Telepít ő

A frusztráció egyik legyőzési módja, ha az ember kiírja magából. Szóval vegyétek úgy, hogy most mindannyian pici kis csernusok vagytok.

Egész végig egy olyan kép lebegett a szemem előtt, hogy a barikád két oldalán a HP, illetve a Microsoftnak a Vistáért felelős managerei lövik egymást ezerrel. Ekkor ugyanis egy golyó sem menne pocsékba.

Az első hibát ott követtem el, hogy évekkel ezelőtt vettem egy HP1020-as nyomtatót. Ez ugyanis egy annyira lebutított példány, hogy nincs benne semmilyen nyomtatóvezérlő elektronika. Azt csinálja, amit a driver mond neki. Ha utasítja, hogy vigye ki a szemetet, akkor kiviszi saját magát.
Ebből kifolyólag print szerverre sem lehet rákötni. (Pedig lenne, a NAS-sal később jött egy.)
Nem gond, van a Windowsban beépített, megosztom a nyomtatót, oszt jól van. Hogy ez mennyire nem így működik, arról már írtam. Akkor nem sikerült úrrá lenni a problémán – de most erős esély volt rá. Most ugyanis egy netbookra kell Windows7-et telepítenem – és ez azért már nem XP, ennek simán tudnia kell kezelni a Vistán lévő nyomtatót.
Nem tudta.
A nyolc évvel későbbi, majdhogynem tökéletes operációs rendszer pont ugyanúgy hasalt el a nyomtatásnál, mint az öregcsont XP. Felvettem a megosztott nyomtatót (pedig nem is esett le), tesztoldal. A kliensről szépen elmegy, a Vistán pedig csak áll a queue-ban, miközben azt jelzi ki, hogy éppen printing. Egészen addig nem történik semmi, amíg újra nem indítom a printer spooler szolgáltatást. Akkor kijön az oldal. (Persze, ha többen várakoztak, akkor azok elvesztek.)
Nyilván ilyenkor arra gondol az ember, hogy a 32 bites driver még XP-hez íródott, ezt le kellene cserélni. Drivert törölni… csak úgy?… persze, hogy nem lehet. MMC, Print manager, aztán hagy szóljon. Jöhet a Windows7 driver. Jöhetne. De csak a PnP verzió tölthető le a HP-tól. (Írni írják ugyan, hogy ez nem minden esetben használható, ekkor inkább töltsük le a nem PnP driver pack-ot – de azt meg elfelejtették kitenni a netre.) Itt a következő a cucli: a PnP driver egy exe, azt nem tudom beadagolni a varázslónak. Kitömöríteni ravaszul a memóriába tömörít, tehát a temp könyvtárban sem tudom elcsípni. Illetve, most előre rohantam, mert a 32 bites drivercsomag el sem indul a 64 bites gépen. Ha lefutattom a 32 bites kliensen, akkor jön a legnagyobb öntökönrúgás: addig nem kezd el drivert telepíteni, míg nincs a gépre kötve a nyomtató. Figyelem, a kliensről beszélünk.
Más megoldás híján bemásztam az asztal alá, rádugtam a netbookra a nyomtatót, felismerte, driver települt, és a nyomtató törlése után is ott maradt. Evoé.
De az emberi hülyeségen nehéz túljárni. Amikor azt mondtam a kliensen, hogy akkor most rá szeretnék kapcsolódni egy megosztott nyomtatóra, feldobott egy ablakot, miszerint megbízom-e a távoli nyomtatóban? Amikor azt mondtam, hogy igen, akkor szó nélkül telepítette a fent lévő XP-s (!) drivert.
Visszacsúsztunk a gödörbe.
Letöröltem a szerverről a 32 bites drivert. Ekkor azt mondta a kuruzsló, hogy nem tud drivert telepíteni. És kész. Nem ajánlott fel semmit. Nem mondta azt, hogy tegyél be egy lemezt, nem ajánlotta fel, hogy válasszál a driverkészletből, nem. Semmi. Mennyit tökölhettek ezen a logikai ágon a szoftverergonómusok, istenem.
Szerencsére magyar ember kreatív, a következő addprinternél azt mondtam, hogy nem, kérem, ez nem távoli nyomtató, ez egy ordas helyi nyomtató. Definiáltam neki egy lokál portot, méghozzá a trükkös \\Vista-gép\nyomi néven. Ekkor már lehetett a driverkészletből választani, ott meg már fent voltak a nemrég felkinlódott Windows7 driverek.
Tesztoldal nyomtatás. Ugyanúgy beragad. Spooler újraindít, kijön. Rajtam is az idegrángás.
Hosszas guglizás, találtam egy érdekes információt. A HP drivercsomagjai önkicsomagoló RAR fájlok, azaz egy WinRar-ral ki lehet belőlük szedni a binárisokat. (Mással nem, a Total Commander beépített RAR kezelője elhasal rajta.) Szerencsére működik a trial verzióval is, pillanatok alatt előálltak a driverek, immáron nem idióta PnP formában. Azaz most már fel lehetett telepíteni a 64 bites szerverre is a 32 bites drivereket.
Kiváncsiságból ekkor egy teljesen szűz laptopot szedtem elő, ezen semmilyen HP1020 printerdriver nem volt fönt előtte. Távoli printer, rácsatlakoztam, megbíztam benne, hagytam, hadd telepítse a 32 bites Windows7 drivereket, tesztoldal… anyád.

Kész, passz. A Vistán megosztott nyomtatóra csak Vistáról lehet nyomtatni. (A fiam gépéről megy.) XP-ről, Windows7-ről reménytelen. Lassan telepíthetem újra a gépemet. Egy nyomorult printermegosztás miatt.

Ehhez képest a Gmail csak harmatos kezdő. De azért az is emberkedett.
A netbook lányomnak készül (elszakad a családi háztól, megy világgá, oskolába), épp ideje, hogy megszabaduljon a freemail-es postafiókjától. Lesz neki gmail-es. (Ugyan van neki fizetős t-online-os is, de szolgáltatók jönnek, mennek, a gmail meg állandó.)

Az új postafiókot le is tudtam gyártani. Jött a következő lépés, beállítani, hogy szívja fel a kis begye a freemail-es leveleket is. Beállítgattam a pop3-as account adatait, a jelszót megtippeltem. El is találtam. Végülis, az én lányom. És ekkor mászott elő egy szörny a múltból. Úgy hívják, hogy Verify. Azt írta a google, hogy küld egy levelet a címre, benne egy kóddal, azt majd gépeljem be. Addig nem látom a leveleket. Figyeltél? Mindezt azután, hogy megadtam egy jó jelszót. Ha rosszfiú vagyok, vajon mennyibe kerül a jelszó ismeretében belépnem a postafiókba és kiolvasni a kódot?
De még ennél is durvább a helyzet. A webfelületen nem láttam az átszipkázott leveleket, de hogy közben ne teljen üresen az idő, beállítottam az Outlookba az IMAP-es gmail postafiókot. És ez már szépen mutatta az összes levelet, többek között azt is áthozva, amelyikben a verifikációs kód volt.
Normális?

Aztán ahogy piszkálgattam, kiderült, hogy még cifrább a helyzet. Ugyanis a webfelületen nem azért nem láttam korábban az áthozott leveleket, mert nem történt meg az ellenőrzés. Nem, azért nem láttam, mert a gmail szar. Ha úgy érzed, hogy ez egy sommás megállapítás, akkor közlöm, hogy ezt ők mondták magukról.
Ha be vagy jelentkezve és közben kapsz egy levelet, az Inbox folder nevénél látod, hogy leveled jött – de magát a levelet nem látod. Ne tudd meg, mennyit görcsöltem, hogy elhárítsam a hibát. Sikertelenül. Végül rátaláltam a Gmail hibabejelentő oldalára, ahol elismerik, hogy igen, a frissen létrehozott postafiókok így működnek, ők sem tudják, miért. Dolgoznak rajta.

Ahogy a gyulafirátóti rapper mondta, tovább is van, mondjam még?
Csakhogy innentől az én hülyeségeim jönnek, az meg már külön poszt.

This entry was posted in IT.

10 thoughts on “Telepít ő

  1. Nekem egy HP LJ 1010-es volt: az nem hogy hálózatban, de lokálban sem ment Vistával. De hónapokon keresztül szívtam vele, mire feladtam. Végülis lepasszoltam anyámnak, aki XP-vel tök jól elvan, én meg szerváltam egy LaserJet 1320n-et (az az Ethernet-portos verzió:))
    Ha röviden szeretnék véleményt alkotni a HP-termékekről úgy általában, azt is mondhatnám, hogy “hányás”.

  2. Már nem emlékszem mi volt a gond, de két éve úgy nyomtatok az XP-s gépre kötött HP1010-esre, hogy a Vistán virtuális pdf nyomtatóval pdf-be küldöm, azt átlököm az XP-re és ott kinyomtatom. Ritkán kell papírra nyomtatnom, ezért ki lehet bírni.
    A Gmail hiba elég rémisztő, még jó, hogy minden fiókunk ezer éves és azokat nem sújtja ez az átok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *