T-Rex

Ez már annyira fáj, hogy jó.

Augusztus 10-én voltam a T-akárminél. Vettem egy USB sticket, melynél rossz helyre dugtam be a SIMM kártyát, ahová jól be is szorult. Visszavittem. Kaptam egy ideiglenes USB modemet, amíg az enyémet megműtik.

– Mikor jöjjek vissza érte?
– Majd küldünk SMS-t.

Nem küldtek. Jó 3 hét múlva bementem, rákérdeztem, mit ád az ég, már náluk volt a javított készülék. (A cserébe adott kütyü nem működött egy percig sem.)
Ekkor már ravaszabb voltam, vittem magammal netbookot. Kipróbáltam a visszakapott sticket. Naná, hogy nem volt jó. Megmutattam a pacáknak, hümmögött visszavette. Amikor ideadta újból az ideiglenest, a sarkamra álltam. Megmutattam a netbookban, hogy ez is szar. Kaptam egy másikat. Kipróbáltam, működött.

– Ezért mikor jöjjek?
– Küldünk SMS-t.
– Úgy, mint a múltkor?
– Nem kapott?
– Egy darabot sem.
– Pedig szoktunk küldeni.
– Pedig nem.
– De.
– Nem.
– De most biztosan küldünk.
– Úgy legyen.

Természetesen nem küldtek. Most jóval később – október közepén – mentem be érte, mert éppen volt más dolgom is.

– Meg lett javítva az USB stick?
– Hajjaj, de még mikor. Nem vette észre, hogy az ideiglenes nem működött?
– Nem.
– Letiltottuk. Mert nem jött be időben a javítottért.
– Küldtek SMS-t?
– Biztosan.
– Küldtek a fenét. Pedig hogyan fogadkoztak, hogy most tényleg küldeni fognak.
– Vegye tudomásul, hogy semmi nem kötelez minket arra, hogy küldjünk. Vagy küldünk, vagy nem.
– Aha.

A napokban kaptam ajánlott küldeményt. Nej vette fel, mert én aggresszív idegbeteg állat leszek, ha be kell mennem egy postahivatalba. A T-izétől jött, benne egy dörgő hangú figyelmeztetés: mivel a többszöri értesítés után (!!!) sem mentem el a megjavított készülékemért, így fenntartják a jogot, hogy becsapják a zaciba. Nehogymár raktározniuk kelljen.

Csak néztem, néztem a levelet. Most hívjam fel őket és ordítsam le az ügyintéző haját? Dehát ez egy olyan telefontársaság, melyet képtelenség telefonon elérni. (A 0-24 ügyfélszolgálat nappal foglalt, este meg nem veszik fel.) Menjek akkor be? Lassan annyira utálom őket, mint a postát, dehogyis pazarlom rájuk az időmet.
Legyintettem egyet. A stick itt van nálam, az ideigleneset meg leadtam. Tőlem azt vágnak be a zálogházba, amit akarnak. Hülye banda.

Macs

Reggel még hályogos szemmel főzöm a kávét, amikor Picúr utánamjön a konyhába és felháborodva mutogat fejével a hűtő ajtaja felé. Szívhezszóló nyávogással próbálja tudomásomra hozni, hogy neki sonka kell. Én meg egyre rövidebb kifejezésekkel próbálom elmagyarázni, hogy a hűtőben nincs sonka, és akkor sem lesz, ha estig siránkozik.
Pedig valahol igaza van. Tegnap is hozott a házhoz egy igazi delikát falatot, egy jól megtermett gyíkot. Az már az én dolgom, hogy ennek ellenére nem ettem meg, hanem kidobtam – ő most kéri cserébe a nálam lévő delikát ételt.

***

Ülök a teraszon, nézem az előadást. Hópihe kisétál a nappalinkból, orrával megbökdösi a teraszon napozó Picúr hátsóját. A fekvő macska erre felpattan és megrohamozza a lépcsőn napozó Gizit. Rövid macskaverekedés után Gizi duzzogva levonul a fűbe, Hópihe meg lefekszik Picúr helyére. Mint a billiárdgolyók.