Folytatva az előző szálat, estére végeztem, szokás szerint levetkőztem a teraszon (az kellene még csak, hogy bekerüljön a tetű a lakásba is), zuhanyoztam egy hatalmasat, majd immár felfrissülve és tisztán kiültem a teraszra. Szivar, matétea.
Lett volna a program. Csakhogy amikor kinyitottam a humidort, döbbenten láttam, hogy odabent beindult a penész. Bakker. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy Michael Douglas akciófilmben, hogy a hősöknek nincs egy percnyi pihenőjük sem, egyik halálból a másikba rohannak. Mind a tetűfertőzés, mind a humidorpenészedés olyan események, amikor az ember eldob kapát, kaszát és ezerrel elhárít. Arról nem is beszélve, hogy éppen fullon van a humidor, a napokban jött meg egy doboz dominikai churchill.
A probléma természetesen a humidifier, a gyári rögzítése borzalmasan tré, ehelyett csak le szoktam lökni a polcra, ott viszont – mint most kiderült – vizet enged. Márpedig ahol víz van, ott megjelenik a penész is. Kipakoltam mindent az étkezőasztalra – impozáns látvány volt – alkoholos papírzsepikkel áttöröltem a cédrusfát, majd jöhetett az agymunka. Hogyan rögzítsem a dobez tetejére belülről a humidifiert? (A gyári ragasztóspapír szart sem ért.) Addig megvoltam, hogy itt a tépőzár fog segíteni – de hogyan rögzítem a tépőzárt? Elsőre tűzőgépre gondoltam. Majd miután mind a két otthoni tűzőgép kettétört, kénytelen voltam újragondolni a feladatot. Végül szedtem elő nagyon pici kárpitosszögeket, ezeket még csípőfogóval kettécsippentettem, majd ezekkel rögzítettem a tépőzárat mind a fához, mind a műanyag humidifierhez. Beáldoztam a kajakos kulacsomat, töltöttem bele alkoholos desztillált vizet, avval megspriccoltam a humidifierben lévő szivacsot, visszapakoltam mindent – és reménykedek.
De nem csak ez tette tönkre a mai napomat. Megjött a számla a T-mobile-tól. Igen, a roamingos USB modemes. Mielőtt kibontottam, próbáltam megerősíteni a szívemet.
– Húszezer lesz – motyogtam – Nem is, lesz ez harmincezer is.
Aztán amikor bontottam a borítékot, emeltem a tétet.
– Harmincötezer?
Majd amikor megláttam a számlát, simán lefordultam a székről: 46e. A számla szerint egész pontosan 30 MB adatmennyiséget forgalmaztunk, ami baromi sok. Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy csak időjárást, szelet néztünk, illetve én néha ránéztem a postafiókomra, ezenkívül offline-ban megírt kommenteket küldtem fel a blogra. Ez így tokkal-vonóval lehetett talán 2 MB a két hét alatt.
Hol szaladt el a ló?
Előszedtem a netbookot, megnéztem a stick logját. 16 MB. Ahogy korábban is írtam, azok a nyomorult automatikus frissítések, melyeket elfelejtettem letiltani.
De hol van a hiányzó 14 MB?
Már el is kezdtem gyártani a screenshot-okat, amelyekkel bemegyek a T-Rexhez reklamálni, amikor beugrott: volt néhány nap, amikor a fiam fontos leveleket várván belépett a saját netbookjáról. Nosza, nézzük meg annak is a logját. Ott is volt: 14 MB. Azaz ő is letöltötte azokat a szájbanyomott frissítéseket.
Na most, értem én, hogy tanulópénz. De azért az élet, mint tanítómester, lehetett volna egy kicsit könyörületesebb is. Kurvára nem állunk úgy, hogy ilyen kalandokat megengedhessünk magunknak.
Recent Comments