Flamingo-go

Ha már utaltam itt a táblafestős időszakra, elmesélem a legdurvábbat.

Miután 1990-ben Balatonfüreden közmegelégedettségre elkövettem a második cégtáblát is, megkeresett egy férfi. Van nekik Flamingo Tours néven egy éttermük és utazási irodájuk, ezt reklámozandó szeretnének 6 darab reklámtáblát. (Nem vagyok biztos benne, de úgy sejtem, azóta rendesen kinőhették magukat: ma már ott van tőlük nem messze egy Flamingo Hotel is.)
Maga a feladat nem tetszett túlságosan: én rajzolni/festeni szeretek, ők viszont rengeteg szöveget szerettek volna a táblákon. Ráadásul idő is nagyon kevés volt rá: hétfőn kell kezdeni, nekem viszont szombattól már egyhetes buli a haverokkal Tiszafüreden. Viszont amikor közöltem az árat, szó nélkül rábólintott. És ez volt a lényeg: egy hetes munkával nettó 6000 forint. Amikor a havi bruttó fizetésem 7900 volt.

Ráérni ráértem. A munkahelyem akkoriban még nem állított megoldhatatlan kihívások elé, sőt, mondhatni semmilyen kihívások elé nem állított. (Informatikus egy olyan részlegnél, ahol csak egy játékgép – C128 – volt. És ahol a vezetőség határozottan közölte, hogy soha nem is lesz számítógépünk.)
Még-nem-Nej az egyetemen vizsgákra gyúrt, én már kint laktam a szolgálati lakásban (3*4 méter). Nem zavartuk egymást.

Napközben melóimitáció a munkahelyen, utána irány Füred, bringával. Sötétedésig festés, utána hazakecmergés az Arács-Palóznak-Lovas-Felsőörs útvonalon. (Az a bringa még nem bírta a Nosztori emelkedőt.)

Lássuk részletesen.

Vasárnap
Tanulmányút az állatkertbe. (Hátsó kapun beosonva. Úgy gazdaságosabb.) A flamingó rózsaszín.
Szövegsablon elkészítése. Mondtam már, hogy borzasztóan sok szöveget akartak kiírni a táblára? Én meg hülye fejjel gót betűket választottam. Tipográfia? Azt se tudtam, hogy eszik-e, vagy isszák. (Nem mintha ma borzasztóan értenék hozzá, de most már tudom, mi az, hogy kenyérszöveg, és milyen betűtipust _tilos_ oda használni.) Akkor gót betűkkel nyomtam le még a legkisebb betűméretet is. Borzasztóan nézett ki. Borzasztó kemény munka is volt.
A0-ás papír, megszerkesztettem a szöveget, snitzerrel kivágtam.

Hétfő du.
Alapozás. Fűzöld háttér. Egy országúti versenybringával vittem le a trinátot, hígítót és ecseteket.
A tulaj már ott dobott egy hátast, hogy nála akarok festeni. Nálam, a panellakás 12m2-es szobájában viszont nem megy a dolog. Oké, van garázs az alagsorban. Kritérium: ha csak egy csepp festék is lecsöppen, felkoncolnak. Kértem egy köteg Veszprémi Naplót, bepapíroztam a garázst. Keverés, mázolás. Tulaj megjelent, hogy a garázs feletti teraszon zavarja az étkező vendégeket az oldószerszag. Vállvonogatás. Később tulaj még mérgesebben. Garázsajtó becsuk. Onnantól én sajátítottam ki az összes oldószergőzt. Aznap nem kellett sokat innom otthon a bódulathoz.

Kedd du
Vittem a szövegsablont. Csomagtartóra pókolva. Rátettem a táblára, átfestettem erős vörös színnel. Utána levettem és kikontúroztam a betűket. 3 táblára volt csak időm. De legalább ezt már nyitott térben csinálhattam, a garázs mögött. Udvar is alápapírozva.

Szerda du
A maradék 3 tábla szövege. A garázsban, ahol a festékeket kevergettem, már az összes póknak előre köszöntem.

Csütörtök du
Az első festések. Flamingó. Nádas. Zsombék. Békák. Tó.
Az első komoly vita a tulajjal. Szerinte a flamingó fehér. Amikor már kikevertem 1 liter rózsaszín festéket. Fehér festék – az akkor már nem volt. Kitartottam. A tulaj is. Brehm neve meglepően sűrűn hangzott el. Végül meggyőztem. (Ez van, b+. Csak rózsaszín flamingót tudok festeni.)
Intim kérdés. Tudok-e papírplakátot is gyártani? Csak azt. Szállodákba. Ezer pénz. Szöveg leadva. Van egy buszuk, kaptam róla fényképet, annak mindenképpen szerepelnie kell rajta.
Aznap este nem aludtam. De reggelre elkészült a papírplakát, pasztell és filctoll kombinációval, rózsaillatú hajlakkal fixálva. (Nem találtam mást otthon. Ez is csoda volt.)

Péntek
A munkahelyen néha kimentem a klotyira aludni 10-15 perceket.
Délután papírplakát csomagtartón le. Odalent maradék 3 tábla, művészkedés.
Ekkor éreztem azt, hogy a tulaj megenyhült. Nem a táblák minősége miatt, mert az valószínűleg nem tetszett neki (rózsaszín flamingó, bah), hanem látta, hogy mennyit melózok. Délutánra megkapott mindent, én meg a pénzt.
(Egy időben direkt kerültem arrafelé, amikor Füreden bringáztam, egy táblát sem láttam kirakva sehol. Most vagy szélesebben terített, vagy annyira nem tetszettek neki a táblák, hogy inkább nem rakta ki. Mindenesetre rendesen kifizetett.)
Aznap már a teljes tiszafüredi csomagot vittem magammal, sporttáskában a csomagtartóra szíjazva. Délután négykor végeztem, irány bringával Sárszentmihály (54 km), haver szüleinél találkozó.
Este borozgatás a lugasban, az első pohár után lefordultam a padról.

Szombat
Kora reggel indulás bringával Tiszafüredre. 250 kilométer. No problem.
Az őrangyalom közbelépett. Dunaföldvárnál letört a pedálom. Elég csúnya törés volt, esélyem sem volt megjavítani. Haver ment tovább, én meg eltoltam a bringát a vasútállomásig. És bár minden esély ellenem szólt, sikerült úgy beerőltetnem a törött menetű pedált a pedálkarba, hogy a bringa újra használható lett. Ettől persze még nem kaptam új erőre, a kerékpárt feladtam Tiszafüredre, én pedig elutaztam Még-Nem-Nej szüleihez a Hajdúságba. (Egy ideig együtt utaztam bicajjal, láttam, hogy átszállásokkor a vasutasok mekkora élvezettel tekertek vele fel-alá a peronon. Egészségükre.) A szülőknél futottam össze a leányzóval és másnap vonatoztunk együtt tovább Tiszafüredre, ahol felvettük a bringát a vasútállomáson. Közben a haver is megérkezett, teljesen összetörve. Öreg bringás volt, de az alföld, tűző napos nyári melegben őt is megviselte. (“Fülöpszállás és Kecskemét között beborultam az árokba és csak hánytam és hánytam.”)

Mit mondjak? Éltünk. A 7e forintnak, melyért annyit dolgoztam, simán a seggére csaptunk azon a héten. Könnyen jött, könnyen ment.

És ezt akár mottóként is felírhatnám, amikor a csikóéveimre emlékezem. (Szerelőcsarnok építése Veszprémben. A vállalkozónak csak valami földmunkás markolója volt, az emelte magasba az acélszelemeneket, mi pedig a bazi nagy lógó vasak tetején rohangásztunk négykézláb, minden biztosítás nélkül, és csavarozgattuk össze a szerkezetet. Végül akkor hagytuk abba, amikor a folyamatosan szakadó eső ónosra váltott, a vállalkozó meg nem volt hajlandó veszélyességi pótlékot fizetni.)

ps.
Csak, hogy kerek legyen a sztori. Hazafelé Még-Nem-Nej hozta a bringát, a haverrel közösen. Három nap alatt értek vissza, esténként a fűben aludva az út mellett. Gárdony környékén a haver konkrétan megmentette a leányzó életét, mert Gabi már annyira elkészült az erejével, hogy nem vette észre a vonatot, simán bement volna a vasúti átkelőbe. Miklós ordított rá olyan hangosan, hogy végül a csajszi magához tért és megállt. Aztán Sárszentmihályon a csajszi fordult le egy pohár bor után a padról.

Istenem. Tudtunk élni.