Életbiztosítás és megtakarítás

Csak a kombinált, csak a kombinált bérlet a biztos bizony!
Csak a kombinált csak a kombinált bérlet a biztos.

Rolls Frakció: Belvárosi Üvegház

Nemrég haveri társaságban volt ilyesmikről szó, később úgy gondoltam, érdemes lehet szélesebb körben is megosztani a történetet.

Nem sokkal azután, hogy a lányom 1991-ben megszületett, kötöttünk a nevére egy életbiztosítást, mely egy megtakarítási formával volt kombinálva. Jó ötletnek tűnt, hiszen eleinte a szülő dolga gondoskodni a gyerekről, az életbiztosítás kell, a hosszútávú megtakarítás meg legalább annyira fontos, mint a falat kenyér. (Ezt komolyan is gondolom. Ezen a módon lehet befogni az időt, hogy nekünk dolgozzon – és nem dolgozik rosszul.)

A biztosítás a közeljövőben fog lejárni, gondoltam, utánanézek, mennyi pénz is fog bedőlni a családi kasszába.
Helyből seggreültem.
A lejáratkor 1,2 millió forint fogja ütni a markomat.

Nézzük a konkrét számokat.

Eredetileg úgy szerettük volna, hogy a lejáratkor annyi pénzt kapjunk, hogy a gyerek első lakáshoz jutását erősen meg tudjuk támogatni. Az üzletkötő számítása szerint a 900 forintos induló részlettel, minden évben az inflációhoz indexálva, a végén 2M – akkori! – forintnak megfelelő összeget fogunk kapni. Az egyszerűség kedvéért a két időszak közötti forintátváltásnál használhatjuk a 10-es szorzót. Így a 900 akkori forint ma 9000-nek felel meg, ami nem volt kevés, tekintve az akkori 15e forint körüli bruttó fizetésemet. Mi a vidéki kétszintes családi házat 1,5M forintért vettük, tehát egy 2M forint körüli lejárati összeg bőven betakart volna egy komplett házat is, nemhogy egy beszálló összeget egy lakásba.
Teljesen nyugodtak voltunk. Amikor másfél évre az első után megszületett a második gyerek is, neki már nem kötöttünk külön biztosítást, hiszen az elsőből bejövő összeget kettéosztva közöttük, még így is bőven jól járnak.

De akkor… végülis mi történt? Hová tűnt 19M forintnyi haszon? Kit kell megölni?

Először is az üzletkötőt.

  • Mert nem látta jól a jövőt, de legalábbis nem körültekintően saccolt. A szerződés egyik – kézzel írott – melléklete tartalmaz egy számolást. Abból jött ki a 2M lejárati összeg. Csakhogy. Amikor megkötöttük, akkor éppen a magyar gazdaság – hogy finoman fogalmazzak – nem volt csúcsformában. A hitelkamat 30% volt. A betéti kamat 20%. Az üzletkötő pedig ezzel a 20%-os kamattal számolta ki a lejáratot. 18 évre.
    Az, hogy az ezredforduló környékére konszolidálódott a helyzet és a betéti kamatok leestek 5-7%-ra (a mostani értékekről nem is beszélve), nem lett figyelembe véve. Márpedig egy körültekintő elemzésnek egy ilyen forgatókönyvet is kellett volna tartalmaznia. Igaz, akkor a termék sokkal rosszabbul lett volna eladható.
    (Persze, én is gondolhattam volna rá, de akkoriban pénzügyileg nagyon egyszerűek voltunk, az egész országgal egyetemben. Nekem például fogalmam sem volt, hogy mekkora nagyságrendű egy normális kamat.)
  •  
    Másodszor azt, aki ezt a kombinált formát kitalálta.

  • Ez a legfineszesebb csavar az egészben. Ez az egyik ok, amiért a biztosítótársaságokat lelkiismeretfurdalás nélkül lehetne felrobbantani. Ők ugyanis pontosan tisztában voltak vele, mit adnak el.
    A semmit.
    A termék ugyanis csak a nevében megtakarítás – valójában erről szó sincs. Pusztán csak a hosszútávú kifejezés igaz, mert a konstrukció olyan, hogy ha a 18 év letelte előtt akarok hozzányúlni, akkor durván büntet. De megtakarítás, az nincs benne. A trükk az, hogy gyakorlatilag a megtakarítást, abban a pillanatban, ahogy keletkezik, rögtön le is vonják az életbiztosításra. Tehát már a konkrét időpontban, azaz például 1996 május negyedikén sem keletkezett olyan megtakarításom, mely az idővel fialt volna – mert rögtön levonták a kamatozásra szánt összeget az életbiztosításra. Ergo az idő dolgozott, csak éppen rendszeresen nulla forintot kapott, hogy fialtassa.
    Megint számoljunk egy kicsit. 900 forintos havi részlettel indultunk, most a vége felé 9000 forint a részlet. (Megint a 10-es szorzó.) Osszuk le az 1,2M forintot 18*12=216 hónapra: 5555 forint. Azaz akkora összeget kapok, mintha mostani értéken 5555 forintot, kiindulási értéken 555 forintot (vásárlóerőn számolva) raktam volna el a cihába, ahol nem kamatozik. Miközben valójában ennek a pénznek közel a kétszeresét (9000 mai/900 akkori forintot) adtam oda a biztosítótársaságnak. Jó kis megtakarítás, nem? Még kamat nélkül is 1,94M forintot kellett volna kapnom az 1,2M helyett.
  •  
    Harmadszor mindenkit, akinek köze volt a 2008-as válság kirobbantásához.

  • Ez ugyanis már csak a hab a tortán. Azt szokták mondani, hogy a hosszútávú befektetésnek az az előnye, hogy kiegyenlíti a hullámvölgyeket és a hullámhegyeket. Más szóval, ha egy válságban bukás van, akkor a hosszútáv miatt van ideje a befektetésnek ledolgoznia a veszteséget.
    Azt már ritkábban mondják, hogy mi van akkor, ha a befektetésed pont akkor jár le, amikor éppen egy nagy bukó hullámvölgy van. Azt már nem tudja ledolgozni. Maximum reménykedhetsz benne, hogy korábban összeszedett annyi pluszt a befektetésed, hogy nem lesz tragikus a kiszállás. De itt meg lásd az előző pontot.
    Azaz ha még keletkezett is volna valamennyi aprópénz ezen a nyomorult megtakarításon (azaz nem vitt volna mindent el az életbiztosítás része a szerződésnek), a 2008-as válság egész biztosan kitakarította azt.
  •  
    Végezetül a törvényhozókat.

  • Az egyik előnye a megtakarítási formának az volt, hogy valamennyi százalékát (15%?) vissza lehetett igényelni az adóból. Aztán jött egy törvénymódosítás és megszüntették. Nesze neked, tervezzél hosszútávra. Mert ugye kiszállni belőle csak durva bukással lehetett volna.
  •  
    Kíváncsi leszek, hogyan fognak nézni ránk a kölykök, amikor majd odaadunk nekik 600-600e forintot, hogy használják fel bátran ezt a 18 év munkájával összegyűlt összeget az első lakásuk megvásárlásához.

    (Az persze más kérdés, hogy cserébe viszont élünk, azaz nem kellett lehúzni az életbiztosítás által lekérhető összeget.)
     

    20 Comments

    1. Jol jellemzi ez a penzugyi vilagot :/

      Es a legbosszantobb, hogy ha alairtad, es masnap kiderul hogy mekkora buko az egesz, akkor is max szettarjak a kezuket, miert nem figyeltel alapon. Gaz.

    2. Nekem is volt hasonlo 10 evre, 99%, hogy ugyanaz a ceg. Most jart le es nem veregettem meg a vallam, hogy jo bolt volt. Viszont szerencsetlen ugynok ervet is el tudom valamennyire fogadni (mar lecsereltek, nem az volt akinel kotottem, igy visszafogott voltam) aki azt mondta, hogy nyilvan nem annyi, mintha a befizetett osszeget a bankban gyujtottem volna, hiszen csak egy resze megtakaritas, masik reszeert cserebe kockazatot vallalt a biztosito. Mint amikor pl utazasi biztositast kotsz, ha baj van segithet, ellenben ha minden rendben akkor ugrott a zseton. Ennek ellenere csalodott voltam nemkepp en is :(

    3. Ne felejtsünk el még három érintettet, akit le kell lőni.
      1) Téged
      Te ugye aláírtad. Talán sejthetted volna, hogy a 20% kamat nem tart örökké. Azt, hogy a biztosító azt adja el, ami _neki_ jó. Azt, hogy az adókedvezményt bármikor elveheti az állam.
      2) OK, nem te vagy a hibás. A szüleidet kell lelőni.
      Kiengedtek az életbe, anélkül hogy felvilágosítottak volna, hogy pénzügyi képzettség nélkül szívni fogsz.
      Ja, bocs, ők a kommunizmusban nem tudhatták, hogy a gyereket a kapitalizmusra kell nevelni.
      Akkor a következőket kell lelőni: Kádár, Rákosi, Horthy, Ferenc József, stb., akik Árpád apánktól kezdve hozzájárultak ahhoz, hogy ez az ország 50-150 év fáziskésésben legyen a civilizált államokhoz képest.

      Külön szeretnék leszögezni két dolgot:
      – Még mindig 50 év lemaradásban van az ország. A fejekben. Ezt lesz a legnehezebb ledolgozni.
      – Ha ezt olvasod, és nincsenek pénzügyi ismereteid, problémát okoz egy biztosítási szerződés, egy TBSZ egy NYESZ vagy egy tőzsdei határidős ügylet megértése vagy nem tudod mi az a nettó jelenérték, nem vágod alapszinten a könyvelést és a téged érintő adótörvényeket, akkor _bajban_vagy_. Kivéve azon szerencséseket, akiknek van pénze megfizetni pénzügyi szakembereket, akik helyette megoldják ezeket. Most szólok, hogy a biztosítási alkusz, a banki ügyintéző és a többi ügynök nem neked dolgoznak. :)
      Lehet ezen ismeretek nélkül élni. A bevételeid 10-30%-át lepasszolni másoknak, és lehet szegénynek maradni.

    4. @forrester:
      “Es a legbosszantobb, hogy ha alairtad, es masnap kiderul hogy mekkora buko az egesz, akkor is max szettarjak a kezuket, miert nem figyeltel alapon. Gaz.”

      Az a gáz, hogy kurvára igazuk van. Tényleg, miért nem figyeltél?

      Az emberek bemennek a bankba.
      Egy részüknek pénze sincs de újabb hitelt vesz fel – no comment.
      Más részüknek van pénze, és gondolkodás nélkül elkölti olyan dolgokra, amiket a bank ajánl. Bankbetét, biztosítás, stb. – no comment.
      A maradék gondolkozik egy kicsit és megtalálja azokat a dolgokat, amikkel a saját pénzügyi, szellemi és idő keretei között optimálisan hasznosíthatja a pénzét – na, 100-ból szerintem talán 1 ember ilyen.

    5. @Csasz:

      1991. Elég ennyi, vagy ragozzam tovább? Éppen 180 fokot vált körülötted a világ, hirtelen kell alkalmazkodni egyik társadalomból a másikba. Úgy, hogy senki nem tudta, mi is van a másikban. Tudod mikor vezették be egyáltalán a személyi jövedelemadót? 1987. Vagy mióta létezik egyáltalán ÁFA Magyarországon? 1989. Én pont abban az évben végeztem egy reálegyetemen, ahol egész pontosan nulla közgazdasági ismereteket tanultunk. (Bocs, volt gazdasági modellezés, de annak semmi köze sem volt a gyakorlati ismretekhez.)

      Amikor azt írtam, hogy fogalmam sem volt, mekkora a _normális_ kamatszint, nem vicceltem. 1990-ben vettünk házat, 36%-os kamatra. Ennyi volt. Az ország egyetlen lakossági bankjában. Honnét kellett volna tudnom, hogy ez sok? Internet sem volt, hogy utánanézzek, mennyi külföldön.

      Kurvára ki tudok kattanni az ilyen utólagos “miért voltál olyan hülye, bakker, 20 évvel ezelőtt” fennhájazó kiokosításokon.

      a biztosítási alkusz, a banki ügyintéző és a többi ügynök nem neked dolgoznak.
      Na, ezt viszont hamar megtanultam:
      http://mivanvelem.hu/2005/07/20/biztositas-biztonsag/

    6. Az a gáz, hogy kurvára igazuk van. Tényleg, miért nem figyeltél?

      Lécci, olvasd el, hogy mire reagált. Arról volt szó, hogy kötsz egy hosszútávú befektetést, melyre adókedvezmény van. A döntésedben ez nyilván befolyásolt. Aztán pár év múlva egy másik kormány váratlanul eltörli ezt a kedvezményt – te meg ott maradsz egy felbonthatatlan, hosszútávú befektetésben.
      Tényleg kurvára igazuk van?

    7. @JoeP
      Bocsi, ironizálok…

      A forrester féle “miért nem figyeltél?” a mai világra vetítve nagyon is igaz sajnos.
      Egy csomó embernek van ereje szidni a bankok k. anyját, de gondolkodni azt nem. Tudod hány embernek, és milyen könnyen el lehet adni mindenféle buta biztosítást…
      Én erre értettem, nem arra, hogy az a gerinctelen féreg szervezet, amit errefelé is államnak csúfolnak, átbasz évről évre…

    8. A komoly gond az oktatással van ma is. Valahogy a pénzügyekkel kapcsolatos tárgyak nem akarnak a tananyagba belekerülni. Lehet, hogy erős a bank-lobbi? Kevesebb hitelt venne fel a lakosság? Nem ülnének az emberek egy rosszul és szükségből megkötött hitelszerződésben évtizedekig, hanem finanszírozó bankot váltanának?
      Én másod-diplomaként a PSzF-en végeztem. Mérlegképes könyvelői ismeretekre is szert tettem, de a “pénzügyekhez” nem kerültem közelebb!!!! Ahhoz még más iskola kellett. Az élet isklolája.
      (Aláírt és befizetett biztosítási szerződést még a kötvény átvételét követő 30 napig felmondhatod büntetlenül!!! Addig kedvedre olvasgathatod, utána járhatsz a nem tiszta részeknek.)

    9. Az iskolákban tényleg nincs gazdasági oktatás. De ki is oktatná? KÖzgazdászok, és bárki aki tapasztalatból ért a pénzhez nem megy el havi 100000-130000 ft-ért közalkalmazottnak, ill, aki elmegy az vagy megszállott -ők kevesen vannak, rájuk nem lehet tantárgyat építeni országosan – vagy nem alkalmas az alapszakmájára, így sok jót nem tudna tanítani.
      Ha távednék, akkor várjuk az iskolákban a pénzhez értő embereket tanítani!

    10. @Gyuzsu:
      Nem csak oktatási személyzet nincs, hanem idő sem. Amennyire olvasgatom az oktatási törvény változtatásával kapcsolatos véleményeket, a pedagógusok hümmögnek, hogy igen, tényleg ez mind-mind kellene… de mikor? Nem lehet napi nyolc órát tartani.

    11. CsasZ:

      Az rendben van, hogy mivel ilyen sunyi atbaszos vilagban elunk, ezert odafigyelunk, tajekozodunk, stb (felteve ha van mi alapjan, a fenti sztoriban szvsz nem sok megbizhato info volt).

      Nade ettol meg a sunyisag nincs rendben. Ha teszemazt a boltban vett szalamid szetrohadt a csomagolas alatt, akkor se ugy allsz hozza, hogy “ja, hulye voltam, miert nem figyeltem”. Nem hogy meg belenyugszol, hogy normalis, hogy 20 evig oda kell jarnod szalamit venni, maskepp szarra buntetnek.

      Szoval teny, oda kell figyelni, maskepp megszivod, de ettol meg bizony a k. anyjukat, hogy ezt buntetlenul megtehetik.

    12. @forrester:
      Messzire vezet, de a sunyiság egy sikeres evolúciós stratégia. Ez van. Az csak egy vágyállom, hogy az emberek az ideális utópiában élnek, mindenki szereti egymást és mindenkinek megvan mindene. Lószart mama.

      Meg kell védened magadat. Az állam nem érted van, mint ahogy a biztosítási ügynök sem.
      Szokás itt vágyakozni minden hülyesség után, mint igazi demokrácia, felebaráti szeretet, tisztességes ország, királyság, kádárkorszak, mitomén.

      De ha jobban belegondolunk mindegyikben szarabb volt a nagy tömegeknek, mint most. A régi korokban a nyílt önkény, az erőszak, a megfélemlítés, a képmutatás volt sikeres evolúciós stratégia.
      Én szeretek itt élni. Örülj neki ha több eszed van mint a többségnek, nagyjából szabad vagy és boldogulhatsz…
      És vigyázz magadra, sehol sem láttam STOP táblát kirakva a csalók, önkényeskedők és egyéb módon károdra törők ellen :)

    13. Az a baj, hogy hiaba vagy figyelmes, meg igy is at tudnak verni, vagy pedig belekerulsz valamibe, amibe meg csak veletlenul sem akartal, csak belesodrodtal, aztan meg evekig ihatod a levet.

      En most halistennek ugy nez ki, jol gazdalkodok, van olyan megtakaritasom, amibol ki tudom huzni, ha nagyon megszorulok.
      De tenyleg senkiben, es semmiben nem lehet megbizni, mindennek utana kell kerdezni, utana kell jarni, at kell olvasni, mert a legvaratlanabb helyeken bukkanhatsz buktatokra.

    14. OFF:JoeP, mostanában bütyköltek valamit a szerverrel? Mert nem tudom elérni a mivanvelem.hu-t, be kell jelentkezzek egy Mo-i szerverre távoli asztallal, hogy olvasni tudjam a napi betevőt. Nem a gépemmel vagy a szolgáltatóval van a gond, mert több helyen is előjön, csak sima timeout-ot dob a weblap.

    15. A nettel lesz valami, mert én meg pont fordítva vagyok: a google office alkalmazások futnak otthonról timeout-ra, majd csak a reload-ra jönnek be.

      Kerülő megoldás lehet az is, ha az rss csatornára iratkozol fel.

    16. OFF: nálunk is volt hasonló és lejjebb kellett vennem a routeren az MTU-t, mivel a facebook függők nem tudtak feltölteni.

    17. Én is ilyenképpen jártam a magam 10 éves “befektetési” életbiztosításával: kb. azt kaptam vissza amit befizettem, 800e helyett 400-at. Elmentem belőle nyaralni az Államokba. Befektetésnek tuti nem érte meg, ha pedig ki találok purcanni, utódom sincs, szóval mindegy. Ezeket majd észben tartom a jövőben 8)

    18. Szerintem tul koran, tapasztalatok nelkul ugrottak sokan bele mindenfele ketes ugyletekbe, nem kovettek mit fizetnek, es miert.
      En 2000-ben kotottem befektetesi tipusu eletbiztositast, ami a teljes biztositasi osszeget kifizeti 19 ev alatt, 10-13-16-19 evnel, 40-20-20-20 szazalekkal. Mindig az aktualis biztositasi osszeg fenti szazalekat. Egyszeru, logikus. 10 ev utan fizetnek is szepen, a leirtak szerint. Persze lehet szamolgatni, hogy “de ez kevesebb, mint amit befizettem 10 ev alatt”, de kozben 10 evig biztositva is voltam, es meg 9 evig leszek, nekem meger ennyit, hogy ha tortenik valami, akkor lesz nemi penz utanam a csaladomnak. Meg kozben is. Ez nekem nagyon bejott, nem vagyok csalodott, sot.

    19. @Krinyo
      Hát pedig az UL életbiztosítás átbaszás.
      http://plastik.hu/2007/11/14/euro-perspektiva/
      Megnézted legalább, hogy milyen eseményekre fizet és mennyit?

    20. @CsasZ
      Krinyo más típusú biztosításról beszél. Ezért nehezen tudnál vele vitatkozni. Meg nem is lehet a két terméket összehasonlítani.
      Inkább azt vonnám le tanulságul, hogy aki azt kapja, amire igénye van, az utólag is elégedett. Aki meg mást kap (és mindegy milyen okból), az valószínűleg elégedetlen lesz.
      Az igényeket kell tudnotok elsősorban pontosan megfogalmazni, és utána keresni egy megfelelő megoldást 680 pénzintézet több, mint 15000 megoldása közül.
      “Még a legjobb sebész sem tud csodát művelni a testeddel, ha pszichés bántalmaid vannak.”

    Leave a Reply to JoeP Cancel reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *

    Discover more from MiVanVelem

    Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

    Continue reading