Előzmények

Teljesen véletlenül szúrtam ki szeptemberben, hogy a Wizzair decembertől közvetlen járatokat indít Isztambulba. Megnéztem. A jegy, igaz Wizz kártyával, 7900 forint. – Hát miért ne vegyek? – ötlött fel az agyamban. Előkaptam a naptárat: legközelebb a két ünnep között volt olyan időpont, amikor mind a négyen ráérünk. Tökéletes. Mentális egészségünk védelmében már régóta dolgozok azon, hogy karácsonyra csak jelképes ajándékokat vásároljunk, inkább élményekre koncentrálva. Ez pont jó lesz. Gyors körkérdés, mindenki jönni akart. (Naná.) Este már ki is fizettem a jegyeket.

Szállás, az ekkor még nem volt. De bíztam magamban. Annyi városban találtam már izgalmas, nem túl drága lakóhelyet, miért pont Isztambulban ne sikerülne?
Később elég rendesen át kellett értékelnem a helyzetet. Kiderült, hogy ez az időszak kiemelten a legdrágább terminus a városban. Rengetegen jönnek ide ilyenkor évzárást ünnepelni. (Mi meg pont aznap megyünk haza.)
Alapvetően apartmant céloztam be, mi leginkább azt preferáljuk. De borzasztó nehezen találtam 100 euró alatti példányokat. (Megjegyzem, eddig mindig sikerült 60-80 között.) Most mindenhol 120-140 körül volt a beszállómagasság, ami 4 éjszakára számolva nagyon csúnyán hangzott. Aztán egy hostelben bukkantam rá egy tíz négyzetméteres szobára, benne két emeletes vaságy. Klotyi és fürdő a folyosón. Mindez 60 euróért. Eltettem a linket, de biztos voltam benne, hogy Nej találni fog valamilyen mondvacsinált kifogást. Végül csak összejött egy 100 eurós apartman. Gyorsan le is foglaltam. Hogy milyen lett? Az írásokból megtudod. (Itt van még egy reális konkurrens, 120 euróért.)

Ábra

Pénzváltás. Többen is felhívták a figyelmemet, hogy inkább itthon váltsak, mert odakint necces. Ne tudd meg, mennyi munkámba került, mire egyáltalán kinyomoztam, hogy hol lehet török lírát kapni. A Ráday utca elején, meg valahol a Nyugati környékén. Az utóbbi eleve kiesett, a környék sem tiszta, na meg ott megtalálni egy konkrét pénzváltót, elég húzós.
A Ráday utcában először nem volt nyitva az üzlet. Csak. Amikor bementem aranyszombaton, akkor ki volt írva, hogy hétvégén konkrétan nincs nyitva. Végül az utolsó pillanatban csíptem el, de akkor meg olyan árat mondott a hapi, hogy kettéállt a fülem. 145 forintért adott volna egy lírát, amikor a neten utánaolvasva 135 volt a reális ár. Amennyit én váltani akartam volna, ez nem volt kis különbség. Végül kértem 100 lírát, hogy be tudjunk egyáltalán jutni a városba, meg indulásképpen tudjunk valamit enni, a többiért pedig vettem eurót.
Ezzel most azért untatlak, mert kiderült, hogy messze ez a leggazdaságosabb módszer. Az eurót odakint 2.03-2.05 között váltották lírára, ami forintba átszámolva 134-135 forint körüli lírát ad. A végén kellett még kivennem pénzt automatából is, ez a banki költség rárakása után 143 forintra jött ki.

Időjárás: mondhatni a szokásos. Felhő, köd, le fog szakadni az ég is. Ráadásul csak akkor, amikor ott leszünk. Pénteken utazunk haza – és nézd csak meg a mellékelt ábrát.

Aztán még volt néhány kapkodós munka az év vége felé, de egyszer csak eljött a vasárnap. Délután megrendeltem a taxit, estefelé a csajok kipakolták a macskákat egy csomó kajával, és vártuk a reggelt. A macskák közben persze minden létező módon reklamáltak, de azt mondtuk, hogy ennyit igazán ki kell bírniuk. Aztán kiváncsiságból megnéztem a metnetet és éjszakára egész héten -16 – -20 közötti időket írtak, ami már nem biztos, hogy annyira jó a macseknak. Koncepció újragondolva, macskák be, keményre fagyott víz és cicakaja szintén. Padlásról lehoztam az összes almosládát, aztán szétpakoltuk a nappaliban. Lesz ájer érkezéskor, az tuti.