzen mindent a klotyin, mert utána napközben, a városban bolyongva kellemetlenebb lesz. Nálam egyszerű a helyzet: magyar közélettel foglalkozó írásokat olvasok a reggeli után. A hatás garantált. Csak arra kell koncentrálnom, hogy ne felül jöjjön vissza az étel.

A Liverpool Street-en vettem észre, hogy egy mobiltelefon sincs nálam. De egy nyomorult fecni, egy toll sem. A mai napnak lőttek. Le tudom írni, merre jártunk, de az írások apró fűszerei, a beszólások, a röpke hangulati elemek már nem lesznek meg. Hát, így nem nagyon lesznek életszagú bejegyzések. Viszont cserében életbe maradok. Mindenesetre kár értük. Különösen úgy, hogy a telcsiben voltak a túraútvonalak is. Így maradt a rögtönzés. Szerencsére térkép már van.

Nem lehet nem észrevenni, hogy Londont ezerrel burkolják. Egy csomó hangulatos tér egyszerűen le van zárva. (Tegnap este a Trafalgar Square is el volt kerítve, szerencsére csak tévéforgatás miatt, reggelre eltűnt minden kerítés.) Biztosan jól fog kinézni minden az olimpia alatt, de most még csak a por szállingózik és a tömörítőgépek dübörögnek.

From London 2012

Első célpont a Barbican. Ezzel némileg bajban voltam. A Google Earth szerint ez egy érdekes objektum, melyet érdemes megnézni… de mi a fene is ez? Mint a helyszínen kiderült, tkp egy művészeti központ, lakóházakkal körbevéve. Stílusra azt mondtam, hogy ez az általam melegen utált Corbusier stílus, és nem is jártam messze tőle. A wikipedia szerint a komplexum brutalist stílusban épült, mely a Corbusier stíl egyik oldalhajtása. Minden zsigeri ellenkezés dacára azt kell mondjam, a helynek volt egyfajta izgalmas hangulata. A tó a lakóházak között, a vizierőműre hajazó szökőkút a végében, a betonrengetegben arányosan elhelyezett növények, a híd a medence felett… nem néztek ki rosszul. Az egyik végében volt egy rusnya beton kolosszus, egy durván 20 emeletes épület. Az volt a neve, hogy Shakespeare torony. Jaj, szegény Sexpir, csúnyán elbántak veled. Ettől a tény még tény marad: 2003-ban London legrondább épületévé választották az együttest.
Nej és Dóra sunyi oldalpillantások mellett bevették a félrotundán a roki vécét. Én falaztam nekik. Ennyi betonfal között még feltűnő sem volt.

From London 2012

A következő objektum a Central Market, más néven Smithfield piac volt. Üde egy hely lehetett, egy időben kivégzések is zajlottak itt, ami simán belefért a vértől, szartól, sártól iszamos tehénpiac hangulatába. Sajnos ezt a részt elterveztem, addig variáltam a napokkal, meg az időjárással, amíg én magam is összezavarodtam, így hétfőre tettem a piacot, mondván, hogy vasárnap zárva van, miközben pont fordítva volt. Így megnéztük kívülről, beóvakodtunk az áthajtóba, elolvastuk a kirakott történelmi tablókat. A figyelmemet rögtön megkapta, hogy egy időben, amikor Londonban drága volt a válóper, divatba jött, hogy a mindenre elszánt férfiak kivitték a feleségüket a piacra és egyszerűen eladták. Lehet, hogy itt egy kicsit el is túloztam a sajnálkozást afelett, hogy rosszkor jöttünk és zárva találtuk a placcot.

Aztán eljött a lányom ideje. Kisétáltunk a Holbourn utcára és egy lendülettel végignyomultunk a különböző Oxford street-eken. Tömeg, tömeg hátán, mindenfelé turistalehúzó üzletek, köztük persze divatos csecsebecsék is. Én a háttérbe húzódtam, tőlem oda mehettek be a csajok, ahová akartak. A pénztárca nálam volt.

From London 2012
From London 2012

Nem mentünk végig a bevásárlóutcán, a Regent street-en lefordultunk balra. Csöbörből vödörbe. Ha lehet, még nagyobb tömeg, még több üzlet. Biztosan voltak szép épületek is, de ezekből semmit nem láttunk, mert a sok emeletes busz eltakarta az utcát.

From London 2012

Egy időben olvastam olyat Pratchett fórumokon, hogy talán Budapest volt Ankh-Morpork modellje. Hát, aki ezt írta, az életben nem járt még Londonban. Annyira erős volt a párhuzam, hogy a három nap alatt alig tudtam elszakadni tőle: az Ankh folyó, a rendszeres leégések, a különböző mitologikus lények egymás mellett élése, ez mind megvolt. (A St. James parkban üldögéltünk, nem messze a Buckingham palotától. Elsétált mellettünk egy iskolai osztály, tanerők vezetésével. Saccra a diákok kábé 20%-a volt fehér. A kölykök pedig élénken beszélgettek, ökörködtek egymással, leszarva, hogy kinek milyen a bőrszíne. Mint a kinti cimbora mondta, az se kizárt, hogy a maradék 20% meg lengyel volt.)

From London 2012

No, vissza a sétához. A Regent street-en elmentük a Piccadilly Circus-ig (circus=körforgalom), onnan a Piccadilly-n a James utcáig. Eredetileg a Hyde parkig terveztük, de haverok még időben szóltak, hogy a James utcában van két, meglehetősen ismert szivarbolt is, én pedig úgy gondoltam, hogy nekem is jogom van konzumálni. Nos, jogom volt, pénzem már kevésbé. A hátsó szentélyben a legolcsóbb petit robusto szivar is 9Ł-nál kezdődött, ez meg durván a háromszorosa annak, amennyit én hajlandó vagyok szivarért fizetni. Az 50 fontos rudacskákról meg inkább ne is beszéljünk.

From London 2012

Bekukucskáltunk a Buckingham parkba, majd a Mallon keresztül elsétáltunk a Trafalgar Square-ig.

From London 2012

Kész, a tömegundorom beállt, mint a gerely. Ez a tér méltán pályázhat a világ legkátrányosabb tere elnevezésre. (Az én szakmámban a tarpitting azt jelenti, hogy valami folyamatot szándékosan lelassítunk.) Nos, ezen a téren eljutni A-ból B-be mindenképpen azt jelenti, hogy át kell menni legalább 5 zebrán, melyek 1-2 percenként adnak szabad áthaladást, közben pedig őrült autóforgalom tombol, beleértve a minden emeletesbuszok öreganyját is, aki valahol itt a téren köpködheti ki magából a buszokat.

From London 2012

Ebben a káoszban talált Dóra egy Tescót, vettünk valami kaját, majd kiültünk a térre és a színes forgatagban megebédeltünk. Nem, nem éreztük egy cseppet sem hülyén magunkat, ahogy a kőkáván ülve, a térdünkön egyensúlyozott műanyagtányérból ettük a szószos tésztát egy állandóan széteső műanyag villával és ittuk hozzá a doctorpeppert, majd ettünk desszertnek csipszet. Rajtunk kívül még többszáz ember tette ugyanezt, ugyanott. Hja, kérem, ha egy város a világ második legdrágább városa, ne lepődjön meg, ha az emberek alternatív stratégiákat választanak.

From London 2012

Jóllaktunk, pihentünk egy kicsit, majd jöhetett a szórakozás. Elsétáltunk a Covent Garden piachoz, lecövekeltünk és vártuk, milyen produkciókkal kényeztet minket a város. Az első meglehetősen csalódás volt, a keleti oldalon egy nő énekelt operaáriákat, de elég hamar kiszúrtuk, hogy csak tátog.

From London 2012

Átmentünk a nyugati oldalra, és igen, ott már odatették magukat a csepűrágók. Elsőre egy zsonglőr pakolt ki, dobálta a szivacsgolyókat, aztán a handzsárokat, majd jojózott egy kicsit, végül eljátszotta a Boston Cézárja(1) trükköt.

(1) Ugye, emlékszünk, Reviczky a tükör előtt.

A show jó volt, de nagyon látszott a trükk lényege: amikor a pacákra tekerték először a kényszerzubbonyt, aztán az acélláncot, majd végül a kötelet, akkor megfeszítette az izmait, utána pedig elernyesztette magát és minden lepotyogott róla.
Nej közben fotózott néhány Faberge tojásszobrot. Azt mondta, hogy vannak ilyen szobrok a városban és ha lefényképez X darabot, akkor valami lesz. Hát, nem tudom. Mindenesetre ha én csinálnám ezt a játékot, kiraknék a városba X-1 darab szobrot, az utolsót meg jól elrekkenteném a pincémbe, aztán hajrá fényképészek.
Nézelődés közben többször is rákönyököltem a betonkorlátra és csak utólag jutott eszembe, hogy a kabátom kézelőzsebében most egy szivar van. (Nem vettem, hoztam.) Vajon eltörhetett? Csak nem történik ilyen csúfság velem. Másfelől pedig, ha eltörik egy szivar, a világ nem áll meg, nem szólalnak meg fanfárok tragikus hangnemben, szóval minden további nélkül elképzelhető, hogy ez már valójában törött. Shroedinger szivarja. Elővettem, épp volt. De újabb esélyt már nem adtam a véletlennek, rápöffentettem és úgy néztem tovább a produkciót.

A következő versenyző egy fekete, vigyori srác volt, percekig csak hergelte a tömeget, mely tömeg roppant öntudatosan nem volt hajlandó hergelődni, aztán a srác unta el magát, gyorsan kézenállt és mindenféle kunsztokat mutatott be. (Kézállásban felmászott egy kukára, félkezes fekvőtámaszok, úgy, hogy a lába sem érte a földet, meg ilyenek.) Végül a fejére tett egy biciklit és azzal csinált mindenféle tornagyakorlatot, mely után a tömeg egyből eksztázisba esett. A háttérben már melegített a következő versenyző, de nekünk dolgunk volt, mentünk tovább.

From London 2012

Egészen a National Gallery épületéig. Igen, megint múzeum. Aki követte a korábbi írásokat, annak feltűnhetett, hogy nem szoktunk ennyit múzeumba járni. De ez most kivételes helyzet volt: a múzeumokban ugyanis van egy csomó kultúrált hely. Gondolok itt elsősorban a klotyira, másodsorban a kávézóra, na és persze vannak ott mindenféle kiállítótermek is. (Elnézést, ha most egy világ dőlt össze benned, de ha egy drága közlekedéssel bíró városban a szállásod kint van a 4. zónában, akkor hirtelen felértékelődnek bizonyos helyek a városban.) Négy óra után nem sokkal érkeztünk ide, a koncepció az volt, hogy elintézzük a zűrös ügyeket, aztán megyünk egy kört a képtárban (nem, az összes képet egy hét alatt is reménytelen lenne megnézni, az ember kábé tizenöt kép után telítődik), majd leülünk a kávézóban és megvárjuk, míg ránksötétedik.

From London 2012

Aztán jöhet a nap második fele, az éjszakai London. Ezt tulajdonképpen hoztuk is, igaz, egy kicsit korábban indultunk el, de a lemenő nap pont nagyszerű fényeket varázsolt a Whitehall utcára, szóval egy szavam sem lehet.

From London 2012

Közben teljesen összetörtük Nej önérzetét. Korábban már volt egy barátnőjével Londonban, aztán a London Eye és a parlament után, immár a sötétben, találtak egy istállót, meg egy unalmas parkot és utána hazamentek, hogy nincs ebben a városban semmi érdekes. Pusztán csak egy utcával nézték el az éjszakai nyüzsgést.

From London 2012
From London 2012
From London 2012

A Parlament térre egyszerre érkeztünk meg a sötétedéssel. Tényleg nem akarlak vele fárasztani, az egész úgy szép, ahogy van, ha nem csináltunk fejenként ötven képet, akkor egyet sem. Mármint csak itt. Végigsétáltunk a parlament mellett, megkerültük az apátságot, aztán átmentünk a túloldalra a Westminster hídon. Újabb ötven kép.

From London 2012
From London 2012
From London 2012

Innen már egyszerű volt a feladat: a Temze partján lévő sétányon elmenni a Tower hídig, aztám Liverpool Street. Kimondva egyszerű, gyalog ez olyan 5-6 kilométer, de mi akkor már egész nap gyalogoltunk, szóval a csajok simán elmehettek volna statisztának valamilyen zombi apokalipszis filmbe. Szerencsére a látvány tényleg gyönyörű, simán feledteti a fáradtságot. Dóra útközben átlendült a holtponton, így már ketten voltunk, akik küldetésüknek érezték, hogy Nej is élvezze a sétát.
– Vigyázz, mert erősebbet ütök, mint apa! – figyelmeztette Dóra Nejt, miközben pajkosan verekedtek.
– Ki van zárva! – sértődtem meg.
– Pedig igen! – erősködött a csajszi.
– Oké, mérjük le! – javasoltam – Mindketten ideállunk anyád mellé és egyszerre ütünk. Tiéd a bal válla, enyém a jobb. De ne finomkodj, ha nem akarsz veszteni!
Nej pánikszerűen bemutatott. Mind a két kezével, egyszerre, mind a két irányba.
– Te ne szólj bele – vakkantottam – Itt most a tekintélyemről van szó!
– Aztán majd jól seggberúglak mindkettőtöket! – jött meg a hangja.
– Aztán majd úgy jársz, mint amikor a múltkor elkaptam a lábadat és fél lábon ugráltad körbe Barcelonát.
– Sőt, én is elkapom a lábad! – önkénteskedett lelkesen Dóra.
– Tulajdonképpen az nem is lenne olyan rossz – gondolkodott el Nej – Vihetnétek hazáig.
– Vihetnénk – bólintottam – De végig kopogna a fejed a betonon.

Nem sokkal később néhány fiatal gördeszkázott a betonon. Két néger fazon, tipikus turisták, nézegették őket. Az egyik elunta, odament hozzájuk, olyan ‘nafigyeljetekmegmutatomhogyaniskelleztcsinálni’ stílusban elkérte az egyiktől a deszkát, feldobta a betonpadra, ráugrott – és akkorát taknyolt, hogy még a Királyi Szeizmológia Intézetben is regisztrálták a rengéseket. Úgy szép az élet, ha zajlik.

From London 2012

Sajnos műkövezés miatt pont az egyik kedvenc részem volt lezárva, így viszont elkeveredtünk egy nagyon hangulatos piacra.

From London 2012
From London 2012

Igaz, már zárva volt, de így még különösebb hangulatot árasztott. Előtte az aluljáróban egy gitáros fazon a Nobody Home-ot énekelte a Pink Floyd-tól, és bár messze nem volt kristálytiszta a hangzás, de nagyon jól csinálta, tökéletesen átjött Waters elkeseredettsége. (Ki is játszotta a filmben? Valami Bob Gandalf.)

A wharf-ok mellett végig citromos-fokhagymás halszag. Dolgoznak az éttermek.

From London 2012

Komolyan mondom, nem értem az embereket. A HMS Belfast-ot egy csomó ember fényképezte. Állvánnyal. Na most, a hajó kábé 25 méterre volt a parttól és nekem elhiheted, nem nagyon fickándozott. Hogy ehhez miért cipelték ide azokat a dögnehéz állványokat, fel nem tudom fogni.

From London 2012

A Tower híd szép volt. Ezt érdemes így kijelenteni, mert messziről annyira nem tűnik lélegzetelállítónak, a kivilágítása is olyan semmilyen, de közelebb érve hirtelen megszépül.
Maga a Tower – és a környéke – estére már bezárt, így mindenki nagy örömére az egyszerűbb és rövidebb úton mentünk vissza a Liverpool Street állomásra. Ilfordban még benéztünk a Tescóba, felvásároltuk a maradék cíder készletet, aztán este egy vidám muri a szobában. Mármint a lehetőségekhez képest. Értem ez alatt, hogy három hullafáradt ember, éjjel fél tizenegykor.

Csajok elbóbiskoltak, én még elővettem a blogsörömet (kész szerencse, hogy Barnának meg sörnyitós hűtőmágnest vettünk), gyorsan feljegyeztem, amire még emlékeztem, aztán ágybaájulás.

3 Comments

  1. tudod,hogy lelkes olvasója vagyok utiélményeidnek,de mondd csak,utaztál már csak az ottlevés végett,hogy nem akartál megtervezni,felírni,beírni,kiszámolni,beszámolni?:-)

  2. @Hvala: Ez leginkább időablak kérdése. Az egy-kéthetes horvát kempingezésekben simán van olyan, hogy annyi bejegyzés kerül csak egy egész napra, hogy punnyadtunk. A hosszabb távú kajaktúrák is ilyenek, az más dolog, hogy annyi azért történik ezeken a napokon is, hogy valamit lehet írni róla – de ott, evezés, meg ökörködés közben nem foglalkozok azzal, hogy mit fogok írni. Viszont ha van 2-3 napod egy nagy városra, akkor mese nincs, ott menni kell, bejárni amit csak lehet, közben hangjegyzeteket tenni, hogy emlékezzek is, mi, hol volt. Ha ezekben a városokban szeretnék pusztán csak ottlenni, ahhoz 2-4 hét kellene – annyi meg nincs. (Most terveztünk április közepére egy hetet Rodoszon a nejemmel, az pl. tipikus ottlevős kirándulás lett volna. A sziget és a főváros 2-3 nap alatt kényelmesen bejárható bérelt autóval, a többi csak tengerpart, kávézgatás a teraszokon, meg ilyesmik. Sajna a Ryanair nem így akarta.)

  3. nem egyszerű a kérdés,nem mondom.ha van kedv,idő és rávaló ritkán megy az ember vissza egy-egy megtetsző helyre városba,mindig újat és újat szeretne felfedezni,érthető.Csak néha- persze szigorúan az én fejemből nézve-(saját magad által) űzött vadként látlak,aki maga is kergeti a maga (élmény) zsákmányát.Bár ebből jut nekünk a műélvezet,ami roppant szórakoztató,informatív:-)

Leave a Reply to Hvala Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading