Új szerzemények

Ma gyarapodtunk.

Amivel biztosan

Kora reggel már csörgött a telefon, a UPS-től hívtak, hogy megjött a csomag, hova hozzák? Majd hozták is.
Többször is megjegyeztem itt a blogon, hogy addig nem fogok komolyan foglalkozni ebook olvasással, amíg a pdf formátumot nem tudják rendesen kezelni. Tudom, elméletileg a tablet megoldás lenne, de netbookom van, számítógépezni tudok, nekem kifejezetten csak olvasásra kell eszköz. Arra pedig jobb a Kindle. Gyűjtögettem magamban az elszántságot, végül pár nappal ezelőtt rendeltem egy DX-et. Most a töltőn lóg, délután remélem már meg tudom hajtani. (Nem mondom, hogy ezt a cikket nem lett volna hülyeség vásárlás előtt elolvasni, de még így is a Kindle DX tűnik számomra a legjobb versenyzőnek a pályán.)

Ami még bizonytalan

Éppen a Kindle-t mutogattam Barnának, amikor megállt egy szippantósautó a kert végében. Mivel nem messze innen van egy betonkerékkel spontán lefedett csatornanyílás, éltem a gyanúval, hogy lusták elmenni a telepig és inkább itt eresztik le a tartály tartalmát. Kisétáltam, szóba elegyedtem velük, szerencsére nem erről volt szó, szimplán csatornát pucolnak.
Viszont ha már ott voltam, kértek egy tálat víznek, ugyanis találtak a fűben egy éhes/szomjas/simogatásra vágyó kismacskát. Szóltam Dórának, adtunk a macseknak enni, inni, simogatást is kapott – és itt ragadt. (Most is itt fekszik a mellettem lévő széken a teraszon, miután már bejárta az udvart és a lakást.)

From MiVanVelem

A legérdekesebb a többi macska reakciója volt. (Meg Nejé lesz. Szerencsére ma nem alszik itthon.)
Eddig ugyanis meg voltunk győződve róla, hogy a két fekete ördög széttép minden beóvatlankodó kölyköt. Aztán nem. Gizi meglehetősen rezignáltan tűrte a macsekot, csak akkor mordult rá, amikor a kis hülye már a hátára akart mászni. Az öreg hölgy, Picúr nehezebben vette az akadályt, eleve fenyegető pózt vett fel és néhányszor vadul rá is morgott, de én hasonlóképpen vadul kézbevettem a papucsomat és a macska már tudja, hogy jól célzok. Aztán ennyi. A két fekete kint élvezi a meleget és a napsütést, a pici meg evett, ivott és most alszik a székben. Tudom, ez még messze van a tartós befogadástól, de a vektorok abba az irányba mutatnak.

4 Comments

  1. Gyönyörű ez a cicus! Remélem, jól fogja nálatok érezni magát. Gratula!

  2. véged van, ez a macsek téged választott gazdának :D)
    grat :D)

  3. Duokan firmware a Kindle-re?

  4. @AIRLAC:
    “Ne rohanj úgy, Dönci, nagyon szép a táj!” :)

    Először ki akarom tapasztalni, mit tud a gyári firmware, és csak utána nézem meg az alternatívákat. (De a leírások alapján nagyon szimpatikus a duokan.)

Leave a Reply to meow Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading