Éreztem én, hogy ebből előbb-utóbb baj lesz. Ha leesik a hó… hogyan fogok én a teraszon szivarozgatni? Egy akció ideje 1-1,5 óra, annyit nem lehet csak úgy ácsorogni, az ember elunja magát.

Aztán leesett a tantusz. Meg a hó is.

Végül kifejezetten megörültem. A hó, ez a drága idei első hó, visszatett a gyökerekhez.

Miből is indult ki ez az egész szivarozós mánia? Abból, hogy féket kerestem. Már én is éreztem, hogy túl gyors a tempó, pihenés pedig nincs. Márpedig, ha magamtól nem megy a lassítás, akkor ki kell erőszakolni. Ez lett a szivar. Főztem egy kancsó teát, kiültem a teraszra, elbíbelődtem a kellékekkel, majd másfél órán keresztül nézegettem a tájat, élveztem a füst ízét.
Aztán kezdtek elromlani a dolgok. Először csak könyveket vittem ki. Ez még oké, lassan száznál is több olvasatlan könyv várakozik rám a polcon, a könyvolvasás pedig kikapcsol, pihentet. Aztán kivittem a netbookot. Eleinte csak a naplómba irkáltam, blogbejegyzéseket készítettem. De azért… érzed? Ez utóbbi már visszatett a hétköznapokba. És ha már átlépted a határt, nincs megállás. Elkezdtem szakcikkeket olvasgatni a netről, terveket, cikkeket írni Wordben, végül már ppt-ket gyártottam Powerpointban. Egy szaros, kis képernyős netbookon.

Mindennek a hóval vége lett.

Szépen beöltöztem téli felszerelésbe: túrabakancs, télikabát, kötött sapka – és nekiindultam az erdőnek. Más emberek ilyenkor a kutya pórázát ragadják meg. Én megsétáltattam a szivaromat.