Dél-Bohémia #2/4

2011.10.30; vasárnap

Reggel hétre tervezett ébresztő. Óra (mobiltelefon) ravasz módon nyolcra húzva, mert ugye óraállítás lesz az éjjel. A mobiltelefon ellenben még ravaszabbul magától átállt, így tényleg nyolckor csörgött. Már az új időszámítás szerint. Kész szerencse, hogy felkeltünk magunktól.
Ja, hogy minek ilyen korán? Tegnap éjjel ugyanazt mondtam, mint Igo szokta: újratervezés. Tényleg igaz, hogy az írásnál csak a kihúzás nehezebb munka: itt is ki kellett választanom azt az 5 helyszínt, ahová végül tényleg elmegyünk. Biztosan belefért volna 6-7 is, de az már idegbeteg rohanás lett volna. Szívem szerint még ennél is korábban indultam volna, ahogy kezd világosodni – de reggeli csak nyolctól van, azt meg nem lehet kihagyni.

Nem is. Svédasztalos. Barna még mindig nem érti, hogyan tudja őt egy cég kigazdálkodni. A kenyerek valami irgalmatlan finomak: frissek és ropogósak. Már csak a sima sajtos-sonkás magoszsemle is akkora gasztronómiai élmény, hogy csak az akaraterőm megfeszítésével tudtam felállni az asztaltól.

Utána még sorok rendezése a szobában, végül kilenckor indultunk el. Ez a tegnapi időszámítás szerint 10.00. Nagyon rossz idő, hiszen hét óra múlva sötét, és csak az autókázás elvisz vagy 4,5 órát. Elsőnek ráadásul benzinkutat kell keresnünk. Krumlovban 34,8-ért adják a 95-öst. (34,8*12,5=435) Sok. Nej javasolta, hogy tankoljunk inkább Budejovicében. Szerintem ott 35,8 (448) volt, de nem vitatkoztam. Nem nagyon vigasztalt, hogy nekem lett igazam. Viszont rémlett, hogy ahogy jöttünk be Hradec felől, egy városszéli kútnál láttam 33,x-ért is. Keressük meg. Mert nagyon ráérünk. Ahol emlékeztem, ott nem volt, tovább meg nem keresgéltünk, megtankoltunk az első kútnál 35,8-ért. Aztán ahogy mentünk kifelé Hluboká felé, egy városszéli kútnál 34,2. Úgy látszik még mindig szivatási engedély van a családunkra. (Délután Hradecben láttunk egy kútnál 32,4-et is, de úgy nézett ki a hely, hogy oda inkább nem mertünk bemenni.)

From Cesky Krumlov 2011

Hluboká. Első parkolási problémák. Még a legutolsó négyzetcenti is fizetősparkoló, emellett az összes utca egyirányú, így ha valahová bemész szétnézni, kilométereket tekereghetsz, mire visszajutsz a központba. Végül a periféria környékén tettük le a kocsit, itt csak 50 Kcs volt a parkolás, de azt se kérte senki.
A többiek a kastélyt nézegették kívülről, én viszont bevágtattam az udvarra, megkeresni a kasszát. Aztán nem győztem füstjelekkel jelezni a többieknek, hogy futás, mert éppen indul egy csoport. Igaz, cseh nyelvű, de legalább használjuk a gyerekkorban belénkvert oroszt. Ajtón tábla: fényképezni tilos. Hmm. Egy idősebb hölgy le sem tojta, sorra kattogtatott egy nagy dslr géppel. Ezen felbátorodva én is nekiálltam. Úgy az ötödik képnél odajött az idegenvezető és figyelmeztetett, hogy tilos. – Dehát nem vakuzok – próbálkoztam, de esélytelenül. Az idős nő közben nyomta tovább és még csak ki sem volt nála kapcsolva az exponálást jelző csipogás, mint nálam. Hirtelen ötlettel gépet cseréltünk Dórával, aztán bánatos géppel lóbáltam végig a D40-esét, az idegenvezető megnyugodott, Dóra meg nyomta a képeket az én gépemmel.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

A palota egyszerre gyönyörű és nyomasztó. Sötét és levegőtlen… de az utolsó négyzetcentiig tele van gyönyörű kő- és fafaragásokkal, pazar gobelinekkel. Meg Schwarzenbergekkel. Ők is nyomasztóak.
A csoportban volt egy kisgyerek is. Végigkiabálta a vezetést. Két év alatt ingyenes belépő? Szerintem az lenne a logikus, ha két év alatt minimum duplaannyit kellene fizetniük. (Volt vagy 40 fizető látogató. A kisgyerektől alig lehetett hallani valamit az idegenvezető beszédéből. A csöppség 40 ember élményét rontotta el.)

From Cesky Krumlov 2011

Következő megálló Zvikov. Közben kisütött a nap, és a csoroszkálásból élményautózás lett a dél-bohémiai lankákon. Elmentünk a temelini atomerőmű mellett (pár méterre), de Igo egyébként is bevitt olyan utakra, hogy ihaj. Viszont Nej élvezte. Szerencsére nem jött semmi szembe. Nem fért volna el.

From Cesky Krumlov 2011

Zvikov. Moldva és Otava. Lentről – kajakból – bizonyosan lélegzetelállító lehet a látvány, fent, a várban semmi izgalom. Sőt, hihetetlen béke és nyugalom mindenfelé. A várban hátul laknak is, kiteregetve a száradó ruha.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Néhány ember bóklászott rajtunk kívül a köveken. A múzeumot kihagytuk, az előzetes tájékozódás alapján semmi érdekes, a belépő viszont annyi, mint Hlubokában, ráadásul időnk sincs sok. Olyannyira nincs, hogy habár az út keresztülvitt Táboron, de nem álltunk meg. Ha reggel korábban indultunk volna, akkor belefért volna. Így nem.

From Cesky Krumlov 2011

Innen Cervena Lhota. Igo szokás szerint nem használható első körben, amit kiadott erre a falunévre, az gyanúsan messze van. Aztán a kastély szomszédos faluját már megtalálta, onnan meg majd csak lesz valahogy. (Zvikov is így lett meg.) A kastély viszont éppenhogy, kitáblázva ugyanis nem volt, a parkolóőrtől kellett megkérdezni, hogy miért is van itt ez a parkoló.

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

Pont fordított, mint Zvikov. Ide bemenni nem tudtunk, de körbesétáltuk a tavat, így minden oldaláról láttuk a kastélyt. A bútormúzeumot időhiány miatt kihagytuk. Nem gondoltam volna, hogy mégis fogunk ma erdőben császkálni. Még jó, hogy Dóra nem magassarkúban jött, bár így is sikerült valamit varázsolnia a lábával, mert innentől végig sántikált.

Jindrichuv Hradec. Hagytam, hogy Igo hadd jelölje be a város közepét. És be is vitt. Úttalan – de gyönyörű erdei – utakon, majd egyre szűkebb sikátorokon, aztán végül át a várkapun, be a főtérre. Ahol egy gramm parkolóhely sem volt. Köröztünk néhányat, egyre nagyobb sugárral, majd a város úgy járt, mint anno Grado: mivel a város összes legális parkolóhelye foglalt volt, a cirkálás közben meg láttuk – többször is – az összes nevezetességet, így végül meg sem álltunk, hanem mentünk tovább. Majd legközelebb nem rezerválják le a fél belvárost. De még így is bajban voltunk, mert még annyira sem tudtam megállni – a külvárosban sem! – hogy beüssem az új célpontot. El kellett hagynunk a várost, hogy egy városzéli logisztikai telep előtt le tudjak húzódni a fűbe. Nem hiszem el, hogy ennyire utálják az autókat errefelé. (Ettől függetlenül nem húztam le a várost a listáról. Egyszer úgyis visszajövünk még megnézni a kihagyott nevezetességeket, akkor majd sorrakerül.)

Végül Ceske Budejovice, de ide már erősen szürkületben érkeztünk. Pont kifogtunk egy üres parkolóhelyet, mentem volna az automatához, de egy öreg bácsika hevesen tiltakozott. Én nem értettem, amit ő mondott, ő nem értette, amit én mondtam, jól elvoltunk. Végül valószínűleg megsértődött, mert mégiscsak odamentem az automatához: pedig csak azt akartam megnézni, hogy tényleg ingyenes-e ma a parkolás. (Ha ugyanis mégsem az, valószínűleg nem sokat nyom a latban az a magyarázat, hogy azért nem vettem jegyet, mert egy öreg bácsika azt mondta, illetve úgy értettem, hogy azt mondta.)

From Cesky Krumlov 2011
From Cesky Krumlov 2011

A város nem túl szép, ellenben nagyon sötét. Aztán elkezdték felkapcsolni a világítást és kezdett szépülni a város is. A főtér tényleg óriási, de ez sötétben annyira nem látványos. Séta, séta, végül beléptünk vacsorázni. (Meglepően sok étterem volt zárva.) A csajok már visszafogták magukat tegnap óta, de azért szép lassan feléledt a kisérletező kedv. Úgy kezdődött, hogy habár nem volt házi hermelin, de Nej és Barna kiválasztottak valami ahhoz hasonló valamit. Erre kaptak egy nagy szelet remegő disznósajtot, egy csomó ecetes hagymával. Nej ugye még tegnap este megfogadta, hogy soha többet nem eszik húst, Barna meg szerencsére nem tudta mit eszik, és amíg volt a tányérján, addig nem is mondtuk el neki. Aztán Nej ennyivel be is fejezte, a pincér pedig nekiállt elpakolni előlünk mindent. Amikor kérdőn ránéztünk, közölte, hogy kell a hely a következő fogásnak. Nem hangzott rosszul, bár azért elborzadtunk, hogy vajon mit rendelhettünk. Aztán kijött: hatalmas tálakon marha oldalas. Rusztikus csontok, inas húsok. Nagy. Torma és mustár. Erős. Világos Budweiser sör. Híg. Már megint. Nem hiszem el: Csehországban nem tudunk jó sört inni? Köret természetesen nincs, errefelé elég a mustár meg a torma. Sőt, kaptunk egy kevés káposztát és erős paprikát is. A szálláson meg vár a wasabis mogyoró. Élni tudni kell.

Borravalónak ismét egy százas. Relative sok, ez a pincér sem érti. (A tegnapi is csak nézett bután.) Pedig egyszerű: százasnál kisebb címletben csak fémpénzek vannak, a cseh fémpénzek pedig a világ legbénább darabjai. Színben, méretben alig különböznek egymástól, a szám még napfénynél is éppenhogy olvasható, az ötvenesen pedig még hosszas szemrevételezés után sem találtam meg. Sötét étteremben, amikor előtted áll a pincér, egyszerűen reménytelen és felettébb kínos is percekig turkálni az aprópénzben. Akkor inkább kapjon többet és ne égessük magunkat.

From Segédlet

Imhol a túra útvonala.

Aztán Nagyarcz hazavezetett. A kocsiban közöltem, hogy innen nekem már nem kell, hogy Igo segítsen. Ki fogad? Senki nem mert. Szerencsére. Már a városban eltévedtem volna, ha az orrom után megyek, de a tragédia a sima hazaúton következett be: sötétben, kifejezetten erős forgalomban két útkereszteződést is beszoptunk, a másodiknál kész csoda, hogy visszajutottunk az eredeti útra. Minden összejött: túlzott önbizalom, elábrándozás, kereszteződés mögé rakott tábla, mely messziről olvashatatlan volt, elmélázó Igo, valami borzasztóan eszementen megtekert kereszteződés, meredeken hegyesszögű leágazókkal, észrevehetetlen kanyar, mely után bejön egy új sáv, azt szuggerálva, hogy majd ebből lesz a leágazás. Nappal nem volt semmi gond, látszott a tábla, látszott a lekanyarodó ív… de sötétben? Hát, volt minden. Töksötétben szántóföldön ipszilonozás, záróvonal átlépése szándékosan, kamionban alvó sofőr mellett centizgető tolatás és persze a közlekedésszervezők verbális abuzálása. A szálláson határozottan örültem, hogy letettem végre a kocsit. Pálinka.

De úgy egyébként is érzem, hogy sokkal feszültebb vagyok, mint általában a kirándulásainkon szoktam. Már a kávéspohár kivégzése sem volt szokványos, aztán a sok káromkodás, dühöngés vezetés közben, az sem. Ingerült vagyok, nincs ellazulás, nincsenek elszabadult gondolatfutamok, elenyésző a zrikálás is. Nem tudom, miért. (Illetve sejtem. Fáradt vagyok és gondterhelt. Mostanság különösen.)

ps:

Itthon meg is néztem, hogyan lehettem ennyire balfék. Így.

  
From Segédlet

Bal oldalon látható a terep, szürkével bejelölve a helyes út. Északról jöttünk, a főútról enyhe bal kanyarral kellett volna lejönnünk, hogy utána jobbra menjünk. Mondjuk, már önmagában ez is megérne egy misét: a jobb oldali sávból jobbra akarok menni, de balra kell lekanyarodnom. Igaz, olyan trükkösen oldották meg (a jobb oldali sáv kettéoszlik), hogy a bal kanyarnál végülis nem kell keresztezni a szembejövő sávot, de a sötétben ez nem látszik. Nem is kanyarodtam be, nem is láttam a lehajtó sávot, különösen azért sem, mert pár méterrel később a főút kétsávos lesz, én pedig úgy számítottam, hogy a bejövő új sáv lesz majd a lekanyarodó sáv. Nem lett az. (Az eltévedés pontját jelzi a jobb oldali ábrán az 1-es szám a piros körben.) Innentől mentünk a főúton, amíg nem találtam jobboldalt egy kamionparkolót. Gyorsan becsűrtünk, egy alvó kamionsör mellett forgolódtam egy kicsit, majd visszakanyarodtam a főútra, visszafelé. Igaz, záróvonal volt, de éjszaka is és éppen nem jött senki. (2. pont) Visszamentünk az első lehetőségig, ahol át lehetett menni a főút alatt. Igo szerint itt egy meredek balkanyar jött. Csakhogy valójában nem csak egy meredek kanyar volt, hanem volt mellette egy sokkal keskenyebb, a sötétben alig látható, még meredekebb bal kanyar. Naná, hogy a jobban látható útra fordultunk rá. (3. pont) Mentünk, mentünk, aztán amikor eltávolodtunk a főúttól, a sötét meg csak még sötétebb lett és farkasok kezdtek el vonyítani a néptelen út mellett, akkor kezdtem gyanút fogni. Ipszilonozgatás a szántóföldön. (4. pont) Itt az volt a legnagyobb bajom, hogy nem tudtam, ez egy felhajtó a hiperbonyolult kereszteződésben, vagy csak egy út? Az első esetben ugyanis egyirányú lesz az út és csúnya balesetbe futhatunk bele, ha visszafelé megyek. De jobb ötletem nem volt. Lépésben visszaaraszoltunk a meredek kanyarig, bevettem a most már eszetlenül meredek kanyart, és már fent is voltunk a főúton, a kereszteződés előtt. (5. pont). Kaptunk egy újabb esélyt, hogy átjussunk rajta. De most már nem hibáztam.