Kaland üzemmód on

Kora reggel elszaladtam boltba. Ugyan nem vagyok egy balhés tipus, de amikor kiszúrtam, hogy jóval többet számláztak az Auchanban a sörért, mint amennyi ki volt írva a polcra, visszasétáltam a vevőszolgálathoz, reklamáltam – és szó nélkül visszafizették a 900 forint különbözetet.

Már ekkor látszott, hogy nem akármilyen nap lesz a mai.

A munkahelyről viszonylag korán léptem le, sok dolgom volt a városban. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy se nem autó, se nem BKV… séta. A kocsit ledobtam a Nyugatinál, elsétáltam az Oktogonhoz, a következő állomás a Deák tér volt, ott hirtelen ötlettől vezérelve bementem a Cigar Towerbe, vettem egy kis dömbicet… és átváltottam turistába. A Kempinskytől úgy sétáltam át a Vígszinházhoz, hogy ismeretlenként csodálkoztam rá a Bazilikára, a Szabadság térre, a Parlamentre. Megnéztem a kirakatokat, megnéztem az embereket… és mindezt roppant ráérősen, kellemesen pöfékelve.
Hogy teljes legyen az illúzióm, hat körül felhívott egy amerikai kolléga. Általában nem szoktam örülni neki, mert elképesztő körülményesen fogalmaz, ráadásul nem hajlandó tudomásul venni, hogy a világnak ezen a részén mi az angolnak egy szűkített szókincsű változatát használjuk. De most ezt sem bántam, lelkesen magyaráztam a telefonba angolul, időnként beleszippantottam a szivarba… én voltam a külföldi turista.

A Westendben még elrendeztem a maradék dolgaimat, majd irány az A38. A mostani koncertre nem tudok mást mondani, mint azt, hogy időutazás. Először kijött egy számomra ismeretlen előzenekar előzenélni, aztán második szereplőként Deák Bárdos Ági és valami zenekar. Ennek a blokknak a végén már lehetett ráhangolódni az estére, mert lenyomtak két Kontroll számot. Végül a harmadik blokk volt a tűzijáték. A színlap alapján én Sziámi koncertre számítottam, úgy is indult, de aztán visszajött Ági és ötezerrel kezdték nyomni a régi Kontroll dalokat. (A zenekar volt URH-s, Kontrollos és Sziámis tagokból állt össze.) Negyedóráig tartott a varázslat, de akkorát fiatalodtam, hogy még az ősz hajszálaim is visszabarnultak.

A Kontroll Csoport 1982 körül volt a csúcson. Én 84-ben ismertem meg a zenéjüket, szerelem volt első hallásra. Nem csak zenekar volt, nem csak zene… hanem az egész belémépült, eggyé vált velem. Csak egy kiragadott eset a sokból. 1985-ben, a második év végén az utolsó vizsgám egy retkes-szivatós vizsga volt. Rengeteget tanultam rá, de így is kellett egy adag mázli, hogy átmenjek. Sikerült. Megvolt a vizsga, megvolt a szemeszter, vége volt a stressznek, jöhetett a nyár. Haverokkal, ahogy illett, el is mentünk először a Kismocskosba, aztán a Sportba, majd pénz híján vissza a koleszba. A többiek eldőltek, én pedig kiültem az előtérbe, betettem a magnóba egy Kontroll kazettát és egész éjjel azt hallgattam. Sorra bontottam a megmaradt borokat, néztem a plafont, szívtam a cigiket… és teljesen elmerültem a zenében. Dacára annak, hogy előző éjszaka sem aludtam, hajnal ötkor borultam csak rá az asztalra. (Még akkor is ott aludtam, amikor reggel nyolckor beállítottak a szüleim, hogy hazaköltöztessenek. De ez már egy másik történet.)
Tisztán emlékszem az egész éjszakára… és arra is, hogy még csak véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy majd meglett családapaként, amikor már a lányom lesz diák egy másik városban, nekem még mindig lesz lehetőségem Európa Kiadó, Sziámi, illetve Kontroll Csoport koncertekre járnom. Márpedig van. A vén csontok már járni is alig tudnak, ha a Müller fejéről leretusálnám a szénaboglyát, teljesen úgy nézne ki, mint John Craddock… de amikor egymásra néznek és elkezdik játszani a régi számaikat… mint például a Félelem Háza… amint utána átmegy a Fényes Bogarak-ba… attól még mindig sikítani tudna az összes sejtem.

Negyedóra őrület után Ági lement, a repertoár átváltott Sziámiba, ami szintén nem rossz zene, de azért mégis más.

Bekiabálás a közönségből: – Álljatok össze!
Müller Péter: – De hát már összeálltunk!

 
Délután átkapcsoltam kaland üzemmódba. (Ez az, amikor nem fáraszt semmi. Ez az, amikor máskor nyűgös kötelességekre is úgy nézek rá, mint kellemes újdonságokra. Ez kell ahhoz, hogy az ember rá tudjon csodálkozni a nagyvilágra.) A séta tökéletes volt. A koncert felkavaró és magávalragadó.
És az igazi kalandok még csak most jönnek.

T-Rex

Ez már annyira fáj, hogy jó.

Augusztus 10-én voltam a T-akárminél. Vettem egy USB sticket, melynél rossz helyre dugtam be a SIMM kártyát, ahová jól be is szorult. Visszavittem. Kaptam egy ideiglenes USB modemet, amíg az enyémet megműtik.

– Mikor jöjjek vissza érte?
– Majd küldünk SMS-t.

Nem küldtek. Jó 3 hét múlva bementem, rákérdeztem, mit ád az ég, már náluk volt a javított készülék. (A cserébe adott kütyü nem működött egy percig sem.)
Ekkor már ravaszabb voltam, vittem magammal netbookot. Kipróbáltam a visszakapott sticket. Naná, hogy nem volt jó. Megmutattam a pacáknak, hümmögött visszavette. Amikor ideadta újból az ideiglenest, a sarkamra álltam. Megmutattam a netbookban, hogy ez is szar. Kaptam egy másikat. Kipróbáltam, működött.

– Ezért mikor jöjjek?
– Küldünk SMS-t.
– Úgy, mint a múltkor?
– Nem kapott?
– Egy darabot sem.
– Pedig szoktunk küldeni.
– Pedig nem.
– De.
– Nem.
– De most biztosan küldünk.
– Úgy legyen.

Természetesen nem küldtek. Most jóval később – október közepén – mentem be érte, mert éppen volt más dolgom is.

– Meg lett javítva az USB stick?
– Hajjaj, de még mikor. Nem vette észre, hogy az ideiglenes nem működött?
– Nem.
– Letiltottuk. Mert nem jött be időben a javítottért.
– Küldtek SMS-t?
– Biztosan.
– Küldtek a fenét. Pedig hogyan fogadkoztak, hogy most tényleg küldeni fognak.
– Vegye tudomásul, hogy semmi nem kötelez minket arra, hogy küldjünk. Vagy küldünk, vagy nem.
– Aha.

A napokban kaptam ajánlott küldeményt. Nej vette fel, mert én aggresszív idegbeteg állat leszek, ha be kell mennem egy postahivatalba. A T-izétől jött, benne egy dörgő hangú figyelmeztetés: mivel a többszöri értesítés után (!!!) sem mentem el a megjavított készülékemért, így fenntartják a jogot, hogy becsapják a zaciba. Nehogymár raktározniuk kelljen.

Csak néztem, néztem a levelet. Most hívjam fel őket és ordítsam le az ügyintéző haját? Dehát ez egy olyan telefontársaság, melyet képtelenség telefonon elérni. (A 0-24 ügyfélszolgálat nappal foglalt, este meg nem veszik fel.) Menjek akkor be? Lassan annyira utálom őket, mint a postát, dehogyis pazarlom rájuk az időmet.
Legyintettem egyet. A stick itt van nálam, az ideigleneset meg leadtam. Tőlem azt vágnak be a zálogházba, amit akarnak. Hülye banda.

Macs

Reggel még hályogos szemmel főzöm a kávét, amikor Picúr utánamjön a konyhába és felháborodva mutogat fejével a hűtő ajtaja felé. Szívhezszóló nyávogással próbálja tudomásomra hozni, hogy neki sonka kell. Én meg egyre rövidebb kifejezésekkel próbálom elmagyarázni, hogy a hűtőben nincs sonka, és akkor sem lesz, ha estig siránkozik.
Pedig valahol igaza van. Tegnap is hozott a házhoz egy igazi delikát falatot, egy jól megtermett gyíkot. Az már az én dolgom, hogy ennek ellenére nem ettem meg, hanem kidobtam – ő most kéri cserébe a nálam lévő delikát ételt.

***

Ülök a teraszon, nézem az előadást. Hópihe kisétál a nappalinkból, orrával megbökdösi a teraszon napozó Picúr hátsóját. A fekvő macska erre felpattan és megrohamozza a lépcsőn napozó Gizit. Rövid macskaverekedés után Gizi duzzogva levonul a fűbe, Hópihe meg lefekszik Picúr helyére. Mint a billiárdgolyók.

Weblog

Pusztán csak magam számára jegyzem fel, mi minden került ki a két nap alatt a kertbe.

  • 1 darab alaszkai magyal.
  • 16 darab istentudjamilyen magyal. (Van ez a nagy bokor, melyet a gyapjastetű támadásnál durván visszavágtam. A bokor feléledt és hihetetlen mennyiség új sarjat indított el. Csakhogy én fává akarom nevelni, így az új sarjakat gyökerestől kiszedtem és szétültettem őket. Mint a dedóban.)
  • 2 db torzsás ecetfa. (Az elv hasonló. A nagy ecetfa is számolatlanul ontja a sarjakat.)
  • 1 db narancssárga bogyózatú tűztövis.
  • 1 db cserszömörce. (Az egyik olyan növény, mely nagyon jól érzi magát ebben a földben.)
  • 6 db rózsa. (Végre kitaláltuk, mihez kezdünk a kert jobb hátsó sarkával.)
  • 2 db szép szál vérszilvafa. (3 éve próbálkozom valamivel bekeretezni a hátsó kaput. Talán ezek megmaradnak.)

Picúr kihasználta, hogy puha föld van az udvarban: kiásott egy kicsi gödröt, belekábelezett egy ordenáré hosszút, majd kaparni akart rá földet, de ez nem igazán jött össze neki, így vállat vont, és otthagyta, mint eb a szaharát. Akarom mondani…

Viszont annyiból jó volt ez az udvaron töltött két nap, hogy több társadalmi életet éltem, mint az egész évben együttvéve. Összetegeződtem a zárkózottabb szomszédokkal, elbeszélgettem mind a kutyasétáltatókkal, mind a gyereksétáltatókkal. (Meglepetésként ért, hogy vannak, akik figyelnek. Az egyik sétálóról például kiderült, hogy még azt is észre szokta venni, ha megmetszem a fákat.)

Kerti anziksz

Isten, amikor megszabta a heti egy pihenőnapot – kinek szombatra, kinek vasárnapra – vajon hallott-e az aktív pihenésről?

A sok áttúrázott, átkajakozott hétvége után most pihenésképpen a kerti munkás hétvége jött. A terasz betonvályújában komplett földcsere és növénycsere várt rám, plusz elszórt ültetgetések, metszések, takarítások.

From MiVanVelem

Az első vízhólyagra 40 percet kellett várnom. Igaz, ez egyben elnyerte az első vérhólyaggá alakult vízhólyag, illetve az első egyből felszakadó vérhólyag címeket is. Ez volt az ára, hogy a vályúból kézi ültetőlapáttal kitermeljem a gyökerekkel sűrűn átszőtt földet.

Nej kiabált valamit a lakásból.
– Nekem szóltál, Kedves? – kiabáltam be.
Aztán csak folyamatos röhögést hallottam.
Végül kiderült, hogy a macskával kiabált, hogy azonnal takarodjon ki az udvarra és soha többet meg ne próbáljon a lakásban szarni.

Elismerem, hogy az egyik legveszélyesebb dolog a naposcsibe root jelszóval, de az se kispálya, amikor vágtázva feltűnik Picúr, gyíkkal a szájában. Pánikszerűen dobtam el mindent a kezemből és a kerti létráról vetődve csuktam be a teraszajtót.

Este, immár a jól végzett munka örömével, a teraszon üldögéltem. Egy jó könyv, egy pohár bor és egy szivar társaságában. Váratlanul vendégem érkezett: egy eddig soha nem látott szürke macska. Viszonylag hamar tisztáztuk a helyzetet, egyikünk sem szándékozott zavarni a másikat. Olvasgattam tovább, a macska pedig körbeszaglászta a teraszt, majd leült a lépcsőre… és nekiállt vonyítani.
Egyből letettem a könyvet és figyeltem, hogy ebből mi lesz. Már sokszor hallottam ilyen hangokat az éjszakában, de soha nem tudtam, mi is zajlik le ilyenkor. Verekednek? Kefélnek? Nem sokkal később megjött a válasznyávogás is. A fenyőfa alól. Az én fenyőfám alól. Egy idegen macska. Majd hamarosan bekapcsolódott egy harmadik is. Egyre kiváncsibban figyeltem a jelenetet. De senki nem mozdult, mindegyik állat lecövekelt és onnan ordítoztak, egyre hangosabban. Aha. Szóval erről van szó: egyszerűen csak hangpárbaj. Ki a tökösebb hangú macska. Nem csoda, hogy a mieink a lakásban csak unottan feküdtek a kanapén. (Két ivartalanított öreglány.)
Aztán mindenki ment a dolgára. A jelenetre csak az emlékeztetett, hogy a szomszédban felhangosították a tévét.

5,7

Ezt már a hétvégén meg akartam írni, csak valahogy mindig elmaradt. Pedig nagyon örültem neki.

Kezdődött azzal, hogy a júniusi lehangoló eredmények miatt még szeptemberben megint voltam nagylaboron… és a triglicerid visszakúszott a határérték alá (1,43). A cukor is szépen lejjebb ment, 7,3-at mértek.
Aztán most szombaton eveztünk egy nagyot az Esztergom-Tát viszonylaton, majd vasárnap reggel mértem egy cukrot… és hosszú idő óta az első elfogadható érték jelent neg a kijelzőn: 5,7. Mindez úgy, hogy sem a tigliceridre, sem a cukorra nem szedek semmilyen gyógyszert, egyszerűen csak változtattam egy keveset az étkezési szokásaimon és valamivel többet sportolok.

Éljek.

Rettegők

Csak szeretném közölni mindenkivel, aki lefitymálva rettegőnek nevezi a tőle eltérően gondolkodókat, hogy éppen egy kognitív disszonancia feloldását élik át. Van ugyanis az egyik oldalon a kritika, mely nem ritkán tényeken, logikán és a demokrácia játékszabályainak ismeretén alapul, illetve van a másik oldalon a mantra, amiben hiszünk. Sokkal egyszerűbb a kritikát megfogalmazókat rettegőnek degradálni, mint elgondolkodni, hogy esetleg jogos lehet-e a kritika.

Kivánságműsor

A napokban hallgattam és az egyik kivánságnál felszaladt a szemöldököm.

– Az Animals együttestől szeretném kérni a ‘Felkelő Nap Háza’ című számot.
– Milyen alkalomból szeretné küldeni?
– Édesapám halálának az évfordulójára.

Na most ez a dal tudtommal egy new orleans-i bordélyházról szól és a fene tudja, hogy egy örömlány sanyarú sorsát, vagy egy elzüllött hapsiét éneklik meg benne – de egyik sem tűnik túl adekvátnak az alkalomhoz.

Bár a nagy kedvencemet évekkel ezelőtt hallottam.

– Jó napot kívánok! A rokonságomnak szeretném küldeni Cher-től a ‘Cigányok, Csavargók, Tolvajok’ című számot! Köszönöm!

E

Kezembe akadt egy instant leves, valami Vishu nevezetű. Kiváncsiságból megnéztem, mi van benne. Nem csalódtam, volt abban minden: ízfokozó, emulgeáló, térfogatnövelő, ízesítő, mesterséges aroma… szóval tényleg minden, amivel a modern vegyipar képes kényeztetni az ízlelőbimbóinkat. Nem is ezért ragadtam billentyűzetet, hanem a szöveg végén található figyelmeztetés miatt.

A termék nyomokban zellert tartalmazhat.

Magyarul: Kedves Fogyasztó! Bár roppant aprólékosan és precízen dolgozunk, de időnként dolgozóink mégis követhetnek el hibát. Elnézésüket kérjük, hogy a termékünk alkalomadtán, még ha nyomokban is de tartalmazhat természetes anyagot.

Sírás után

Amikor a zene annyira hergeli önmagát, hogy érezzük, alig várja, hogy a csúcspontra érjen, hogy a végén már fájjon egy nagyot… mint amikor a pálcikával piszkáljuk a fülünket.

***

Elgondolkodtam, mit érezhetne egy párszáz éve élt zeneszerző, ha elmenne egy mai könnyűzenei koncertre. Nem kell, hogy heavy metál, vagy valami punk legyen, elég lenne mondjuk egy After Crying. Mit szólna hozzá például Mozart, akit a kor fenegyerekének tartottak? Felvillanyozódna, vagy elmenekülne a barbár zenétől?

***

Kijöttünk a koncertről. Még nem is kicsit a zene hatása alatt beszálltunk a kocsiba. Elfordítottam a slusszkulcsot, a rádióból pedig felharsant egy Zámbó Jimmy nóta.

No Milk Today

No milk today, my love has gone away
The bottle stands for lorn, a symbol of the dawn
No milk today, it seems a common sight
But people passing by don’t know the reason why

How could they know just what this message means
The end of my hopes, the end of all my dreams
How could they know the palace there had been
Behind the door where my love reigned as queen

No milk today, it wasn’t always so
The company was gay, we’d turn night into day

But all that’s left is a place dark and lonely
A terraced house in a mean street back of town
Becomes a shrine when I think of you only
Just two up two down

No milk today, it wasn’t always so
The company was gay, we’d turn night into day
As music played the faster did we dance
We felt it both at once, the start of our romance

How could they know just what this message means
The end of my hopes, the end of all my dreams
How could they know a palace there had been
Behind the door where my love reigned as queen

No milk today, my love has gone away
The bottle stands forlorn, a symbol of the dawn

But all that’s left is a place dark and lonely
A terraced house in a mean street back of town
Becomes a shrine when I think of you only
Just two up two down

No milk today, my love has gone away
The bottle stands forlorn, a symbol of the dawn
No milk today, it seems a common sight
But people passing by don’t know the reason why

How could they know just what this message means
The end of my hopes, the end of all my dreams
How could they know a palace there had been
Behind the door where my love reigned as queen

No milk today, it wasn’t always so
The company was gay, we’d turn night into day

But all that’s left is a place dark and lonely
A terraced house in a mean street back of town
Oh all that’s left is a place dark and lonely
A terraced house in a mean street back of town
Oh all that’s left is a place dark and lonely
A terraced house in a mean street back of town

Herman’s Hermits: No Milk Today

Ez egy szép szerelmes dal, de egyben példa arra is, hogyan lehet borzalmasan félrefordítani egy dalt, annak értelmét.

Az én gyerekkoromban nem voltak zenei adók, sem a tévében, sem a rádióban. A tévében volt hetente egyszer egy 10 perces Egymillió Fontos Hangjegy, meg szilveszterkor éjfél után egy hosszabb zenei műsor. A rádióban pedig volt naponta egy-egy óra zenei blokk, Tánczenei Koktél, Slágermúzeum, Melódia Koktél, meg ilyesmi neveken. Ezek annyira kiszámíthatóak voltak, hogy a Rádió és Tévé Újságban minden egyórás blokk ki is volt részletezve. Egész konkrétan úgy, hogy pl. ‘Dobos-Szenes: Isten Véled Édes Piroskám (Aradszky László)’, és így tovább, vesszővel elválasztva az egyórás program. Azaz ha olyan zenebolond volt valaki, mint én, bizony ismernie kellett zeneszerzőt, szövegírót, előadót és címet, ha rögzíteni akart egy régóta vadászott dalt. (Ez egész konkrétan úgy nézett ki, hogy szombaton lenyúltam a tévéújságot a szülőktől, tollal a kezemben végignyálaztam a hetet és bejelölgettem, mikor lesz olyan szám, melyet feltétlenül fel kell vennem, eleinte a PekopA(1), később a Star rádiós magnómmal.)

(1) Erről az orosz csodáról csak évekkel később derült ki, hogy a cirill betűk tulajdonképpen ‘Rekord’-nak olvasandók.

Ez a hosszú kitérő azért volt, hogy értsd, a korosztályom miért képes még ma is emlékezni nem csak arra, hogy melyik dalt énekelte Suzy Quattro, hanem arra is, hogy az állandó szerzői Chinn és Chapman voltak. A mai napig képes vagyok meglepni Nejt, amikor a kocsiban éppen SztárFM-et hallgatunk és az első pár taktusból nem csak a dal címét és az előadóját, hanem a szövegíróját és a zeneszerzőjét is megmondom.

Visszatérve a beidézett dalra. Egy egész nemzedék nőtt fel azon, hogy a ‘No Milk Today’ azt jelenti, hogy ‘Ma Nincs Tej’. mert így szerepelt mindegyik tévéújságban, ilyen címmel kérték a Komjáthy-féle kivánságműsorban. Ami valahol logikus is: no=nincs, milk=tej, today=ma. Az más kérdés, hogy mennyire füvek voltunk az angol nyelvből. Meg hogy még a 2000 évvel ezelőtti egyiptomi társadalom működéséről is többet tudtunk, mint a kortárs angol társadaloméról. Egyébként ugyanis tisztában lettünk volna vele, hogy Angliában hajnalban a tejesember kihordja a tejet és lerakja a küszöb elé. Ha valakinek éppen nem kell a tej (elutazott, elköltözött, emigrált – nem kívánt törlendő), akkor kiakasztotta a táblát: No milk today. Ma nem kérek tejet.
Tessék ilyen szemmel végigolvasni a dalszöveget. Egyből lesz értelme.

De mi elkönyveltük az egészet valami érthetetlen angol izének.

Ó, az az angol énekes.

Civilek

Leírom megint, mert ahogy elnézem a közéletet, még szükség van rá.

  • A gazdasági szereplők, azaz a cégek érdeke a profit.
  • A média érdeke a hiszti, az eladott példányszám.
  • A politika érdeke a hatalom.

Senkinek e három közül nem érdeke, hogy te jólétben, boldogságban élj. Sőt, céljaik elérésében leginkább az segíti őket, hogy nyomorban, tudatlanságban, dezinformáltságban és egymás elleni harcban tartsanak.
A saját érdekedet te tudod képviselni velük szemben, méghozzá civil szervezetek – gazdaságtól, médiától és politikától független civil szervezetek – révén. Mivel itt érdekütközés van, a fenti három szereplő mindent elkövet, hogy ilyen szerveződések ne alakulhassanak ki. Az ellenségképzés, a polgárháborús feszültség folyamatos fenntartása pont azt segíti elő, hogy soha ne is foghass össze másokkal a saját érdekeitekért. Ezért írják 90%-ban bérkommentelők az Index és úgy általában a webkettő politikai fórumait, ezért nincs tisztességes tényfeltáró írás a médiában, és ezért szarja le a politika – pont rád hivatkozva – a fejedet.

Vandálok és egyebek

A hétvégén buli volt. Reggel, amikor mentem ki a kocsihoz, akkor láttam, mennyire elintézték a mellettünk lévő egykori játszóteret. A pad deszkái eltűntek, a valakik által kihozott műanyag székek darabokra tépve feküdtek szanaszét a réten, a kuka tartalma kiborítva, szétrugdosva… az egy éve ültetett és féltőn gondozott gingko biloba facsemetém pedig kettétörve. Szegény fa, meglehetősen lassan nő, ennek ellenére már jó 3 méteres volt. Úgy örültem, hogy megmaradt, leveleket hajtott, túlélte a gyapjas tetűt. Elképzelésem sincs, miért volt útjában a barbároknak, mi élvezetet okozott a kettétörése.

Aztán este tíz körül hazafelé – na, ez is milyen már, este tízkor hazajönni a munkából – kaptam leckét abból, hogy vannak fájdalmasabb dolgok is. Nem sokkal előttem szaladt össze két autó, az első tíz odaérő jármű között biztosan ott voltam. Nem álltam meg, elég sokan tüsténkedtek már akkor a baleset környékén, de annyi kegyetlenül látszott, hogy az öreg fehér autóban ülő emberből nem sok maradhatott: az utasfülke pont a vezetőnél lapult bele teljesen a kasztniba. Belegondoltam, hogy ezt az embert is várja valaki otthon, ebben a percben is… lehangoló élmény volt, még most is a hatása alatt vagyok.

Egy kismacska dobott fel valamelyest. Ahogy kijöttem a teraszra, golyóként próbált berontani a lakásba, alig tudtam becsukni az orra előtt az ajtót. Aztán belülről néztem végig, hogyan ismerkednek össze Picúrral. Azt kell mondanom, hogy Picúrból igen disztingvált öreg hölgy lett, semmi aggresszió, semmi hiszti, kedvesen, barátságosan toszogatta ki az udvarról a betolakodót. A biztonság kedvéért raktam ki egy kistányérba némi kaját, de valószínűleg felesleges volt: a pici macska nyakán volt egy fehér nyakörv, nemrég pedig hallottam, hogy három házzal arrébb szólongatják. Azaz gyarapodott egy hiperaktív szürke cicával a környék populációja.

És most ülök a teraszon, időnkét egymásra nézünk Vitéz úrral, a szöcskével (kösz Libazzoli, ez a név már végérvényesen rajtaragadt), és igyekszem egy óra alatt kipihenni ezt a hosszú napot.

Impresszionista szezonzáró

Nem is tudom, mikor lesz olyan, hogy szép, kényelmes összepakolás után jön egy hangulatos utazás, melynek végén pontosan érkezünk meg a találkozóhelyre. Már a munkahelyről sem tudtam időben eljönni, mert egy hülyeség, akarom mondani, orbitális f@szság miatt meglehetősen sokáig kellett odabent rugóznom.
Itthon aztán eszeveszett pakolás, persze már csak lent vettük észre, hogy egy csomó minden itthonmaradt. Mindenesetre roppant kellemetlen volt, amikor este hétkor kerestek, hogy merre járunk (közte már a Pécsről utazók is megérkeztek), én meg csak annyit tudtam mondani, hogy még pakolunk. Tapasztalat szerint a péntek esti bulik szoktak a legjobbak lenni, arról késni, sokat elvesz egy kajakos szezonzáró élvezeti értékéből.

Az M3-ason rendezvény volt, az összes idiótát kivezényelték az útra. Ott volt az ukrán kamionos, aki úgy jött be a belsőbe egy másik ukrán kamiont előzni, hogy bele sem nézett a tükörbe (Nej ekkor fejelte le beszéd közben a műszerfalat), de ott volt a Bosszúálló is, aki egy előzés után beállt mögém és felnyomta a reflektorát. Nem tudom, de úgy tapasztaltam, hogy valamiért a tetőre szerelt nagy tárgyak – jelen esetben egy 5 méteres kajak – mindenkiből kihozza a Trabant-effektust: “Nehogy már egy ilyen megelőzzön!”. Pedig nem szoktam lassan menni, az előző autóval pl. simán nyomtuk 170-nel is a horvát pályán. (A mostani fele olyan erős, de azért a 130-140 ezzel is megy.)

Na mindegy, megérkeztünk Tiszafüredre, az első pár korty pálinka, meg a jókedvű sokaság hamar elsöpörte fejem fölül a felhőket.

Este nagy elhatározás: reggel kilenckor már mindenki vízben lesz. Tipikus kocsma power, vigyorogtam magamban. Eddig ugyanis még 11 előtt is csak egyszer sikerült. Most meg vagyunk vagy húszan.

From MiVanVelem

Aztán reggel hétkor a fémedény és fémkanál kombinációjával előadott performansz megmutatta, hogy volt, aki komolyan gondolta.
Mi különösen acélosan pattantunk ki az ágyból, ugyanis az előtérben beüzemeltek néhány elektromos légmelegítőt, a mi szobánkban viszont – mint utólag kiderült – nyitva maradt egy ablak az éjszakára. Fűtésünk, az nem volt.

From MiVanVelem

Az utolsó ember 9.15-kor szállt vízbe, és már indultunk is. Világrekord.

From MiVanVelem

Az első pakolási hiányosságok hamar kiütköztek. Addig még figyeltem a meteorológiára korábban, hogy eső nem lesz, hűvös, meg napsütés ellenben igen… de a széllel nem számoltam. Olyan erős szél volt, hogy a sapkámat is rögzítenem kellett a madzagjával. Mondanom sem kell, az összes polár cuccom otthon vigyorgott, a széldzsekikről nem is beszélve. A B50-es rövidujjú lycra póló volt rajtam és egy futófelső. Snitt. A szél meg verte rám az evezőlapát által felkapott vizet. A napfény persze jól jött, de a szabadabb felületű vizeknél azért hallatszott a fogaknak csikorgatása.

Az útvonal pont a fordítottja volt annak, melyet tavaly a csajok bejártak, illetve melyet mi is be akartunk járni, csak eltévedtünk. Igen, az a bizonyos IX-es öntözőcsatorna. Így hátulról megevezve határozottan pikáns volt látni, hogy körülbelül négy helyen is át lehetett volna jutnunk a zsákutcának bizonyuló tóból a csatornára, ha nem a józan ész szerinti keleti oldalon ostromoljuk makacsul a nádast, hanem a tó nyugati oldalán kevergünk be valamelyik szűk átjáróba, mely végül a nádas mögött fordul keletre. A női szakasznak mázlija volt, találkoztak egy horgásszal, aki útbaigazította őket. Persze mi azóta is ezt hallgatjuk.

From MiVanVelem

Apropó, horgászok. A csatorna gyönyörű, romantikus, meg minden, amilyennek egy eldugott csatornának lennie kell, de a hangulatból meglehetősen sokat levon az a tömérdek horgász, akik a két partján tobzódnak. Nekem egyből a Monty Python remete jelenet jutott eszembe, ahogy a világ zajától visszavonult emberek sokadalmát megláttam azon a viszolyag szűk terepen.
– Héj, bébi, vadvizes evezős béébi!! – rikkantotta utánunk az egyik.
– Ennek biztosan két darab nothing box jutott – jegyezte meg Nej, a nem sokkal korábban látott videóra utalva.
 

 
Innen különösebb akciók nélkül leevickéltünk Poroszlóig. A medencébe kievezve kaptunk egy kis bónusz tengeri utánérzést, a szél úgy felkorbácsolta a vízfelületet, hogy nem is egyszer csaptak át a hullámok a kajak felett. Élveztem, de nagyon.

From MiVanVelem

A tehenek természetesen most is ott voltak a szokott helyükön, de nekik több eszük volt, mint nekünk: ők már nem másztak bele a vízbe.

From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem

A poroszlói kikötőben jó egy órát pihentünk. Itt is látszik, mennyire megelőztük a nyugatot. Arrafelé még extra szolgáltatás, hogy a koktélbárban a mixer óvatosan rétegezi egymásra az ital komponenseit – nálunk már egy vacak kávéautomata is tudja ezt. A keleti hangulatot az teszi hozzá, hogy kávéskanál viszont nincs, így mindenkinek a kreativitására lett bízva (fűszálak, lötyögtetés és egyebek) a mix elkészítése.

From MiVanVelem

Negyed hat körül érkeztünk vissza. Megnyugvással vettem tudomásul a tényt, tekintve, hogy fejlámpát, azt szintén nem hoztunk. (Az előző hétvégén hárman vittünk hatot, szóval átlagban még jók vagyunk.)

Pakolás. Meg pakolás. Gondoltam, nem tolongok a zuhanyzófülke előtt, megvárom a többieket. Sör, szivar. Nej ellenben gyorsan besurrant, majd öt perc múlva ki. Nem volt melegvíz. Én a relaxálás után átmentem a másik épületben lévő közösségi zuhanyzóba, melyhez képest az egykori kollégiumi közös tusolónk maga volt a Gellért fürdő – de itt volt meleg víz. Igaz, már a zuhany alatt vettem észre, hogy szappant viszont nem vittem – de még így is sikerült tisztaság terén beelőznöm Nejt.

Esti program: Öreg Pákász és a harcsapörkölt. Annyira mondták, hogy ezt feltétlenül meg kell kóstolni, hogy a nap során apró lépésekkel ugyan, de megpróbáltam ráhangolni magamat. Annyit tudni kell, hogy semmi olyat nem vagyok hajlandó megenni, aminek bármi köze is van a halakhoz. Értsd úgy, hogy még a kaviárt sem. (A buzara-style garnélasaláta csak véletlen baleset volt, a polipsaláta meg kisérletező énemnek röpke felszínrebukkanása.) Éppen ezért taktikusan úgy intéztem, hogy az egésznapos, 30 kilométeres kajaktúrán mindösszesen egy darab Cerbona szeletet ettem. (Meg két sört. De az nem számít, mert folyadék.) Ebből kifolyólag a Pákászban már annyira éhes voltam, hogy akár nyersen is meg tudtam volna enni egy egész harcsát. Két nagy harapással, hogy ne érezzem az ízét. A biztonság kedvéért túróscsuszával kértem – az is fed egy kicsit.
Végül kiderült, hogy az összes előkészületre semmi szükség sem volt. A harcsapaprikás úgy volt finom, ahogy volt, a halíz ügyesen egyensúlyozott a többi ízzel, tényleg finom volt.

Egyedül annyi volt a gond, hogy a vacsora nagyon sokáig tartott, a több órás üldögélés, étteremben, egy hosszú asztalnál, már messzire nem volt olyan hangulatos, mint előző este a spontán ökörködés egy alapvetően ötszög alakú közösségi térben, körben üldögélve. Halk, csendes és elszigetelt beszélgetések. Ráadásul az emberek is elfáradtak kissé, az arcokat pirosra színezte a vízről fölverődött napfény, az étel és az ital is megtette a magáét. Én simán el tudtam volna aludni, Nej meg is próbálta.

Este 10 körül értünk vissza a szállásra. Kiültünk a közösségi térbe, voltak is fellángolások, beindult a kézimunka szakkör(1)… de én már alig láttam ki a fejemből, éjfél előtt nem sokkal elmentem aludni.

(1) Emblématervezés és pólófestés volt. Hogy mindenkinek maradjon emléke az eseményről.

Másnap reggel megint csörgött a pléhfazék. Nálunk is, pedig mi már előző este jeleztük, hogy a vasárnapi túrát kihagyjuk. Szép, szép a természet, meg a társaság, de néha otthon is kell lenni, különben a fejünkre nő minden.
Még együtt reggeliztünk a többiekkel, a csoportképhez lerohantunk a partra, könnyes búcsú, aztán indultunk haza.

– Lehet, hogy elhoztam valaki más kolbászát – közölte Nej, amikor elkezdte itthon kipakolni a kajásszatyrot.
Ami egy teljesen ártalmatlan mondat lett volna úgy általában, de nem akkor, amikor az ember még az előző esték csipkelődős hangulatában él, aholis a társaságban a tíz leggyakoribb kifejezés között tutira ott volt a latexruha meg az anál intruder.
Majd miután felvilágosítottam Nejt, még visszakérdezett:
– Ez akkor azt jelenti, hogy te az első este kettévágtad a kolbászunkat?
– Ja. Azt.