Needing a cat

Ez egy őszi sztori, de eddig az elfekvőben tartózkodott.

A teraszon olvasgattam. Korán sötétedett, égett a lámpa. Egyszer csak megjelent egy elmebeteg molylepke. Az egyik ősellenségem. Mindig megtalálnak. Aztán ahogy megtalálnak, felugrik az adrenalinszintjük és azon versenyeznek, melyik tud csont nélkül belerepülni az orromba, vagy a fülembe. Egy jól sikerült roham kedvéért képesek napokat is sunyin várakozni egy közeli sarokban. Elmondhatatlanul utálom őket, sőt, nem csak utálom de viszolygok is – ne kerteljünk, mondjuk ki bátran – félek is ezektől a dögöktől. Ez a példány is, ahogy elkezdett kiszámíthatatlanul csapongani a fejem körül (miért nem a lámpát ostromolod, te fogalmatlan idióta?), teljesen besokkolt. Dehogyis tudtam tovább olvasni. Csak azt lestem, hogyan tudnék ebből a helyzetből kimenekülni, úgy, hogy ne tapadjon a hajamba. Hát pont olyankor nincs itt egy macska sem, amikor szükség lenne rá?
Mintha csak meghallotta volna, úgy osont elő a sötétségből Gizi. Lassított felvételként leült és figyelte a molylepkét. Mikor hibázik. És megtörtént. A molylepke egyszer egy vakmerő ívvel lebukott a 30 centis magassági határ alá. Felemelkedni már nem tudott. Gizi rugókónt vetette magát rá, lecsapta és jóízűen elrágcsálta.
Már csak ezért is megéri macskát tartani.

4 Comments

  1. biztosan nagyon vonzó molylepke-feromonjaid vannak.

  2. Ezzel azt mondod, hogy ezek a molylepkék tulajdonképpen meg akarnak szexuálni?

  3. Az első drift milyen jól kivitelezett. Még Loeb is megirigyelné :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading