Kormányváltás

Úgy döntöttünk, kormányt váltunk. Az egyébként eladósorba került kettes kajak kormánya tényleg meglehetősen lötyögött, meg nehézkesen is mozgott, lehet, hogy ez riasztotta el a korábbi reményteli vevőket. Ezzel párhuzamosan Nej Lila Villám kajakja is kapott egy kormányt, mert nyáron be lesz célozva a tenger, oda meg jó, ha van.

Ma délben mentünk le a kajakokért. Célszerűen terveztünk is egy négyórás túrát, hogy minden hiba előjöjjön.

Túlterveztünk.

A kereskedő udvarán, még szárazon, beállítgattunk mindent: pedálokat, kormányokat, üléspozíciót. Aztán vízreszálltunk. A kettes kajak kormánya szépen muzsikált (és tényleg sokkal, de sokkal jobb lett), a lila kajak kormánya viszont egyáltalán nem mozgott, hiába taposta Nej, mint hülye a csengőt.
Oké, 50 méterrel arrébb van a csónakház, ahol az én kajakom lakik, kikötöttünk. Elég snassz volt, ugye nekiindultunk nagy lendülettel egy félnapos túrának, aztán 2 perc múlva már kötöttünk is ki, bújtam is bele a kajakba berhelni. A napsütés miatt patakokban folyt rólam a víz (ugye, leégés ellen mackóalsó, hosszúujjú póló), a sok behajolgatás, bebújás miatt csomókban hullott előre a hajam, nézhettem ki valahogy. De legalább úgysincs a környéken ismerős – legyintettem.
Ekkor veregette meg a vállamat Fisher. Mint kiderült, meghívott vendégek voltak a csónakház mellett rendezett ökörsütésen. Hogy mi alapján ismert fel a kajakból kilogó testrészeimről, arról halvány elképzelésem sincs. Viszont találkozhattam a blogjának eddig az ismeretlenségben rejtőzködő szereplőivel. A nagyobbik gyerek tényleg nem hétköznapi figura, elkérte az evezőlapátot és amikor felhívtam a figyelmét, hogy hajó nélkül nem sokra megy vele, csak nagyvonalúan legyintett, hogy neki nincs szüksége ilyesmire, nagyon jól elvan a vízben egy evezőlapáttal is.

Végül kizargattuk az összes aprókölyköt a kajakból és Nej diszkrét sikkantgatásai mellett elindultunk. (A stégről beszállás még nem az erőssége.) A partról udvariasan integettek. De még ők sem gondolták, hogy Nej lábtámasza 50 méter múlva megint szétcsúszik, így visszafordultunk és megint kikötöttünk. Fisher ekkor már hozott magának egy sört, úgy nézte a műsort. Nejt kihúztam a sólyánál és újból indult a kajakba bebújós show. Vagy 30 perc izzadt szarakodás után megállapítottam, hogy nem Nej a hibás, hanem a konstrukció. A kormányt felcsuktuk, az ő kajakja megy vissza a szerelőhöz.

Ismét elindultunk. Egész lendületesen haladtunk az M0 hídig. (Csak jelzem, hogy egy egyenes szakaszon megnyomtuk a fiammal a tempót és eszméletlen száguldást produkáltunk. Kajakban még sohasem éltem át ilyen sebességet. Ha legközelebb lesz a közelben gps, istenbizony megmérem, mert nagyon kíváncsi lettem.)
Az M0 híd után megint jöttek az izgalmak. Valami közelben lakó unatkozó milliárdos éppen akkor próbálgatta a motoros yachtját. Mely próba abból állt, hogy szemből elviharzott mellettünk, majd megfordult, megint elment mellettünk, párszáz méter után visszafordult és kezdte előlről. Ezt olyan ötször-hatszor eljátszotta. Néha, lelassított, amikor mellénk ért, néha meg nem. Hogy Nej hogyan viselte hátul, nem tudom, mi Barnával halálosan élveztük. Olyan szép tengeri hullámokat nyomott nekünk, hogy ihaj.
Egyetlenegy gubanc volt, hogy nem bírtunk miatta jobban bemenni a víz közepe felé. Meg is történt a baj, egyszer csak azt hallottam, hogy mind a partról, mind mögülem óbégatnak. Azt történt, hogy kifogtak. Belénk akadt egy horgász damilja és a szerencsétlen hiába próbált minket fárasztani, erősek voltunk, mint a bivaly. Egyből fék, majd elkezdtem a damil mellett hátrafelé evezni. Sikerült is volna, csak éppen jött mögöttünk három darab négyes kenu, kettő észre is vette a szituációt, de a harmadik nem. Először megpróbált köztünk és a part között elmenni, de ugye ott feszült a damil. Gyorsan korrigált, de ekkor meg minket talált telibe. Kaptunk egy ütést, hallottam egy pattanást, jött egy bocs is, majd araszoltunk tovább hátrafelé. A horgász kiakasztotta a damilt, mehettünk tovább. Mehettünk volna. A pattanás ugyanis az volt, amikor a kormány egyik kötele kiakadt a vasból. Innentől nem volt kormányunk, márpedig ez a hajó kormány nélkül félkarú óriás. Nej mögénk osont és megállapította, hogy van egy kibogozhatatlan csomó, mely átbújt a lyukon.
Sóhaj. Visszaevickéltem a horgászhoz, megkérdeztem, van-e nála kés. Volt. Levágta a madzag utolsó egy centijét, de a feszítés miatt csak ki kellett szállnunk. A parton megszereltem mindent, elbúcsúztunk, hajrá. Ekkor már több órája úton voltunk, de még nem tettük meg azt a távot, melyet a hétköznapi edzéseim során 50 perc alatt szoktam.

Viszont innentől nem történt semmi érdekes sem. Illetve, de. Megint kezdett elmacskásodni a lábam. Ez mindenképpen rossz hírként ért, mivel a koncepciónk az volt, hogy a macskásodás a billegő kormány miatt van. Mérgemben le is léptem a kormányról, kinyújtóztattam a lábamat – és kipróbáltam a kajakot aktív kormányzás nélkül. Nem mondom, hogy nem kellett időnként korrigálnom, de ment. Ami az utóbbi 3 évben egyszer sem sikerült, most igen. 3-4 kilométert így tettünk meg, a zsibbadás, macskásodás elmúlt, a kajak tartotta az irányt. Én pedig levontam a konzekvenciákat. A csőhíd után kiszálltunk egy stégen, megint belebújtam a kajakba. Nyilván ekkor kötött ki a Pyrus társaság két tagja, leklkesen üdvözölni. Igen, róluk sem tudom, hogyan ismertek fel a kajakból kilógó testrészeim alapján. Beszélgettünk, elmentek. Barna napozott, Nej bóbiskolt. Vagy félórát hangoltam a kajakot, hogy eltaláljam azt a pontot, ahol a lábtámasz is jó, de tudok billentgetni is, és nincs annyira feltolva a lábam, mint eddig.
Végül abban maradtunk, hogy már annyi időt elcsesztünk, hogy nem megyünk fel az eredeti célig, visszafordulunk.

Így sikerült elkapnunk a vihart. Nagyjából a Molnár szigetnél jött és egészen az M0 hídig kitartott. Az ég beborult, a szél viharossá fokozódott, aztán nekiállt csapkodni az eső. Méltó koronázása volt a napnak. A péklapát evezővel próbáltam annyira laposan, csuklóból evezni, amennyire csak tudtam. Aztán vagy mi haladtunk gyorsan, vagy a szél fújta el a felhőket, nem tudom, de Dunaharasztinál már ismét sütött a nap. Kiszálláskor még Nej kapott egy szálkát az ujjába, nekem felszakadt egy korábbi seb a lábamon, de akkor már csak legyintettünk rá. Túra befejezve.

Őszintén szólva, most az egyszer állok a legközelebb ahhoz, hogy olyasmit mondjak, miszerint a mai kirándulás talán mégsem volt olyan jó.

5 Comments

  1. A nejedet ismertem fel, a többi pedig -hogy ki lehet az az ember, aki szemmel láthatólag fejjel előre beszorult a kajakba és káromkodva próbál kijönni- logikus következtetés. :-)

  2. Illetve azt is mondhatnám, hogy arra figyeltem fel, nejed milyen szenvtelenül tanulmányozza a vadvízi kajakok táplákozási szokásait.

  3. táplálkozási

  4. Vadvízi? Olyan is volt a környéken?

  5. Nem, de a kajak igenis a vadvízi fajta (látszott rajta, hogy olyan mérgeslila), lehet, hogy azért is volt vele annyi baj, mert nem a megszokott környezetében volt.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading