Balaton 50 – majdnem

2010.08.27; péntek

Valami brutál kialvatlansággal kezdtem. Az előző éjszaka után a következő is eltartott éjjel tizenegyig, az óra meg csörög, tudjukmikor. Nejt kivittem a hajnali buszához, aztán irány haza. Szerencsére ekkor már előrelátóbb voltam, megegyeztem a munkahelyemmel, hogy ma otthon dolgozom. Hogy ők sejtették-e munkám hatásfokát, nem tudom – én mindenesetre ahogy hazaértem reggel hatkor, úgy, ruhástól dőltem bele az ágyba. Kilenckor keltem fel, nem túl boldogan. Eredetileg ugyanis nyolcig terveztem, másfelől viszont tudtam volna aludni estig is. (Aztán később ez az átaludt három többször is megbosszulta magát, dehát ennyire már nem vagyok robot.)
Gyorsan elrohantam bevásárolni. (Nej hétvégi bulira készült, én meg evezőversenyre.) És még csak utána jött az összepakolás. Berohangásztam a lakást padlástól a földszintig, a füllesztő melegben több garnitúra póló is rámizzadt. Eredetileg úgy terveztem, hogy három és négy óra között már lent leszek Balatonudvariban, megúszva ezzel a pénteki forgalmat az M7-en. Háát… háromkor indultam el otthonról, négy óra körül került fel a kajak a kocsi tetejére a Kis-Dunánál. Dugó dugó hátán az M0-án, baleset az M7-en, visszafogott anyázás a vezetőülésen.
Fél hét körül értünk le. Mármint én és a vihar. Éppenhogy kinéztem a sátorhelyet az óvoda udvarán, amikor lecsapott a tomboló szél. Ha állítottál már sátrat szélviharban, akkor tudod, miről beszélek.

From MiVanVelem

De egyszer ez is rendeződött, elpakolásztam, lementem a strandra regisztrálni. Nagyon csúnya volt. Minden. Az ég, a Balaton, a tekintetem. Mire felértem, kezdtek szállingózni a többiek is a Pyrus klubból. Nekik több eszük volt, nem vertek sátrat, inkább a kocsiban aludtak.
Visszamentünk a strandra, beültünk a pizzázóba. Ekkor szakadt le az ég. A szél simán behozta a fedél alá az esőt, a tető sem volt teljesen hibátlan, de vizes ember ne idegenkedjen a víztől.
Végül itt beszélgettük át az estét. Utána, a még mindig szakadó esőben felsétáltunk, szunya.

2010.08.28; szombat

Hatra húztam az órámat, mert a rajt 9-re előre lett hozva, én meg szeretek sokáig szuttyogni reggel. De az egész éjjel szakadó eső még hatkor is vidoran nyomta. Óra továbbhúzva hétre – feleslegesen, mert 6.45-kor jött az sms, hogy futam lefújva, egész nap tré idő lesz, no meg II-es viharjelzés.
Kikukucskáltam az ablakon: a klubtársak éppen himalájai menekültet játszottak az óvoda ajtajában. Ezt nem lehetett kihagyni, kimásztam.

From MiVanVelem

Megjegyzem, balek dolog volt ebbe a kis sátorba nagy matracot vinni. Gondoltam, a kocsi elbírja. Aztán amikor beraktam, akkor derült ki, hogy alig maradt hely a számomra. Teljesen a plafonra simulva aludtam, a bejárati ajtót meg ki kellett nyitnom, annyira nem volt bent levegő. Még jó, hogy a hálózsákom hőkomfort-tartományában bőven volt tartalék.

A képen látható gázfőzőcskézés diszkrét báját egyébként az adta, hogy odabent, durván olyan húsz méterre volt egy jól felszerelt konyha, mikrohullámú sütővel. Dehát táborozni jöttünk, vagy mi a fene. Végiggondoltam az előttünk álló napot (eső megállás nélkül szakadt), aztán bontottam egy sört (7.15), aztán a kávé mellé elszívtam egy szivart, végül tíz óra körül meg is reggeliztem. Nem egy kispolgári reggel, na. Utána nézegettük az időjárást… hát, nem sok jóval kecsegtetett. Azt mondták, délután egy körül eláll az eső, utána egész nap száraz idő lesz. Viszont kettőkor jön a viharos szél és ki is tart estig. Nos, milyen is legyen, amikor egy 50 kilométeres verseny lett betervezve, kétszeres balatonátevezéssel? Előkotorásztam egy újabb szivart, sör is került hamarosan és folyt a klubélet a bejárati ajtóban. (A többiek nagy örömére, gondolom.) Aztán kijött a fényképész csajszi, rövid beszélgetés után kihozta szobája faláról a tavalyi versenyről készített képek felnagyított változatait – és klasszikus képmutogató show-t tartott. A képek durván jók voltak.
Repült az idő.
Egy óra körül tényleg elállt az eső, néhányan úgy döntöttek, bevizezik a kajakot. Lekisértük őket.
Nagyon csúnyán nézett ki a part. Még a fák is ólomszürkék voltak. Mond az valamit, hogy a tó közepén(!) rohangászó hullámokat szabad szemmel is tisztán láttuk?
Elmentünk, lángosoztunk egyet, megvártuk a vizes csapatot, aztán vissza az ovi ajtajába.
Itt mindenkinek akadt némi elintéznivalója, volt, aki beszaladt Füredre, volt aki beszaladt fürödni, volt, aki nekiállt a szomszédokat vegzálni vöröshagymáért, szóval mindenki értelmesen töltötte a csendes pihenőt. Én pusztítottam a szivarállományt. (Annyira nem kell elhűlni, ide ilyen picike, félórás, a leírása szerint ún. golf szivarokat vittem. Többen el is képzelték, milyen lesz holnap, ha beleragad a kezembe a golfütővel történő suhintás mozdulata – csak éppen evezővel.)

A csendespihenő után jött az est fő programja. Péter hozta a boronatárcsából, szovjet atomerőműből és ungarise gázpalackból barkácsolt tarjasütő berendezését. No meg egy jó nagy adag pácolt tarját. Aztán innen-onnan előbújtak a különböző húsok, kolbászok, sajtok, na meg persze a hagyma.

From MiVanVelem

Mindez persze továbbra is az ovi ajtajában. Eddig csak a jelenlétünkkel zavartuk a zömöt, innentől már a sütési illatokkal is. De igyekeztünk szellemes társalgással (vö. szivarozó fehér delfin) magunk felé fordítani a közszimpátiát. Mérsékelt sikerrel.

From MiVanVelem

Így telt az este. Tíz óra után összecsomagoltunk, alvás. Én még benéztem a konyhába, és láttam, hogy a közszimpátia azért nem foglalkozott velünk, mert már jócskán be volt rúgva.

2010.08.29; vasárnap

Többen is komoly tétekbe fogadták volna le, hogy ma reggel _biztosan_ el lesz indítva a verseny. Max. félóra múlva lefújják… de ekkor ugye már nem kell visszafizetni az egyébként nem kevés nevezési díjat. Szerencsére ezt nem tudtuk letesztelni, mivel nyolc óra körülre egészen szép idő kerekedett. Sütött a nap, felhő alig és az is bari – egyedül a szél emberkedett, hirtelen fel-feltámadó rohamokkal. A viharjelzés visszaállt I-esre – azaz semmi akadálya nem volt a futam ellövésének. (Igaz, az útvonal át lett tervezve, a viharjelzés miatt elmaradt az átevezés, ehelyett alakult ki az Udvari – Révfülöp – Udvari – Tihany – Udvari útvonal az ötvenes távon.)
Szóval semmi akadálya nem volt az indításnak. Általában. Én viszont visszaadtam a csipet, nem indultam el.
Egész egyszerűen nekiálltam számolni. Rajt 9.15-kor, várható érkezés 17-17.30 között. (A tiszta időbe az egyszeri kiszállás is beleszámított.) Szuttyogás, beszélgetés, lazítás 18.30-ig. Aztán sátorbontás, elpakolás. 19.30. Vasárnap este hazafelé a 71-esen, utána meg araszolás a sztrádán, M0-án. Lefelé 3 óra volt, felfelé sem számíthattam sokkal jobbra. 22.30. A kajakot még le kell dobni Dunaharasztiban, az egy 45 perces kitérő. 23.15-re vagyok otthon. És akkor még el kell pakolnom a romlandó cuccokat, be kell hajigálnom a mosógépbe a ruhatárat, magamat valahogy rendbehozni… éjfél. Az óra meg csörög 4.30-kor – és már lefelé sem túlzottan kipihenten mentem le. A jövő hetem pedig megint nem néz ki túl egyszerűnek.
Szóval, nyúl voltam. Lementem a strandra, elvegyültem a versenyzők között, fényképeztem egy csomót… de már csak a partról néztem, hogyan csapkodják a többiek a vizet. Különösen bosszantó, hogy kajakos szempontból ez a nyár kifejezetten jól sikerült, éreztem, határozottan jó formában vagyok… de ez így nem megy.

From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem

A rajt után felsétáltam, egy óra alatt összepakoltam. Forgalom alig volt, hamar felértem. A Kis-Dunán dafke még nyomtam egy pályacsúcsot a 10 kilométeres szakaszon (82 perc, 7.32-es átlag, erős szélben, leengedett kormánylapáttal), aztán mentem haza. Ennyi fért bele a napba.

5 thoughts on “Balaton 50 – majdnem

  1. Még így, korai hazaérkezéssel sem voltam egészen magamnál a hétfői ébredésnél. Motyogva megkértem Nejt, hogy ellenőrizze már le, hogy tényleg hétfő reggel van-e, vagy még vasárnap, csak bekapcsolva felejtettük az ébresztőórát.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *