Nosztalgia

Olyan dolgokat csináltam ma reggel, amilyeneket már régóta. Szarul megírt program maradékát takarítottam ki a registry-ből, utána meg környezeti változót írtam be kézzel a PATH változóba.

Belegondoltál már? Utoljára 10-15 évvel ezelőtt kellett az őskövület autoexec.bat fájlban a set path paranccsal játszani.

Adóbevallás. Abevjava.

Feltelepítettem az űrlapkitöltő keretprogramot. Nem indult el. Megnéztem a manualt, azt írták, hogy lehetnek gondok, ha nem rendszergazdaként telepítettem. Márpedig nem, mert közvetlenül böngészőből történt. Uninstall, gép restart. Újabb telepítés, de most már egy kicsit átgondoltabb könyvtárstruktúrába. Nem lehetett. A korábbi telepítés paraméterein már nem engedett változtatni. Uninstall? Ugyan már, a keménytökű programok dafke kitartanak.
Sóhaj.
Regedit. Kigyomláltam mindent, amiben szerepelt az abevjava kifejezés. Restart. Kevés volt. Vagy elrakta még valahová a fájlrendszerben az infókat, vagy lepakolta még kódoltan is a registrybe. A valóban keménytökű programokat még Chuck Norris sem tudja uninstallálni.
Újabb sóhaj. Akkor maradjanak az eredeti paraméterek.
A program természetesen továbbra sem indult el.
Kikerestem, az ikon mögött valójában melyik batch fájl fut. Elindítottam parancssorból. Azt írta ki, hogy nem tud mit kezdeni a .java kiterjesztéssel. Van ezen a gépen egyáltalán java? Ráküldtem egy telepítést, közölte, hogy van és a legfrissebb. Újabb ellenőrzés: az Apeh oldalán van egy check, de aszerint is minden rendben van a gépemen, a programjuknak futnia kellene.
Csak éppen nem fut.

Mi lehet a baj? Nem húzom az időt, nyilván a 64 bit. Ekkor ugyanis a java nem a jó öreg ‘c:\program files\java’ könyvtárba települ, hanem a ‘c:\program files (x86)\java’ könyvtárba. Azaz meg kell keresni a PATH környezeti változót és kiegészíteni a ‘c:\program files (x86)\java\jre6\bin’ értékkel.

És akkor már csak az adóbevallás elkészítése maradt hátra.

18 Comments

  1. Kösz! Ez sokaknak segíthet, már ha megtalálják az írásodat mielőtt megüti őket a guta.

  2. Hát, aki nem olvassa ezt a blogot, az magára vessen. ;)

  3. Hát ez nagy igazság! Egyetértek.

  4. Seconded, remek időzítés, én is most fogom felnyomni Win7 64bit-re. Amúgy nem tudom, az Abevjava horrorán segít-e, de a Revo Uninstaller egy nagyon hatékony kütyünek tűnik az ilyen gondokhoz.

  5. “Olyan dolgokat csináltam ma reggel, amilyeneket már régóta. Szarul megírt program maradékát takarítottam ki a registry-ből, utána meg környezeti változót írtam be kézzel a PATH változóba.” De ez neked miért új? Nem azt mondtad, hogy dolgozol Exchange Server-rel is? :P

    Vicc nélkül, szerintem ez mindig benne van a rendszergazda életében. Az APEH felé pedig küldd el a hibát.

  6. A Javanak van Win64-es portja is. Az például a Program Files alá telepíti magát.
    (Nem mintha ez biztosíték lenne a működésre.)

  7. @Zsolt:

    Ravasz dolgok ezek. Tényleg van 64 bites java is a Windows7-hez.
    http://www.java.com/en/download/faq/java_win64bit.xml

    A csapda ott van, hogy ha 32 bites böngészőből telepítesz, akkor automatikusan a 32 bites verziót telepíti.

  8. @UnA:

    Vicc nélkül, szerintem ez mindig benne van a rendszergazda életében.
    Mármint azokra gondolsz, akik még találkoznak felhasználókkal? :P

    Az APEH felé pedig küldd el a hibát.
    Ez valószínűleg nem fogja érdekelni az Adóhivatalt. A megfelelő java környezet biztosítása a felhasználó dolga.

  9. @JoeP:
    1. a rendszergazda igazi ellensége a szoftverfejlesztő, nem pedig a felhasználó :)
    2. az adóhivatalnál elég sok support infó van fenn, én is elcsodálkoztam, amikor megnéztem…

  10. @UnA:
    2. RTFM. Elmentem a faq-ra, ahonnan le lehetett tölteni egy vaskos telepítési doksit, amelyben kiemelték, hogy mindig az operációs rendszerünknek megfelelő (32/64 bites) java-t telepítsük. Azaz elméletileg tudnak a dologról, le is van írva… csak jól el lett dugva.

  11. “Semmi értelme meglepődést tettetni. Valamennyi
    tervrajz és megsemmisítési utasítás ötven földi év óta megtekinthető a helyi tervezőhivatalban az AlfaCentaurin,
    úgyhogy bőven volt rá idejűk. hogy hivatalos panaszt jelentsenek be. Semmi értelme, hogy ilyen későn kezdjék a
    felhajtást.”

  12. Szerintem vannak problémák, amik csak programozóknál szoktak előfordulni. Vagyis akkor, ha elállítottál valamit a gépeden :)

    Én nem állítgattam semmit a gépen, Java van, ennyit tudok, letöltöttem az ÁNYK-t, ment. Igaz, nálam nincs is több felhasználó, én vagyok a “rendszergazda”, oszt’ jónapot.

    Szerintem az APEH-nél is ebből indulnak ki. Mit kell mindig mindent baszkurálni, maradjon már a seggén a kedves ügyfél :P

  13. @libazzoli:

    Hát, mit csináljunk? Ez már csak egy ilyen rohadt apatikus bolygó.

  14. @lolz:

    Valószínűleg átsiklott a figyelmed a probléma lényegén. Nem kell, hogy szétkonfiguráld a gépedet, mindösszesen annyit kell elkövetned, hogy 64 bites operációs rendszert használsz és nem az IE64 a böngésződ. Innentől az automatikus java telepítés már 32 bites lesz, mely nem a megszokott könyvtárba telepíti a java-t, azaz az azt kereső programok nem fogják megtalálni.

  15. Nálam egyik gépen megnyitotta a kész pdf-et a másikon nem. Miért? Mert a cél path nem ugyanaz a két gépen és
    cmd /c path\valami.pdf paranccsal próbálkozik
    cmd /c “path\valami.pdf” helyett.
    De hogy fejtse ezt meg egy könyvelő?
    Én is csonkoltatom a programolót.

  16. abev minden evben kap egy dedikalt virtualis gepet, lehetoleg 32 bites os(val|vel|alatt), aztan amikor adobevallas keszen van, akkor full osszecsomagol, elment, polcra felrak. hatradol.

  17. @hokuszpok:

    Akkor azon, ha jól sejtem, még nt4 fut. :)

  18. Tul sok a lehetoseg.

    A ketto az mar sok.

    Az szoktam mondani az ilyenre:

    Isten áldja az elemző és Bill Gates nevét, ismét munkát ád nékem :D

Leave a Reply to hokuszpk Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading