Szombat esti mix

Bevezetésképpen egy hangminta a MAnökken ProlEtarZ csapattól. (Kényszerű a mosolyod, szöveg)
(Bakker, először azt hittem, hogy Keith Richards tépi a basszusgitárt. Aztán megláttam a miniszoknyát.)

Az egyik kedvenc számom (Alain Delon) a 2. Műsortól, a Timur Lenk előadásában.

Az egyik kedvenc számom (Szerelem) a Bizottságtól, a Timur Lenk előadásában.

Az egyik kedvenc számom (Matek Metal) a Timur lenktől, a Timur Lenk előadásában.
(A dal szövegét érdemes külön elolvasni. A felvételen túl sok nem érthető belőle, mert vagy Taki nem artikulált rendesen, vagy a mobilomat rázta szét a tőle húsz centire dübörgő hangfalhegy.)

Végül a Satöbbitől a Richard Burton.

Ütött a buli.
 

Harcaim 07

Látszólag úgy tűnik, hogy a sors hullámokban borítja rám a honi adminisztráció abszurditásait, de valójában én vagyok a hibás: amikor van egy többhetes rohammunka, akkor félreteszek mindent, amikor pedig vége, akkor előveszek egy papírlapot és összeírom, mi mindent kell elintéznem. És ilyenkor indul útjára a gyönyör.

Hogy ne csak a Citibankot ekézzem, most egy CIB bankos történet jön.

Három évvel ezelőtt nyitottam egy vállalkozói számlát a fenti banknál. Akkor úgy nézett ki, hogy lesznek munkák, lesznek bevételek. Lettek is, de a 2008 végi válság megismertette az országgal a cost cutting fogalmát, 2010-ben konkrétan nulla forint bevételem származott vállalkozói vonalon. Mondjuk, én sem törtem magam túlzottan, de a sztori szempontjából ez most nem lényeges. Tekintve, hogy a jövő még ennél is borúsabb, gondoltam, a fene sem fizet a semmiért. A számlának halnia kell.

Szerdán leléceltem korán a munkahelyemről. (A számlát a Ferenc körúti fiókban nyitottam, gondoltam ott is zárom be. Csakhogy ott délután négykor már vége az ügyfélfogadásnak.) Vittem magammal az egész dossziét. Oda is adtam az ügyintézőnek. Szöszmötölt egy ideig.

– Bankkártya? – kérdezte meg végül.
– Egy pillanat – kezdtem turkálni a táskámban. Nem lett meg.
– Nézze, egyszer sem volt rá szükségem. Szüntessük meg a számlát, utána már úgysem tudnám használni.
– Sajnos le kell adnia.
– És ha nem lesz meg?
– Akkor letiltjuk. De az 2000 forint. Most viszont kapna is vissza pénzt, mert nem használta teljes évig.
– De akkor most megint lépjek le, hogy ideérjek?
– Nem kell. Bármelyik fiókban megszüntetheti.
– Köszönöm.

Este feltúrtam a lakást, megtaláltam a kártyát. Másnap délután ötkor bementem az újpesti fiókba.

– Meg szeretném szüntetni ezt a számlát. Itt van minden.

Szöszmötölés.

– Ez nem jó kártya, lejárt.
– De nekem csak ez az egy van.

Szöszmötölés.

– Nem vette át a kártyáját?
– Kiküldték?
– A vállalkozói számlához nem szoktuk.
– Aha. Hát, én meg magamtól ugyan nem jöttem be.
– Látom. A kártyája lassan egy éve bent van a Ferenc körúti fiókban.
– Hogy mondta, hol?
– A Ferenc körúton.
– Ott voltam tegnap. Onnan küldtek el, hogy vigyem be a kártyát.
– Márpedig ez ott van.
– Akkor végülis minden rendben. Önöknél van. Zárjuk a számlát.
– De le kell ellenőriznem.

Telefon. A harmadik kisérletnél megjegyeztem, lehet, hogy azért nem veszik fel, mert már nincs senki az épületben.
– Tényleg – kapcsolt az ügyintéző – Akkor nem tudunk most zárni.
– Nem mondja? Felejtsük már el azt a nyűves kártyát. Soha nem volt rá szükségem, soha nem is használtam. Az Önök nyilvántartása szerint nem vettem fel, nem is lehet nálam.
– Nem lehet. Le kell adnia.
– Dehát ahhoz először fel kellene vennem Önöktől!
– Pontosan.

Feladtam.

Másnap megint leléptem korán. Nem arról van szó, megtehetem, van elég csúszó órám – csak éppen ezeket nem ilyen abszurd időfecsérlésekre szándékoztam elszórni.

A bankfiókba már úgy mentem be, hogy addig onnan ki nem megyek, amíg ez a számla életjeleket ad ki magából. Aztán nem volt szükség semmi vadulásra, egyből elismerték, hogy tényleg náluk van a kártya – nem a legelső ügyintéző volt, pedig készültem rá, hogy iróniával fogom megkínozni -, szó nélkül le is zárták a számlát. Felvehettem mind a rajta lévő 2500 forintot.
Illetve nem, mert levontak 550 forint pénzfelvételi illetéket.

Egyéniség

Az IQ tényleg nem minden. Ahogy Lucia frappánsan megfogalmazta, ez csak annyit jelent, hogy az ember csendben mennyi idő alatt old meg fejben matekfeladatokat. Nagyon sok más dolog is játszik: például az érzelmi hozzállás (EQ, azaz jóindulat, rosszindulat, neveltetésből fakadó manírok, szeretetkészség és még ezer más attitüd), aztán a rövid/hosszútávú memória, a műveltség és a tehetség.

Ha már definiálgatunk, vessünk egy puillantást arra, mi is az a tehetség? Én úgy tudom, nem más, mint a velünk született sémák az agyunkban. Ezeket nem kell fáradságos munkával megtanulnunk – helyből megvannak. Ráadásul sokkal masszívabban rögzültek is, mint bármi más, tanult séma. Agyunknak a részei, nem is értjük, hogy mások számára miért nem olyan egyértelmű, hogy mi is ez. Álmunkban akár benne is tudunk élni ezekben a sémákban. (A szerzett sémákban nagyon nehéz. Én 10+ év után jutottam el oda, hogy álmodtam egyszer egy akciófilmet bridzs licitrendszerben. Többször sem. Más téren sem. Na jó, egyszer a Civ2-ben.)

A műveltség… az megint egy furán működő dolog. Nem látszik egyből, ha fejlesztettél rajta. Ha elolvastad a Háború és a Békét, nem fognak úgy nézni rád az utcán, hogy Jézusom, itt megy az az ember, aki elolvasta a Háború és a Békét. A műveltség az én elképzelésem szerint inkább olyan, mint egy belső építkezés. Ha jókor olvastál el egy jó könyvet, mely megváltoztatott benned dolgokat, az olyan, mint ha a belső városodban felépítettél volna egy katedrálist. Végigolvasni Márai naplóit, az nem épít semmit, de hozzáad egy új építőanyagot a belső világodhoz, a méltóságot. És ilyetén módon építgeted, szépítgeted a belső városodat. Eleinte mindenki egy kunyhóban kezdi – van, aki abban is marad – és csak módszeres építkezéssel, új, meg új építőelemekkel, stílusokkal leszel képes egyre szebb, egyre nagyobb, egyre nagyszerűbb belső várost felépíteni.
Hogy mi fog ebből látszani? Legyél nyugodt, egy ember viselkedésén pontosan érződik, hogy egy élhető ékszerdobozból jött, vagy egy kalyibából.

Harcaim 06

Kajakosruha. Nem kis dilemma, különösen, ha az emberfia nem egy konfekcióbarát típus. A fene tudja, mi van velem, vagy a magasságom nem stimmel, vagy derékban vagyok erős… de ha egy sportruhában nadrág is játszik, akkor az vagy nem jön fel rám, vagy feljön, de a nyakamig.
Persze ez merőben elméleti probléma, mivel kajakosruhát nem igazán lehet kapni az országban. Elszórva van néhány cucc Budaőrsön (Decathlon, vagy Mountex), de azok is csak átlagos méretű emberekre. A kicsi kereskedők meg nem tartanak készletet, ha kell valami, akkor megrendelik. De azt meg én is tudok.

Nem tudom, vásároltál-e borzalmasan drága ruhát az interneten keresztül magadnak úgy, hogy az eladó a világ másik végén van, a méreteid meg nem szabványosak?

Jó móka. A méretek ugyanis abszolút nem egyeznek meg. Az egyik gyártónál még az XXXXXL sem jönne fel (nem viccelek, tényleg ennyi X kellene a táblázatuk szerint, persze ilyet már nem forgalmaznak), és még a megbízhatóbb angol/amerikai webshopokban sem ugyanazt jelentik az XL/XXL jelölések. De legalább van mögöttük mérettáblázat. Mert az – egyébként nagyon jó minőséget előállító – német gyártónál nincs, ezért is esik ki helyből. (Egy – átlagos termetű – ismerősöm oldja meg úgy a problémát, hogy összegyűjti a pénzt, majd kiszalad Münchenbe és ott vásárol. Én viszont tartok ettől, mert ha pont nincs valami a méretemben, hiába mondja az eladó, hogy ugorjak be egy hét múlva, nem lesz őszinte a mosolyom.)

Tehát úgy indult, hogy alaposan lemértem magamat. Magasság, mellkas, derék, csípő, láb belső hossz. Mindezt – a cipőmérettel egyetemben – felvittem egy excel táblába, a metrikus érték mellé persze odaraktam az angolszász megfelelőt is. Ezzel már el lehetett kezdeni nézelődni.

A nadrágtól eltekintve nagyjából mindent össze is szedtem. Persze itt is voltak problémák. Egy amerikai gyártó webüzletében jól megpakoltam a kosaramat, majd a kicsekkoláskor mondták, hogy a tengerentúlra egyéni postaköltséget számolnak, írjak nekik. Írtam. Visszaírták, hogy a kosárba rakott áru fele most éppen nincs raktáron, majd január végén esetleg. Aztán január végén jött a levél, hogy kosár rendben, a fuvardíj 100$, küldjék-e? Tekintve, hogy a teljes kosár éppencsak több volt 200$-nál, jó nagyot nyeltem, aztán megköszöntem a lehetőséget, de nem éltem vele.

Akkor a nadrág. A legfrusztrálóbb tétel. Durván drágát nem lett volna nehéz venni, de nekem nem 100%-osan vízzáró kell, nem búvárkodni akarok. Bőven jó, ha addig kitart, amig vagy ki nem evicklek a vízből, vagy vissza nem mászok a kajakba. Ez egy jóval olcsóbb kategória… de még ezen belül is óriási szórások vannak. Az amcsi nadrág 90$ lett volna, de láttam ezt a kategóriát az Egyesült Királyságban 145 fontért is. A német változat 140 euró volt, ennyiért mondjuk már nálunk is lehet kapni egy másik fajtát. De azért ez már elég durva ár, a magam részéről nem úgy terveztem, hogy a nadrág lesz a legdrágább darab a felszerelésben.
Végül rámmosolygott a szerencse, találtam egy jónevű gyártót, volt olyan nadrág, amilyet szerettem volna, a mérettáblázat alapján derékban jó, igaz, hosszú, de felgyűrhető. Árban 85Ł, ami sóhajtva ugyan, de még belefér. Az egyedüli gond, hogy a gyártó oldalán nincs webshop, azt mondja, keressek dealert. Kerestem. Nálunk nincs. A közeli országokban akad ugyan, de a weblap alapján mindegyik kicsi lyuk, dehogy van webshopjuk. Oké, akkor menjünk a gyártó országába. Londonban négy üzlet, ebből kettőnél van webshop, de a nadrágom egyiknél sem kapható.
Szerencsére beugrott, hogy egy ismerős rendszeresen jár Cornwallba, mert ott van az igazi kajakos élet Angliában. Oké, nézzünk el a neten. És ott is van: az egyik márkakereskedésnek van webshopja, van az általam kinézett naci, az én méretemben, és ráadásul még akcióban is, 70Ł. Ilyen tényleg nincs.
Tényleg, mert kicsekkoláskor nem lehet szállítási célként Magyarországot választani. Levél ment. Nemelehetnee.

Levél vissza. Igen lehet. Megadja a számlaszámát. A fuvardíj 25Ł. (Csesszék meg, nem kevés. De az akció miatt még belefér, mert egyébként 10Ł körül szokott lenni Angliából.)
Pontosító levél tőlem. Tehát átutalom a zsét a számlájára és küldi nekem a pontosan megnevezett nadrágot?
Igen.
Már kezdtem is az utalást.

Sztori a sztoriban. Citibank, a drága.
Beléptem a webbankba Chrome-ból. Venném fel a kedvezményezettet az utalhatók listájára, amikor lefagy a böngésző. Nagy fehér ablak. Hmm. Ez még nem nagy gáz, ablak bezár. Legyünk jó fiúk, Internet Explorer. Rögzítettem a kedvezményezettet, aktiváltam, mehetett a zsé. Kitöltöttem mindent, leokéztam, kért egy megerősítést, arra is ráböktem – majd kivágott a webbank alkalmazásból. Ott meredtem a képernyőre – és fogalmam sem volt róla, hogy most elment-e a pénz. Telefon. Igaz, hogy ez már péntek éjjel 11-kor történt, de voltam annyira dühös, hogy ne zavarjon.

Sztori a sztori a sztoriban. Teniszütőt kötnék csomóra annak a rendszertervezőnek a nyakán, aki a Citibank IVR menüjében a kártyaszám-beolvasó algoritmust kitalálta. Be kell gépelned 16 számot. De a program nem akkor tekinti végesnek az adatbevitelt, ha kapott 16 számot – nem, hanem akkor, ha 1 másodpercig nem kap újabb számot. Ha ez csak négy szám mondjuk, akkor is kivág, hogy érvénytelen számot adtál meg. Hadd ne elemezzem szénné, mekkora f@szság ez. Ráadásul a bevitel a törlést sem kezeli, tehát értelme sincs az egésznek.

Harmadik hívásra sikerült belépnem a kártyaszámommal. (Mert addigra megtanultam fejből, így tudtam folyamatosan gépelni.) Zene: a kezelőre sajnos két percnél tovább kell várni. Sajnos? Neki sajnos. Mert amit ilyen bevezető után, ilyen állapotban tőlem kap, nem fogja kitenni az ablakba. Végül felvette egy pacák. Remek. Nem kell illedelmeskedni. Na, itt lehordtam minden szarnak a webappjukat. A szerencsétlen próbált magyarázkodni, de nem hagytam magam. Végül letette a nagyesküt, hogy nem lát tőlem indított tranzakciót Angliába.
Oké. Újból beléptem és most már simán is ment minden. Az utalást a következő munkanapon, hétfőn indítják.

Ment a levél vissza az üzletbe, belemásolva az átutalás adatai.
Levél vissza. Jaj, már átutaltam a pénzt? De hiszen ebből a nadrágból nincs is ebben a méretben raktáron nála. Most mi legyen? Legközelebb márciusban kap árut. Döntsem el, hogy vagy kivárom, vagy visszavonom az utalást.

Szombaton felhívtam a Citibankot. Erősen bíztam benne, hogy nem az a pacák lesz, akivel éjjel kiabáltam. Nem az volt. Kulturáltan töröltettem a megbízást.
Levél vissza a boltba. Utalás leállítva, szóljon, amikor lesz ilyen nacija.
Válaszlevél. Oké, szól. De jelzi, hogy az akció csak januárban él, tehát márciusban már nem tudja ezen az áron adni. Ellenben ha most fizetek, akkor még igen.
Sóhaj. Igen, Citibank webbank. Csak reménykedek, hogy nem trekkeli senki a hétvégi ámokfutásomat, mert akkor ezen fog röhögni egy hétig a service desk a bankban.

És ennyi. Most már nincs más dolgom, csak várni két hónapot.

Azért belegondolok, hogy van olyan hely a világon, ahol ez csak annyi, hogy az ember bemegy a boltba, felpróbál 2-3 nadrágot és megveszi az egyiket… nem is tudják, milyen kalandokból maradnak ki.

ps1.
Aztán persze lehet izgulni, hogy ne egy evezőskedvű postás kezén menjen át a csomag.

ps2.
És megint kiégett a borhűtő égője.

A nap, amikor könyveket kaptam

Ábra
Kábé négy éve vettük meg ezt a házat. A költözés… nem volt akármilyen mulatság. A mai napig nem fejeződött be. A könyveink, ha már nem is dobozban, de gyakorlatilag elérhetetlenül hevertek az ideiglenesen összedobott IKEA könyvespolcokon. Megkeresni bármit? Neki sem álltunk.

A mostani hétvégét végigtüsszögtem. Többéves porral hadakozva raktam rendbe a tömérdek könyvet.

Az egy dolog, hogy minden a helyére került. De az igazán durva látványt az ‘olvasandó’ polc jelentette. (Igen, most már lehetőségem nyílt erre is. Hogy hiányzott ez a régi lakásban!) Gondold el: 5 éves restancia halmozódott fel. Az egynegyedét már egyszer olvastam, de biztos vagyok benne, hogy nem jól. (Borges, Cortazar.) A többi meg… csak úgy jött. Tégla méretű Rushdie kötetek. Proust. Hrabal. Hamvas Béla. Mészöly Miklós. Márainak a Garren-ciklusa. Egy csomó döngőléptű filozófus: Nietzsche, Heidegger, Kierkegaard. Ha jobban belegondolok, ebben az öt évben szinte csak angol könyveket olvastam (főleg Pratchett-et) nyelvtanulási célzattal. Ami persze nem baj, szükségem is volt rá – de ezzel párhuzamosan nagyon leesett a szervezetem szépirodalmi szintje.

Felmerülhet a kérdés: kell-e ez? Szüksége van-e az embernek arra, hogy fárasztó szellemi munka után még ilyesmikkel gyötörje az agyát? A válasz szvsz az, hogy igen. Minden más nézőpont, minden más világlátás segít az embernek abban, hogy jobban értse, mi is folyik körülötte. Mint ahogy a bort sem élvezed addig, amíg meg nem tanulod, hogyan kell jól kóstolni – úgy az életből is sokkal kevesebbet tapasztalsz, ha nem tudod, mire kellene figyelned, mit is kellene egyáltalán észrevenned.
Igen, az idő. Az tényleg gond. Kell legalább egy óra mozgás naponta. Kell legalább egy óra olvasás. Az én szakmámban folyamatosan tanulni kell, arra sincs idő munka közben. És akkor még nem beszéltem a családról. Hogyan lesz ebből pihenés? Maximum vetésforgóban: sport közben pihen az agy, olvasás közben egy szivar nyugtatja a testet. A tanulást meg lehet kombinálni az írással, nekem legalábbis a szintézis fázis akkor megy a legjobban, he leírom, mit értettem meg a tézis-antitézis csörtéből.
Aztán így. Sokat pihenni meg úgyis a temetőben kell.

WTF?

Ezzel a subjecttel írtam pár perccel ezelőtt levelet a Google-nek.

From MiVanVelem

Éppen teljesen normál módban használtam a gmail account-omat. (Egy tab-ban a mail, egy másik tab-ban a reader. Semmi más.) A gmail checker jelzett, hogy levelem jött, rákattintottam a fülre – és a fenti képernyő fogadott.

Naná, hogy kiverte a biztosítékot. Az utóbbi években megszüntettem minden szatelit postafiókot, és minden regisztrációmnál átírtam az emailcímet a gmail-re. Mert ez volt a legmegbízhatóbb üzemelésű és hosszútávra is jó. (Pl. nem függ attól, ki az internetszolgáltatóm.) Erre fogják magukat és 24 órára kitiltanak. Csak. Ugyanis a felsoroltak közül egyik feltétel sem állt fenn.

Oké, van egy link, mit csináljak, ha nem értek vele egyet. Rákattintottam. Megismételték ugyanazt. Csak itt már nem volt link, hanem contact us. Jó, form felugrott, kitöltöttem. Ideges voltam, nem fogtam vissza magamat. A végén pedig belengettem, hogy ebből aztán sistergős blogposzt lesz.

Egyből jött a válasz a megadott – nem gmail – címre. Istenbizony, ezek tanulnak az MS-től, mert kábé annyira volt használható. Elnézést kértek, majd elküldtek egy linkre. Igen, arra a linkre, ahonnan a formhoz keveredtem.

Már kezdett vörösödni a fejem, amikor kiváncsiságból ránéztem, mi is van. Már működött az account, újra. Azaz vagy reagáltak, vagy csak egy pici, egyperces büntit kaptam. Nem tudom.
De a posztot – ha már megígértem – kirakom.

ps.
Mielőtt bárki jönne, hogy igen, ezt kapod az ingyenes szolgáltatásért, szólok, hogy fizetős van. Oké, a létező legolcsóbb, de akkor is.

Elmenekülés

A nap felemelő pillanata: mondhatni szándékolatlanul, de akkora szivart sikerült beszereznem, hogy már a vége sem fért bele a szivarvágóba. (Szakértőknek: 6*60-as.) Egy ekkora példányhoz már neki kell készülni: a párhuzamosan olvasott 8-10 könyvből egy Márai regényt, konkrétan a Féltékenyek címűt vettem elő. Lassan hömpölygő írás, minden mondatát alaposan meg kell rágni, hogy kiélvezzük a zamatát.

Nem igaz, mondotta, hogy Emmánuel tehetségtelen; a műkedvelők rettenetes, sziklákat morzsoló becsvágyával akar jó lenni; mint az énekes, aki megfelelő hanganyaggal rendelkezik, sokat tanult, a legkiválóbb mesterek leckéztették, napjában több órán át gyakorol, ismeri a szakma jelesebb művészeinek előadásmódját, megleste mesterségbeli fortélyait, s egyáltalán, mindent tud, mindent megtanult, amire szüksége lehet – helyesen lélegzik, hangját a megfelelő helyeken rezegteti, s mozdulatai is biztosak és színpadszerűek -, csak aztán, a döntő pillanatban, mikor a közönség előtt áll, elszorul torka, kétségbeesetten érzi, hogy a tehetség nem elég, a tudás hiábavaló, kellene még valami, amit nem tud megvenni, sem megtanulni, amitől a műkedvelő igazi lesz, egyenrangú a hivatásos művésszel. Ez a valami hiányzott Emmánuelből.

A szivar közel négy órán keresztül tartott. Negyven oldalt olvastam el a könyvből. És ennyi idő kellett, hogy leseedeljek egy adatbázist a standby node-ra.

Ordító egér

Ráküldtem a windowsupdate-t a laptopomra. Kiadott 1 kritikus frissítést, meg ránéztem az opcionálisokra is, és kiválasztottam közülük vagy tizet. Köztük volt egy egérdriver is. (Időközben egeret cseréltem, a mostani egy abszolút egyszerű, kétgombos, görgős MS optika laptopegér. Rádugtam, működött.)

Elindult a windowsupdate. Meg én is a büfébe, mert ez olyan ráérős dolog. Kávé, rétes. Visszajöttem – és egyből lehuppantam a székemre. A monitoron ott figyelt egy ablak: az egérmeghajtó telepítő szoftvere üdvözölt és várta, hogy elfogadom a szerződési feltételeket. Várta. Anélkül, hogy a patch-ekhez hozzányúlt volna. Egy egérdriver, bakker. Jó, elfogadtam, ment tovább a patch-ek telepítése. Gondoltam én. Egy idő után gyanús lett, hogy nem igazán megy a csík, megnéztem alaposan a tálcát – és ott volt egy új ikon. Rákattintottam. Feljött egy újabb ablak. Az egérdriver telepítője megköszönte, hogy használtam. Anyád. Újabb kattintás, és végre felmentek a hotfixek is.
Ábra
Dolgoztam, dolgozgattam. Próbáltam magam túltenni a magáról túl sokat képzelő egérdriveren. De nem lehetett. Pár perc múlva feljött egy bazi nagy buborék, melyben lelkesen közölte az operációs rendszer, hogy tudok-e arról, hogy éppen a közelmúltban estem túl egy sikeres egérdriver telepítésen? Rezignáltan kattintottam a buborékra. Gálya. Két perc múlva egy újabb ablak. Ez most azt javasolta, hogy ha már ilyen sikeresen abszolváltam az egérdriver telepítést, mi lenne, ha részt vennék a Customer Experience Improvement Program-ban és bár majdhogynem lehetetlen, de értékes tanácsaimmal talán még tudnék javítani a driveren.

Az már egy teljesen más dolog, hogy a driver telepítése után egy műanyag vacakról kiderült, hogy nem a kényelmet szolgáló dudor, hanem az is egy egérgomb, mely aktválta a nagyító üzemmódot. Melyet egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni. Hogy azért, mert béna voltam, vagy azért, mert az ábra szerinti negyedik egérgomb abszolút nem létezett fizikailag az egéren, azt már nem tudom. Végül persze megoldottam, addig tologattam a fél képernyő méretű nagyított négyzetet, míg megtaláltam a nagyító alkalmazás eredeti ablakát majd vad hörgéssel böktem rá a jobb felső sarkában az X-re.

Emellett még kaptam egy alkalmazást ipoint.exe néven, mely ugyan nem csinál semmit, de cserében nem lehet bezárni.
Ennyi. Tulajdonképpen lehetett volna sokkal rosszabb is.

Az entrópia diadala

Ma hívott a lányom, hogy nem tudta elindítani a számítógépemet. (Mely egyben nyomtatószerver is.) Ki kellett nyomnia a szemét, amitől lehalt az oprendszer. Hazajöttem, próbáltam életre varázsolni, de az automatikus repair is elhasalt.
Közben – idegnyugtatási céllal – elindítottam a médiacenteren a Jégkrémbalettet. A film 1 óra 10 percnél lefagyott.

És most akkor képzelj el engem. Itt ülök a kanapén. Mögöttem reszel a diszken a chkdsk. Előttem egy kimerevített képen a Wahorn éppen fogat mos, feje felett felirat: Please Wait. Már legalább 10 perce. A netbookon van egyedül hálózat – de a google office éppen most állt fejre, így sem a leveleimet, sem a naptáramat nem érem el.

A technológia évszázada.

Sanzon

Fölébreszthetném, mint vendég a portást,
De egy káromkodásával megölne…

Tök furcsa ív. Legalább két esetről tudok, amikor jónevű, egykor alternatív zenekarban éneklő hölgy átrándult a sanzon területére, természetesen magával rántva néhány, korábban alternatívnak tartott zenedarabot. És mindkettőjüknek jól állt az új stílus, mondhatni az alternatív idők vadsága finoman alakult át érett sanzonokká, megtartva a korábbi idők dekadenciáját.

1. Kamondy Ági: Dalok Közép-Nirvániából

Oké, ez egy picit csúsztatás, hiszen Ági korábbi zenekara, az Orkesztra Luna már eleve meglehetősen sanzongyanús dalokat adott elő, alternatív stílusban. De ez a lemez ennél jóval több. Igazából nem is tudom zeneileg hová tenni, gyakorlatilag egy szinpadi elóadás (majdnem azt írtam, hogy performansz), melynek anyagát egykori alternatív zenékből gyúrták össze. Élvezetéhez hangulat kell – de akkor nagyon üt.

Link

2. Bardo: Juditnak

Ez se mai darab (2006-os cédé), számomra viszont friss felfedezés. Hát, Bárdos Deák Ágiból bármi mást kinéztem volna – különösen az Ági és a Fiúk után – mint mély átélésű sanzonokat, de nagyon jól áll neki. A recept némileg hasonló, annyi a különbség, hogy a régi számok mellett a lemezen találhatók megzenésített versek is (miért, a többi mi?).

A letölthető lemez
A dalok szövegei
 

Média

A nagy cécó közben eszembe jutott, hogyan is történt mindez Pratchett Korongvilágában.

Detritus watched Otto roll around on the cobbles screaming.
– ‘What was dat about?’ he said, eventually.
– ‘He’s taken a picture of you not letting me into the palace,’ said William.
Detritus, although born above the snowline on some distant mountain, a troll who had never seen a human until he was five years old, nevertheless was a policeman to his craggy, dragging fingertips and reacted accordingly.
– ‘He can’t do dat,’ he said.
William pulled out his notebook and poised his pencil.
– ‘Could you explain to my readers exactly why not?’ he said.
Detritus looked around, a little worried.
– ‘Where are dey?’
– ‘No, I mean I’m going to write down what you say.’
Basic policing rushed to Detritus’s aid once again.
– ‘You can’t do dat,’ he said.
– Then can I write down why I can’t write anything down?’ William said, smiling brightly.

 

Vimes walked the rest of the way down the stairs and looked William up and down.
– ‘What is it you’re wanting?’ he demanded.
– ‘I want to know what’s happened here, please,’ said William.
– ‘Why?’
– ‘Because people will want to know.’
– ‘Hah! They’ll find out soon enough!’
– ‘But who from, sir?’
Vimes walked round William as if he was examining some strange new thing.
– ‘You’re Lord de Worde’s boy, aren’t you?’
– ‘Yes, your grace.’
– ‘Commander will do,’ said Vimes sharply. ‘And you write that little gossipy thing, right?’
– ‘Broadly, sir.’
– ‘What was it you did to Sergeant Detritus?’
– ‘I only wrote down what he said, sir.’
– ‘Aha, pulled a pen on him, eh?’
– ‘Sir?’
– ‘Writing things down at people? Tch, tch . . . that sort of thing only causes trouble.’
Vimes stopped walking round William, but having him glare from a few inches away was no improvement.
– ‘This has not been a nice day,’ he said. ‘And it’s going to get a lot worse. Why should I waste my time talking to you?’
– ‘I can tell you one good reason,’ said William.
– ‘Well, go on, then.’
– ‘You should talk to me so that I can write it down, sir. All neat and correct. The actual words you say, right down there on the paper. And you know who I am, and if I get them wrong you know where to find me.’
– ‘So? You’re telling me that if I do what you want you’ll do what you want?’
– ‘I’m saying, sir, that a lie can run round the world before the truth has got its boots on.’
– ‘Ha! Did you just make that up?’
– ‘No, sir. But you know it’s true.’
Vimes sucked on his cigar.
– ‘And you’ll let me see what you’ve written?’
– ‘Of course. I’ll make sure you get one of the first papers off the press, sir.’
– ‘I meant before it gets published, and you know it.’
– ‘To tell you the truth, no, I don’t think I should do that, sir.’
– ‘I am the Commander of the Watch, lad.’
– ‘Yes, sir. And I’m not. I think that’s my point, really, although I’ll work on it some more.’
Vimes stared at him a little too long. Then, in a slightly different tone of voice, he said:
– ‘Lord Vetinari was seen by three cleaning maids of the household staff, all respectable ladies, after they were alerted by the barking of his lordship’s dog at about seven o’clock this morning. He said’ – here Vimes consulted his own notebook – ‘ “I’ve killed him, I’ve killed him, I’m sorry.”

Sündisznó és a kapa

“Tudod jól, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt,amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

 
Kérdés:
Ha észreveszed valakinél, hogy adott szituációban a valóság helyett egy magában felépített fantommal küzd, segíthetsz-e rajta úgy, hogy te is felépítesz egy fantomot – konkrétan arról, hogy a másik miért nem a valósággal néz szembe – majd azzal küzdesz meg?

Válasz:
Persze. Ezt hívják pszichológiának. De ha nem vagy jártas benne, akkor sokkal célszerűbb, ha egyszerűen megkérdezed az illetőt, hogy hát veled meg mi a bánat van… és ezt egész addig teszed, amíg őszinte választ nem kapsz.