Vonzódás a koszhoz?

Ülök a padláson, olvasgatok. Szó se róla, takaros padlás, de azért össze sem lehet hasonlítani a lakás többi részével. Beton a padló, papundeklivel letakarva. Tetőlécek, közöttük kőzetgyapot, rajta alufólia. A berendezés főleg dobozokból áll, kempingasztal, kimustrált forgószék. Deszkákból összetákolt polc mellettem, azon tartom a poharakat és a dugi whiskyt. Vad romantika. Élvezem.
De miért?
Végiggondolva, mindig is élveztem a hasonló szituációkat. Középiskolásként egy aligtetős romházban lakni napokig, csikorgó télben, hóban. Az ágy egy földreborított szekrény. Katonaként az egy hónap kényszer eü szolgálat, ahol ugyan beteg voltam, de annyira azért nem, így végül beszálltam a gyógyító bizniszbe. Az ágyam az ügyeleti rendelőben volt, kosz, rendetlenség, állandó bagófüst, sörszag. Mégis jó volt, erre a részre emlékszem vissza egyedül jó szívvel az egészből. Vonzódás az öreg házakhoz. Csehbánya, ahol nem csak az orbitális bulik voltak jók, hanem a szolíd természetjárósak is, az egyszerű ottlakás a gáz, víz, villany nélküli erdei házban. A hajnali másnapos favágás Mályinkán, utána leülni a farakásra és bontani egy sört. Szakmai gyakorlat Rostockban, lejárni a széntárolóba szivarozni. A bakonyi házban lejárni a kazánházba, üldögélni a favágó tőkén, bagózni, nézni a tüzet és időnként meghúzni a borosüveget. Elmenni télen az erdőbe és tűz mellett ücsörögni, sátorban aludni. És most ez a padlás, amely egy tök jó hely lenne, még akkor is, ha a szivar miatt nem szorulnék ide.

Az elfojtott ősember visszavágyik a barlangba?