Írni

Megvereted magad, hogy sírhass
Lecsúszol, hogy verset írhass
Mindent tudsz, anélkül, hogy értenéd
– Pál Utcai Fiúk: Sorozat –

Most mondja valaki, hogy az olvasáshoz nem kell megérni.
Legalább tíz, de inkább tizenöt éve lapul a könyvespolcomon Hrabal egyik trilógiája: Házimurik/Vita Nuova/Foghíjak. Anno bele is kaptam mindegyikbe, és csak a könyvjelzők alapján gyanítom, hogy egyiket sem tudtam végigolvasni. Nem mondom, most sem egy nap alatt faltam fel a könyveket, de egyszerűen nem értem, akkoriban mi nem tetszett rajtuk. Tökéletes Hrabal könyvek, sztorik, vívódások, fura emberek – mindez az íróra jellemző, írásjelmentes kollázsstílusban.
De több is ennél. Már meg sem lepődöm rajta, hogy amikor erősen foglalkoztat egy gondolatkör, akkor egyszer csak addig erőlködik egy könyv a polcomon, amíg a kezembe nem kerül, beleolvasok – és ott van a válasz. Egy másik ember véleménye. Ami rátesz a helyes vágányra.

Hrabalnak ez a trilógiája életének nagy változását meséli el: amikor a már idős férfi megismerkedik jövendőbeli feleségével, összeházasodnak, beindul a közös életük, persze állandóan körülöttük lebzselnek a fura barátok, Hrabalt pedig egyre jobban foglalkoztatja, hogy írni fog, írnia kell. Marja magát, akarja is, meg nem is, de végül rááll.

És most ugorjunk vissza az időben húsz évet. Egy haverommal borozgattunk a bakonyi házban. Már igen későre járt, mi pedig a jövőről beszélgettünk. Mit várunk az élettől? Mit szeretnénk elérni? Ő nagy üzletekről beszélt, én pedig arról, hogy könyveket akarok írni. Pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy milyen az íráskészségem. Informatikus voltam, aki szeretett rajzolgatni. Írni?
Mit? Miről? És hogyan lesz az jó? Egyáltalán, mi az, hogy jó? Van-e értelme: lehet-e belőlem jó író?
Akkoriban nem tipródtam sokat rajta. Azt mondtam, hogy igen. Miért ne?
Ma, amikor már túl vagyok néhány, írással kapcsolatos kalandon, némileg másképp látom a helyzetet. Rengeteg feljegyzés tanúskodik a töprengéseimről. Csak gyűltek a jegyzetfüzetemben meg a mobiltelefonomon, hónapokon keresztül. De annyira kaotikusak voltak, hogy még csak tisztázni sem mertem nekiállni.
Aztán jött ez a három könyv és segített. (Ennek a hétnek az anyaga ezekből a feljegyzésekből állt össze. Nem foglalkoztam azzal, hogy kigyomláljam belőlük sem az átfedéseket, sem az ellentmondásokat. Hiszen így töprengés.)

Az kiderült az évek során, hogy az íráskészségem jó. Szeretek is ilyesmivel bíbelődni, a wikipédián a grafománia szócikkhez simán be lehetne linkelni a blogomat. Emellett egy kedves ismerősöm szerint van egy olyan erényem, hogy hamar felismerem mindenben a lényeget, és ezt utána plasztikusan el is tudom magyarázni. Lehet benne valami. Az íráskészséggel párosítva ebből még bármi is kisülhetett volna.

Csak éppen a reneszánsz ember ideája visszanyalt. Ma ugyanis már roppant nehéz igazából reneszánsznak lenni. Tudom, próbáltam. Sőt, próbálom is jó pár évtizede. Vegyész/rendszermérnök végzettség, aztán 21 évnyi informatika, mindemellett pedig töméntelen mennyiségben könyvek, messze nem csak szépirodalmiak. De így is kevés. Ez így együtt annyira elég, hogy mind a két területen eljussak egyfajta középszerhez. Feldolgozni egy szakterületet és írni róla egy-egy könyvet… leírni egy-két gondolatot a személyes blogba… ez iparosmunka.

De nem művészet. Művésznek lenni ugyanis életstílus. Egy művész művészként éli az életét. Az nem megy, hogy valaki informatikusként levelezőszervert, tűzfalat konfigurál napi 8-10 órában, majd hazamegy és otthon 4 órában művész. Ez annyira elég, hogy egy blogba le tudja firkálni a gondolatait, de ezekből a négy órákból nagy könyvek nem lesznek. A művész az életét, az élete során keletkező gondolatokat írja meg, valahogy beleszublimálva azokat egy irodalmi alkotásba. Egy művész élete az életről, a töprengéseiről, a magába fordulásairól, élményei megéléséről szól, azaz van mit beleraknia a művébe. Nekem nincs. Biztosan van néhány ember, aki kíváncsi rá, miket gondolok, amikor csak egy eldugott KB cikkben találom meg a megoldását annak a problémának, mellyel már órák óta kinlódom. De ebből semmi nem tud átszublimálni egy szépirodalmi műbe.

A mondanivaló, azon bukik el minden. Az íróban össze tud gyűlni a mondanivaló. Az író megengedheti magának, hogy gondolati rendszereket rakjon össze, majd ezek köré történeteket találjon ki – vagy észrevegye a körötte zajló történetekben azt a mondanivalót, mely őbenne magában is dolgozik már egy ideje.

Csak úgy elmagyarázgatni a világot – történjen az bármilyen kellemes stílusban is – maximum blogbejegyzésekhez elég. Persze ez sem kis dolog – de könyvekhez kevés.

14 Comments

  1. Nem szabadna így leeresztened. Úgy gondolom, hogy ott megy el tévútra a gondolkodásod a művészettel kapcsolatban, hogy az ún. modern művész képe lebeg a szemed előtt. Pedig ennek csírája csak a romantikusoknál jelent meg először és ebből sikerült olyan halmozottan hátrányos önigazolásba fordulnia, hogy pl. Ady már úgy gondolta, hogy abszint és szifilisz nélkül nem is igazi művész valaki (pedig az utcalányok milyen hamar el tudták volna magyarázni neki, hogy ennek nincs köze a művészlélekhez…).
    Azelőtt a művész, még ha tudatában is volt a tehetségének, akkor tudta, hogy hol a helye: ő egy vállalkozó, akinek ki kell szolgálnia a megrendelőt. Goethe vagy Mozart házalt a nemesuraknál, hogy egy jó kis éves járandóságot megcsípjen. A reneszánsz festő pedig igazi iparos volt.
    Végszó: ne add fel!

  2. Arany János egész életében hivatali vagy egyéb “favágó” munkát végzett. Szenvedett is ettől, de valahogy ez a szenvedés is a művészetét vitte előre.
    És hogy ki a művész? Azt úgyis az utókor dönti el…

  3. A hivatásos ironak termelni kell. Fél, egy vagy másfél méteres életművet alkotni, kotelességtudatból, belső késztetés vagy más miatt. Egy Hamvas vagy Márai életművet. Az életükkel írtak tényleg. Nem ilyenek vagyunk. De ha mégis van egy jó ötletem! Mondjuk, ha lenne egy kikristalyosodott generációs tapasztalatom, mert nyitott szemmel éltem meg ezt a huszonöt évet, akkor jó lenne regényesen, jó érzékkel megírni a rendszerváltás és azutáni évek történetét, lenyomatot hagyni emberi sorsokon keresztül. (nincs sajnos) Ezen el lehetne szüttyögni évekig, írni a fióknak – vagy megírni egy szabad év alatt. De csak ezt az egyet. A többire pont jó a blog.

  4. Most, hogy másodszor olvasom ezt a bejegyzést, döbbenek rá, hogy milyen zseniális ez a PUF dalrészlet! Önmagában, és a poszt mondanivalóját aláhúzva is…

  5. Most léptem ki az ügyfél informatikai rendszeréből. Este nyolc óta még csak a székemből sem álltam fel, az agyam helyén egy kicsavart szivacs van.
    Ez nem az az élet.

  6. @UnA:
    Leeresztésről szó sincs, éppenhogy tele vagyok munkakedvvel. Csak leírtam a korlátaimat.

    Szerintem te értelmezted félre azt, amit a művészetről írtam. Sehol nem említettem azt, hogy önpusztítónak kellene lennie. (Az ilyesmit mindig is emberi gyengeségnek tartottam.)
    Ha már itt felmerült Márai neve, nézdd meg, hogyan dolgozott. Korán reggel felkelt, írt egy órát. Aztán olvasott egy órát. Utána élte az életét, sétált a városban, fürdőbe járt, ebédelt, este borozgatott, firkált valami gyorsat a naplójába, és ennyi volt a nap. Csak éppen közben összeállt a fejében a következő napi írás, megemésztette az aznapi olvasásadagot, és feldolgozta a napi élményeit, belekombinálva az életbe a korábbi olvasmányait. Szó sincs önpusztításról. És nem csak Márainál – tucatjával lehetne sorolni háziköpenyes írókat.

    Az, hogy a művészek is végeztek iparosmunkát, az majdhogynem indifferens. Egyrészt valamiből élniük kellett, másrészt egy művész képes arra, hogy beletesz az alkotásba valami pluszt, a konkrét megrendelésen felül is. Mai szóval azt mondhatnánk, hogy ellopja a témát.

  7. @Gyuzsu:

    De azért jegyzőként csak emberekkel, azok ügyes-bajos dolgaival foglalkozott. Az emberismeretet, a bölcsességet valahonnan össze kellett szednie.

  8. @Goosnargh:
    Egy író addig ír, amíg van mondanivalója. Van, akinél ez másfél méter, van, akinél egy könyv. A hivatásos író, az nálam más: ő – mivel írásból él – ír akkor is, ha nincs különösebb mondanivalója.

    Ez egy fontos különbség. Amikor azt írtam, hogy egy művész művészként éli az életét, azon nem azt értettem, hogy főállású művész, aki ebből él meg. Hanem azt, hogy van lehetősége úgy élni, hogy közben művész tud lenni. (Hrabal 45 éves koráig gyk. nem írt semmit, csak élményeket gyűjtött. Aztán öregkorában kezdte kiszórni a könyveit.)

  9. Nekem ez úgy tűnik mintha egy érési folyamatban lennél, mint egy jó bor a hordóban, szép lassan gyűlnek a zamatok, és kiülepszik aminek ki kell. Ideális esetben addigra érsz be tökéletesen íróként, mire mint informatikus nyugállományba vonulhatsz. Onnantól lehetsz “csak” ÍRÓ. Lehetsz művész, üldögélhetsz naphosszat kávéházak teraszán, nézelődhetsz terek padjain üldögélve, rendezgetheted a gondolataidat. Addig meglesznek a mély élettapasztalataid, az szükséges ujjgyakorlataid, a millió jegyzeted…
    (Egyébként nagyon tetszik az a téma, amit Goos említett: a gengszterváltás időszakának feldolgozása emberi sorsokon keresztül)

  10. Informatikusként te is csak emberekkel, azok ügyes-bajos dolgaival foglalkozol… Nem igazán ugyanazokkal a problémákkal foglalkozol, mint Arany, de hasonlókkal.

  11. Egyébként én azt gondolom, hogy a művészetet sem grammra, sem betűre, sem leütésre mérni nem lehet. Van egy kalap 4-5 soros vers, ami ugyan nagyon keveset nyom, mégis igazi művészet. Egy blogbejegyzés is lehet mű, ha olyan a témája, ha olyan az írója, stb.
    Szépirodalom… ha belegondolok, egész egyszerű dolgok vannak feldolgozva: szerelem, halál, munka, barátság… nem kell ezek mögé semmi extrát képzelni. Nem mindig kell a nagy lila művész ideájára törekedni, ha valaki ilyesmikről ír, attól még művész, ha valami egyedit, eredetit alkot.

  12. Hopp, kitöröltem pár szót.

    “… attól még művész. Egy emberből akkor lesz művész, ha valami egyedit eredetit alkot.”

  13. @hrongyorgy #10

    Fúj. Kliensoldal.

  14. @Béka:
    Az érési folyamat stimmel, hiszen tényleg, az utóbbi hónapok padlásszeánszai ezekről a töprengésekről – is – szóltak.
    Viszont semmiképpen sem gondolom olyan személyesen ezt az egészet, mint ahogy írtad. Nem akarok író lenni, mert nem tudok az lenni. Még csak művész sem, mert ahhoz túlontúl racionálisan gondolkodok. Viszont keresem azt, hogyan tudom valami értelmes formába terelni azt az írásmániát, amellyel meg lettem áldva.
    Megjegyzem, ha kávéházak teraszán üldögélek, akkor nekem az absztrakt gondolkodásnál sokkal jobban bejön az emberek – különösen a nőnemű példányok – nézegetése. :)

    A Goosnargh által felvetett téma tényleg nem rossz. Ha már családregény formában meg lehetne írni ezt a három nemzedéket – a szüleimet, az enyémet, meg a gyerekekét – már az egy nagyon markáns minta lenne arra, milyen gyorsan is fordultak fel fenekestől ezen a környéken az életmóddal kapcsolatos dolgok: volt ugye politikai rendszerváltás, volt egy gazdasági rendszerváltás és volt egy globális technológiai rendszerváltás.

Leave a Reply to hrongyorgy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading