Odakint

Az rss-en keresztül nyomulók valószínűleg nem vették észre az utóbbi idők apró(?) változásait.

  • Bal oldalt külön boxot kaptak a letölthető könyvek.
  • Mindegyik könyv külön oldalt is kapott. A központi oldal – az általános tudnivalókkal – megmaradt, de már direktben is el lehet érni az aloldalakat.
  • A blogválogatások egyelőre eltűntek, újra fogom tördelni a meglévőket és akkor visszajönnek.
  • Na de a legfontosabb: összeállt az Odakint #2!

Kábé féléve dolgozok rajta, elég sok szabadidőt beleölve. Szerencsére kísérletezgetnem már nem sokat kellett, a sablon – Odakint #1 – már megvolt. Apró módosítások történtek azért: a betűméret kisebb lett, a képek is profibban jelennek meg. A borító most tengert és kajakokat ábrázol, jelezve, hogy ebben a kötetben már a vizes kalandok tengenek túl. (De persze akadt bőven szárazföldi csavargás is az utóbbi két évben.)

Mielőtt még legyintenél, hogy ugyan már, hiszen olvastad mindegyiket a blogon – jelzem, hogy nem egyszerű kopipaszta történt. A blogra kirakott szövegek legtöbbször igen kócosak, hiszen rögtön a visszaérkezés után már mentek is ki. A könyvben viszont újraszerkesztett, válogatott szövegek vannak, elég sokszor átfogalmazva, letisztítva. Sőt, nyáron rámtört egy erős rajzolhatnék, így ebben a kötetben 28 olyan karikatúra is szerepel, mely sehol máshol nem. Arról nem is beszélve, mennyire más hangulata van az útikalandoknak így, egy kupacban, nem pedig egy blogfolyamba illesztve.

Letöltési linkeket nem itt adok meg, tessék elmenni a könyv oldalára. Remélem, jól fogtok szórakozni.