Mi így vonulunk be

Feküdtem az ágyamban, néztem a plafont, amikor eszembe jutott egy régi emlék. Fogalmam sincs, honnan, fogalmam sincs miről… de jót vigyorogtam rajta. Fel is kaptam a netbookot, gyorsan lejegyeztem.

Mint korábban már írtam, a 87-es év nagyon rücskösre sikerült. Már a gödörből való kimászás jegyében történt, hogy felvettek az egyetemre egy kk munkára és szállást is kaptam a Tudósotthonban. Hétvégén cuccoltam be, hétfőre terveztem a papírozást az irodában. Igenám, csak vasárnap a haverok és haverinák nagy üdvözlő bulit szerveztek. (Akkor én már – mai szóval – bachelor voltam, azaz mérnökember. Az egyetemi oktatók is kollégának szólítottak, a legtöbbjükkel tegeződtem is. A technikusok között pedig akkorra már nagyon sok ismerősöm volt, sokan hozzám hasonlóan a félévismétlést próbálták az egyetem közelében átvészelni.) Lényeg a lényeg, haverok közé kerültem, vasárnap este pedig orbitális bulit csaptunk. Az utolsó kolléga reggel hatkor kacsázott vissza a szobájába.
Én pedig ott maradtam egy irgalmatlan mocskos konyhában. Mindenfelé üres üvegek hevertek, a padló ragadt a kiborult italoktól, a hamutartókban púposan állt a hamu, beleszurkálva a csikkek… szóval ahogy egy hajnal hatig tartó buli után ki tud nézni egy helyiség. Nekem ugye szobám még nem volt, az iroda meg reggel nyolckor nyitott. Elhatároztam, hogy jó fiú leszek, addig kitakarítok. A következő pillanatban koppant a fejem az asztallapon, elnyomott az álom.

Óriási rikoltozásra ébredtem. Megérkeztek a takarítónők. Meglátták az irgalmatlan nagy rendetlenséget, a koszfészek közepén pedig egy tök ismeretlen részeg fazont, aki az asztalra borulva aludt. Már szalajtották is egyiküket a gondnokért, hogy hívja a rendőrséget.
Én meg szépen, lassan, ahogy kezdtem felfogni a körülöttem lévő világot, rájöttem, mi a probléma. Hiszen ezek a takarítónők azt hiszik, hogy én egy illegális behatoló vagyok!
Így a részeg emberek önbizalmával felálltam, elmosolyodtam – egyből hátraugrottak vagy két métert – és barátságosan közöltem velük, hogy ugyan már, nem vagyok illetéktelen behatoló, mától én is itt lakom.

Nem azt a reakciót kaptam, mint amire számítottam. Körbenéztek a konyhában, felmérték az iszonyat nagy disznóólat – és ha lehet, még hangosabban kezdtek el sikoltozni.

***

A takarítónőkkel egyébként soha nem sikerült jól kijönnöm. Most hagyjuk azt a részt, amikor fogadásból négykézláb körbecsókoltam a kollégium folyosóját, ők meg falkában jöttek utánam, hogy mit csinálok én az ő folyosójukkal. Sokkal durvább volt, amikor szatírnak néztek.

1987. Naná. Mire számítottál?

Akkor már a fűzfői munkásszálláson laktam. 3+1 műszakban jártam dolgozni a gyárba, az adott napon éppen délutános voltam. Kilenc körül keltem, szuttyogtam egy kicsit, majd tíz körül elmentem zuhanyozni a közös férfi fürdőbe. Éppen a tus alatt álltam, már nem emlékszem, mimet is szappanoztam, amikor nyílt az ajtó és becsörtetett egy takker. Na azt a visítást, amit az a nő csapott, amikor meglátott, azt nem lehetett megjátszani. Eldobott mindent a kezéből és kirohant a folyosóra.
Megcsóváltam a fejemet, befejeztem a zuhanyzást, majd egy szál derékra csavart törölközőben kiléptem a folyosóra.

Odakint egy orkhadsereg várt rám. A takarítónő fellármázta a szintet, hogy őt megtámadta egy szatír a tusolóban. Az összes kockafejű, izomagyú melós kijött a folyosóra, hogy megvédje. Nem tudtam nem észrevenni, hogy néhánynál széklábszerű tárgyak is voltak. Én meg álltam ott közöttük, egyik kezemmel a törölközőt fogtam össze, a másikban meg a tusfürdőm volt.
– Hé, fiatalember, itt nem szokás ám ilyesmiket csinálni! – kezdte a kárálást az egyik.
Végignéztem rajtuk és igazat adtam neki. Én se néztem ki belőlük, hogy túl sokszor zuhanyoznak.
– Nézzék – próbáltam a józan ész keretein belül tartani a történetet – ez itt egy férfi zuhanyzó. Én pedig elmentem zuhanyozni. Mi itt a probléma?
A takarítónő a háttérben hangosan szipogott.
– Nem zuhanyzunk délelőtt. Ez a szabály. Értve vagyok? – mordult fel az előző redneck.
– Felőlem – vontam meg a vállamat, aztán határozottan elsétáltam közöttük.

A szobámból hallottam, hogy jó egy órán keresztül vigasztalgatták még a folyosón a takkert és mindennek lehordták az ilyen városi ficsúrokat. Akik felrúgva a legelemibb szeméremérzetet, képesek délelőtt zuhanyozni. Ruha nélkül.

This entry was posted in Sztori.

One thought on “Mi így vonulunk be

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *