Fura dolog a halál. Azt hiszed, megbékéltél vele – erre egy apró banalitáson keresztül üt, de akkor egyből övön alul.
Már napok óta tudtuk, hogy Nej nagyanyjával baj van. A közeli rokonok, akik naponta látogatták a kórházban, jelezték, hogy készüljünk fel, már csak napjai vannak hátra. Aztán ma megjött a hír. Igazából nem rázott meg egyikünket sem, a döbbeneten már korábban átestünk.
Aztán kimentem a konyhába, kivettem a hűtőből egy szelet sonkát, vágtam hozzá újhagymát, és csak úgy, magában elrágcsáltam. Elmondhatatlanul jól esett: szeretem is, és a hosszú, kemény tél után mindkettő hozta a tavasz ízeit.
És miközben rágtam, közben jutott eszembe, hogy akármi történjen is a halál után, ő ilyet már soha nem fog érezni: se sonkát, se újhagymát, se tavaszt. Ez valami annyira végtelen, annyira reménytelen érzéssel töltött el – egy fuvalattal kisöpörte a korábban már logikusan összerakott gondolatokat a fejemből.
2011. March 22. Tuesday at 14:47
Eleven ereje van annak, amit az utolsó szakaszban odakensz a papirra.
Részvétem!
2011. March 23. Wednesday at 09:17
Köszönöm.
2011. July 05. Tuesday at 12:29
Egy másik idézet, sajnos nem tudom, kitől, én a kollégámtól hallottam:
“Öröklétünkre nézve rossz ómen, hogy nem létezünk öröktől fogva….”