Jerzy

Cyryl, a világhírű filozófus karalábé a veteményesben élt. Itt született, itt tanulta meg, hogyan kell fotoszintetizálni, itt írta első zsengéit. Tanítói hamar felfedezték különös tehetségét: képes volt a mindenki által megszokott eseményeket teljesen más szemmel látni, bátran feltételezett, majd kitartóan vizsgálta felül, próbálta igazolni feltételezéseit. Már kamaszkorában nagy sikert aratott a forradalmi hangvételű “Vajon minden veteményeskertben ugyanolyan növények élnek?” című esszéjével. Habár sokan sci-fi kategóriába sorolták az általa fantáziált élőlényeket, de Cyryl nem adta fel. A tanulmányát nem sokkal később követte a “Mi a célunk a világban és ez milyen összefüggésben van azzal a fura, mozgó lénnyel, aki vizet ad nekünk?” című értekezés, mely szintén hatalmas felfordulást, mondhatni pánikot keltett a veteményesben. Több filozófus is vitába szállt vele, mondván, hogy víz máshonnan is jön és egyáltalán nem biztos, hogy a kétlábúnak olyan fontos szerepe van a világmindenségben. Cyryl egy bravúros pamflettel csinált bohócot a támadóiból, bebizonyítva, hogy a víz forrása egyáltalán nem lényeges, sokkal fontosabb, hogy a túlvilág valahogy a kétlábúakon keresztül érhető el, így ők sokkal meghatározóbbak számukra, mint a véletlen vízforrás.
Cyryl jelenleg az eddigi legforradalmibb gondolatát készült kifejteni. Egyre erősebbé vált benne ugyanis az a meggyőződés, hogy a túlvilág nem létezik, és ezzel párhuzamosan felsejlett benne a gyanú, hogy az az anyag, amivel a kétlábúak trágyázzák a talajt, valamilyen módon kapcsolatban áll a korábban eltávozott, sokak által elpusztultnak vélt növényekkel – azaz a túlvilág helyett sokkal inkább valami körforgás jellemzi a világmindenséget. Teljes egészében még nem merte elővezetni a feltételezését, de halványan sejtetni engedte, hogy élete nagy felfedezésének küszöbén jár.
Akár így, akár úgy, az írásai mindenkit megérintettek. Hamarosan az egész kertészetben tisztelték, később pedig elérte a világhír is.

Jacek és Karol, a szimpatikus fiatal marharépa pár közvetlenül Cyryl mellett éldegélt. Határozottan büszkék voltak, hogy a nagy filozófus szomszédságában laknak. Jó barátságot ápoltak egymással, Cyryl is kedvelte a nyitott gondolkodású, értelmes házaspárt.
– Ahoj, Cyryl!
– Ahoj, Jacek! Hogy’smint?
– Köszönöm, remekül! Az egyik hajszálgyökeremmel találtam egy kis nitrogént és ma majdnem egy centit nőttem!
– Ez igazán remek hír!
– Az, bizony. De úgy látom, a te leveleid is zöldebbek lettek ma egy kicsivel.
– Hát, igyekszik az ember – udvariaskodott Cyryl.
– És hogy haladsz az új tanulmányoddal?
– Nehezen, de haladok.
– Biztos nagyot fog ütni – vigyorgott Jacek.
– Azt lefogadom. Egészen vad gondolataim vannak, csak még nem tudom bizonyítani. Belegondoltál már például, hogy honnan került az a nitrogén a földbe?
– Odarakta a Mindenható. Ezt mindenki tudja.
– Nana – somolygott Cyryl – Nana.
– De jó neked, hogy olyan okos vagy – sóhajtott Karol – Átlátni egy ilyen bonyolult világot, új összefüggéseket észrevenni… igazán izgalmas lehet.
– Azért mi sem élünk rosszul – simogatta meg lágyan a leveleivel Jacek Karol arcát – Megvan mindenünk, hamarosan már magokban is gondolkozhatunk.
– Óh, te – pirult fülig Karol.

Kékharisnya másodéves bölcsész volt. Nem az a fajta, aki csak azért ment bölcsésznek, mert semmi ötlete sem volt, mit kezdjen magával – ő vadul szerette a bölcsészetet. Akarom mondani, a Bölcsészetet. Elsős korában végigrágta a teljes filozófiatörténetet. Minden időpazarlástól lelkiismeret-furdalása támadt, még evés közben is olvasott. A filozófusokat istenítette.
– Bárcsak találkozhatnák egy élő mesterrel is – ábrándozott el néhanapján – Mellette élnék, lesném minden gondolatát. Tanúja lehetnék, hogyan születnek a nagy eszmék! Én lennék mindene, hű társa, szerelme – nekem pedig ő lenne az egész világ!
Az egyetemi oktatókat lenézte, a diákokat szintúgy. – Hülye biflamajmok – gondolta – Semmi eredetiség sincs bennük, csak visszakérődzik az agyonrágott eszméket.
Mivel hamar kivégezte a hivatalos filozófiákat, elkezdett foglakozni a perifériára sodródott, kevesek által ismert gondolatvilágokkal. Szorgalmasan eljárt péntek éjjelente az illegális filozófusok külvárosi romkocsmákban tartott gyűléseire, de makacsul visszatérő tagja volt az Anonim Filozófusok szeánszainak is. Itt ajánlották neki először Cyryl munkáit. Kékharisnyát egyből lenyűgözték Cyryl merész eszmefuttatásai, pengeéles logikája. Határozottan felvillanyozta, amikor kiderült, hogy kortárs filozófusról van szó. Bevetette a teljes kapcsolati hálóját, rosszarcú egzisztencialistákat vesztegett meg, elvadult, sötét helyeken faggatott ki elvadult, sötét neoplatonistákat… de végül megszerezte a kertészet címét, ahol Cyryl alkotott.
Másnap már kora reggel az út szélén stoppolt, délben pedig belépett a kapun. Dobogó szívvel nézett szét a krumpliföldön, tekintete beleütközött a kukoricamező falába, visszavándorolt a paradicsomtövekre, aztán megállapodott a konyhanövények veteményesén. Ott! Ott vannak a karalábék is!
Lassú léptekkel megközelítette az ágyást. A zöldségek hallgattak.
– Cyryl? – kérdezte bátortalanul.
– Igen, én vagyok – válaszolta az egyik karalábé.
– Cyryl! – kapta kezét a szája elé a lány – Istenem! Cyryl!
A karalábé zavartan nézett rá.
– Miben segíthetek? – kérdezte udvariasan.
– El se hiszem – próbálta összeszedni magát Kékharisnya – Cyryl, a nagy filozófus itt van előttem és beszél hozzám!
Cyryl elmosolyodott. Nem volt hiú, de jól esett neki az aposztrofálás.
– Nyugodjon meg, kislány. Ugyanolyan karalábé vagyok, mint mindenki más. Foglaljon helyet és mondja el, miért keresett meg.
Kékharisnya leült a borozdába. Először még lámpalázasan, később már egyre határozottabban mesélte el, mennyire odavan a filozófiáért, hogy átrágta magát az összes filozófus munkáin, hogy mennyire elege van a poros eszmefuttatásokból, mennyire vágyik új, friss gondolatokra és mennyire magával ragadták Cyryl munkái. Cyryl kicsit fészkelődve hallgatta. Időnként próbált közbe-közbeszólni, de Kékharisnyát magával ragadta a lendülete. Miközben beszélt, egyre jobban beleélte magát a képzeletvilágába, összemosódott előtte a valóság az ábrándjaival. A fantáziájában már korábban is úgy képzelte, hogy ő és Cyryl rajonganak egymásért és ez a kép annyira elvakította, hogy valóságnak érezte. Észre sem vette, mikor váltott át tegeződésbe, később pedig már csak az én kis cuki filozófusomnak nevezte Cyrylt. Végül hirtelen mozdulattal előrehajolt és megragadta Cyrylt, hogy megcsókolja.
Cyryl a beszéd során egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Aztán amikor a lány megragadta és hozzádugta a száját, hirtelen megvilágosodott: az emberek megeszik a növényeket!!!
– Segítség! Segítség! – kiáltotta.
– Ne ordíts! Szeress! – tüzelt a lány.
– Zöldségek! Segítsetek!!
– Nem érted, hogy szeretlek!? – tépte ki a földből Cyrylt a lány.
– Jaj! Jaj! Segítség!!
– Te piszok dög! – kapta fel a vizet Kékharisnya – Hát nem szeretsz?
– Segítség!!
– Ha nem leszel az enyém, akkor ne legyél másé sem! – kiáltotta a lány, majd kirántotta Karolt és keresztüldöfte vele Cyrylt.
Jacek artikulálatlanul felsikoltott. Kiugrott a földből és gyökerein csámpázva vadul megtámadta Kékharisnyát. A lány meglepetésében hátrahőkölt, elvesztette az egyensúlyát és hanyattdőlt. Szorult helyzetében a nők legvégső fegyveréhez nyúlt, széttette a lábát. Jacek szeme előtt összefolyt minden, nem érzett, nem látott semmit, csak rohant előre, bosszút akart állni. Odaért, döfött… és belecsusszant Kékharisnyába. Hamar észrevette, hogy nem ért célt, próbált kihátrálni, hogy újra támadjon, de a lány nem engedte el. Jacek kicsusszant pár centit, de a lány utánaaraszolt. Heves harcukkal feltúrták a veteményest, csak úgy repdestek körülöttük a petrezselymek, zellerek és póréhagymák. A kerítés mellett Cyryl haldoklott: – Tehát ennyi. Hamarosan választ kapok a kérdéseimre – suttogta elhalóan. Karol már korábban elvesztette az eszméletét. Végül a veteményesben is véget ért a küzdelem, Jacek elfáradt, elernyedt.

Így született meg kilenc hónap múlva Jerzy, aki formailag ember volt ugyan, de lélekben marharépa.

2 thoughts on “Jerzy

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *