Sárkányokkal szántani, még mindig

Márai megjegyzése: Az emberi nagyság azon múlik, ki hogyan bánik a démonával és egyáltalán, van-e démona.

Ez érdekesen cseng össze Weöres Sándor elképzelésével a szelidített démonokról.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.

Ez egy visszatérő téma a blogon, itt le is írtam, hogyan jelentkezik nálam.

Hogyan lehetne ezeket az irtózatokat hasznos munkára fogni?
Hát, például írással. Ha szükségem van arra, hogy leírjam, hogyan érezhet egy darabolós gyilkos, miközben darabol, akkor megkérdezem az egyik démont, hogy ‘figyelj, te ezt hogyan csinálnád?’. Ha meg akarok írni egy álláspontot, mely kívül esik az elfogadhatságon, de tudom, hogy máshol, extrém körülmények között igenis előbújhat, megkérdezem a démont, hogy mondja már el, hogyan is van ez. És nem kell embert darabolnom, nem kell tényleg kipróbálnom, mekkora iszonyat az adott cselekvés, a démon készségesen felel. Dolgozik. Az eke szarva előtt. Segít nekem kiigazodnom abban a világban, mely messze, borzasztóan messze van a normális gondolkodástól. A démonok segítenek megérteni a világot. Az ugyanis bőven több annál, mint amit mi, normális gondolkodású emberek, kihasítunk belőle.

Ez az egész akkor lesz igazán érdekes, ha egy kicsit visszaásunk Freudhoz. Mit is ír Elekes Miklós?

Freud annak idején a tünetképződés problémájából indúlt ki s kutatásai közben felfedezte a lelkiéletnek addig ismeretlen strukturáját és mechanizmusát, differenciálta a lelkiélet rétegeit, melyeket „Bewusst”-nak,tudatosnak, „Unbewusst”-nak tudattalannak és a kettő között levő „Vorbewusst”-nak nevezett el s pontosan körülhatárolta ezen rétegek jelentőségét. A Tudattalan azon lelkiterület, melybe a lelki-élet fejlődése folyamán a tudattal esztétikailag és etikailag össze nem férő lelki tartalmak kerülnek az elfojtás (Verdrängung) mechanizmusa által. Az elfojtást eszközlő tényező oly erős, hogy meg tudja akadályozni később is a tudattalan lelkitartalmaknak tudatosítását, s tényleg ezek semmiféle egyszerű tudatos lelkimüvelettel, mint amilyen az emlékezés, tudatba nem idézhetők. A tudattalanná válás tehát nem egyszerű elfelejtés, szóval csak egy passziv folyamat, hanem aktiv művelet eredménye és az elfojtó gondoskodik is róla, hogy ezen állapotában meg is maradjon. Csak álmainkban és az ideges tünetekben jútnak a tudattalan lelki tartalmak a tudatunkba, de itt is többnyire leplezett és eltorzított formában, kifejezésre és külön munkára, épen az analízis munkájára van szükség, hogy igazi tartalmuk világossá váljon. Ebben a rétegben, a tudattalanban gyökereznek az ideges tünetek, s ha meg akarunk eredetükkel ismerkedni, keresztül kell törnünk az elfojtó erő ellenállásán, hogy a tudattalanig eljúthassunk. Ebben az áttörésben a tudattalan tudatossá tételében áll lényegileg az analízis munkája.

Most akkor ezek démonok, aki velünk születnek, vagy a zseni annyira bonyolult ember, hogy félelmetes és nehezen kezelhető tudatalattit épít fel, melyet a tudata démonnak érzékel? Vagy egyszerűen csak a bonyolult tudatalatti kifejlesztése egyfajta lelki defekt, és aki később úrrá lesz rajta, abból lesz a nagy ember?