Utálom

Olyan szinten van elegem az önkormányzati választás kampányától, hogy legszivesebben egyszerre szarnék és hánynék rá.
Utálom, hogy nem lehet foglalkozni az országgal, nemhogy tenni nem lehet semmit, de mondani sem, mert lehet, hogy felébred egy eddig sikeresen behülyített nyáladzó idióta és elvesztünk egy fél szavazatot.
Utálom, hogy pusztán csak szóhoz jutás céljából olyan faszságokkal próbálják tematizálni a közbeszédet, melyek káros hatásait hónapokig fogjuk nyögni.
Utálom, hogy hirtelen mindenki a devizehiteleseket akarja megmenteni. Legalábbis szóban, mert úgy egyébként a médiaőrületen és hangulatkorbácsoláson kívül nem történik semmi. Pedig mindenkinek sokkal jobb lenne, ha hagynának békén minket a francba.
Végül utálom, hogy Dunaharasztiban a választásokra időzítve estek neki az utolsó pillanatban a főutca újrakövezésének, óriási felfordulást, dugókat okozva ezzel, miközben egy kikiáltó autó járja körbe a települést, azt harsogva, hogy válasszuk újra azt a drágajó polgármester urat, akinek ezt a kövezést köszönhetjük. És nem mellékesen, mely felfordulás miatt majdhogynem lehetetlen a csónakház megközelítése hétköznap.

1 Comment

  1. Én már csak azt mondogatom, hogy nyugi: még pár hét, és vége lesz. Utána lesz 3,5 évünk kampányok nélkül. Legalábbis remélhetőleg… :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading