Ez egy ócska padlás, ez is csak olyan, mint a százezer másik,
Iszonyú piszok van és semmi sem látszik!
Jajj!
Ez a padlás jó padlás!
Ócska és elhagyatott!
Ez az égbolt mégis más!
Ványadt kis csillagok!
Soha ne ítélj a látszatból!
Ó, ó!
Ó, még ne adjuk fel, kell egy hely!– Padlás, nyitány –
Mivel a meteorológia is támogatni látszott, ma azt terveztem, hogy kalimpálok egy kicsit a Dunán. Kiindulva a tegnapi napból meg voltam róla győződve, hogy szép, napos idő lesz déltájban.
Hát, nem.
Ködös, nyirkos, ehhez képest meglepően szeles, szóval kifejezetten trágya idő volt egész nap. Még a gumicsizmát sem szedtem elő a fészerből. Megnéztem a taszklistámat, kiválaszottam azt, amihez a leginkább kedvem volt – értsd alatta, hogy lehet whisky és szivar mellett végezni – majd felcuccoltam a padlásra. Csak ebédelni jöttem le.
Azt kell mondjam, hogy legalább döntetlenre sikerült kihoznom a napot. Jól éreztem magam odafent, haladtam is a munkámmal, sőt, egy régóta tartó holtponton is sikerült átlendülnöm.
Most, így a nap vége felé, miután zártam és már csak üldögélek itt fent, elgondolkodtam, miért is érzem magam olyan ismerősen kellemesen ezen a padláson? Oké, egyszer már írtam, hogy van bennem valami vonzódás az ilyen egyszerű helyekhez. De kell itt lennie még valami másnak is.
Aztán megtaláltam.
Megint a bakonyi ház, annak is az alsó szintje. Az volt az én birodalmam. Ott volt a hatalmas dolgozószobám (kb 30m2), mellette a vendégszoba, melyet sokszor használtam, ha éjszakába nyúlt a munka és lusta voltam felmenni az emeletre. A szobák nagyok voltak, a ház is – de pénzünk ahhoz már nem volt, hogy berendezzük.
Megpróbálom leírni a környezetet.
Az alsó szint nem volt teljes értékű, a két méteres belmagassággal inkább csak szuterénnek számított. Az egész szintet, beleértve a bejárati ajtó utáni ‘szélfogót’ – mely csak nevében fogta a szelet, valójában egy térben volt a lépcsővel és a dolgozószobával – parketta borította. Ugyaninnen nyílt a kazánház ajtaja is, emiatt az egész szint állandóan hideg volt és rettenetesen poros. Na? Hát milyen is a padlás? Abban az időszakban, amikor feljárok, hideg és poros.
De még nincs vége. Nem beszéltem a bútorokról. A sarokban állt a hifiállvány. Néhány papundekli dobozt egymásra raktam és leterítettem egy aranyszínű sötétítő függönnyel. A szoba közepén egy dohányzóasztal állt és négy fotel. Mind a négyet a volt barátnőm anyjától kunyeráltam el, közvetlenül, mielőtt kilomtalanította volna. Úgy is néztek ki, de ülni lehetett bennük. Mármint az én súlyommal nem mindegyikben, de ezt még le tudtam kezelni.
A fal mellett két íróasztal állt. Nej gyerekkori íróasztala és az én gyerekkori íróasztalom. Testvérek között is 20-25 éves darabok voltak akkor. Ezeken dolgoztam. Ezeken vertem be életem első 50-60000 soros programjait. Itt készült az a program, melyet akkor horribilis összegért, 75e forintért sikerült eladnom. Az összeg nagyságára jellemző, hogy egy év múlva 60e forintért adtuk el a kocsinkat, hogy tudjunk télire tüzelőt venni.
A teljesen sivár helyiség falait könyvek borították, a lépcső alatt dobozok, háztartási eszközök (seprő, felmosórongy, vödör) és műanyag gyerekmotorok gondoskodtak arról, hogy teljes legyen a raktárhangulat.
Mindezek ellenére imádtam itt lenni. Ha lejöttem, megszűnt számomra a külvilág, másik bolygóra kerültek a sivalkodó, kezelhetetlen gyerekek. Hol belevetettem magamat az aktuális kódolásba, hol leemeltem egy könyvet a polcról, feltettem egy lemezt és önfeledten olvastam. Igaz, hogy ez volt a lakás leghidegebb pontja, de ez sem zavart. Még akkor sem, amikor költségtakarékossági okokból a keményebb téli időben Nej a két poronttyal leköltözött két-három hétre a nagyszülőkhöz, én pedig nem fűtöttem. Itt szoktam hozzá a 14-15 fokos időkhöz.
Na, ezt látom most viszont a padláson. Erre az időszakra emlékeztet a környezet. Por, papírdobozok, mindenfelé. 11-12 fok. Kiselejtezett székek, billegő kempingasztal. Madzagon belógó hatvanas égő. De van nálam számítógép, van nálam könyv, van fent inni- és füstölnivaló. Jól érzem magam… és emlékezem.
Recent Comments