Valószínűleg mindenki tapasztalt már olyasmit, hogy szellemileg ugyan még teljesen rendben van, de akadnak dolgok, melyeket egyszerűen képtelen megjegyezni. Valószínűleg az agy működéséhez lehet köze: nem tud hozzáasszociálni a szóhoz/eseményhez semmit és ha nem egy sűrűn előforduló valamiről van szó, akkor már ki is esett.
Nálam ilyen az instead szó. Ha angolul olvasom, akkor oké – de ha fordítva, azaz a magyar helyette szóhoz keresem az angol megfelelőt, akkor totális blokk.

Pontosabban a szituáció még bizarrabb, mert az anstatt szó viszont egyből beugrik.

Ekkor kezdtem el gondolkozni, hogyan is megy ez. Hogyan rögződik egy szó és annak a jelentése? Próbáltam visszaemlékezni, hogyan tanítgattuk beszélni a két gyereket kicsi korukban – és nem emlékszem, hogy túlságosan komolyan kellett volna velük foglalkozni. Az első száz szót biztosan magoltattuk velük… utána pedig semmi. Beszéltünk, ahogy szoktunk, ők meg előbb-utóbb kimazsolázták a mondat jelentését, később pedig a jelentésből megtanulták a szavakat. Határozottan biztos vagyok benne, hogy a helyett szót nem kellett külön tanítgatnom, ment az magától.
Ment és rögzült is. Sőt, mivel németül még ebben a korai időszakban tanultam (nyolc éves kortól), így a német szavak egy része is ilyen technikával rögzült. Ezért is ugrik elő közülük egy-kettő, amikor az angol beszorul. (Sőt, amikor pár éve Moszkvában voltam, legnagyobb döbbenetemre sorra jöttek elő agyam felszántott, sóval bevetett területéről az orosz szavak is. A rendőrtől például gondolkodás nélkül kérdeztem meg, hogy ggye krásznájá plóságy? (50 méterre a tértől. Dehát, amilyen picike, könnyen el lehet hibázni.))

Ezzel el is értünk a régi vesszőparipámhoz: amit az ember nagyon fontosnak tart, azt fiatalkorában kell megtanulnia. Mert akkor még máshogyan rögzül.
(Csak ilyenkor még nem tudjuk, mi lesz később igazán fontos. Persze a nyelvvel azért olyan nagyon nem lőhetünk mellé.)