Mocsár

Csak arról jutott eszembe, mert mostanában éppen ilyesmiben tapicskálok. Amikor hirtelen egy csomó problémát kell megoldani, amikor egy csomó olyan dolgot kell elvégezni, melyhez előzetes végiggondolás szükséges – és amikor már kezd túlcsordulni az ember feje, akkor szinte naponta esnek be újak… ismerős? Természetesen ki lehet mászni belőle, priorizálni kell, időbeosztás, aztán ütni-vágni a nyavalyásokat. Csakhogy. Hiába osztod be az idődet a régi rutin szerint, hogy aszongya, ide kell egy ajánlat, az annyi, mint két óra… az ajánlat nem fog elkészülni ennyi idő alatt. Elkezded írni, aztán elmélázol és csak egy félóra múlva kapod össze magad, hogy izé, hol is jártam? Persze ilyenkor az ember ideges lesz, a francba, pont amikor szűk az idő, pont akkor nem haladok. És utána már az idegeskedés miatt sem halad.
Pedig kár érte. Ilyenkor ugyanis az agy nem hülyeségből kalandozik el, hanem elkezd elemezni egy másik problémát. Nem valószínű, hogy meg is oldja… de amikor ahhoz a másik feladathoz érkezel, hirtelen azt tapasztalod, hogy nézdmár, ennek pofonegyszerű a megoldása, miért is nem gondoltam már rá korábban? Nos, pont ez történt az elmélázásnál: gondoltál rá korábban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *