Előre jelzem, hogy nincs nálam minden titkok kulcsa, egyszerűen csak spekulálgatok.

Szerinted mi vagyok én? Ahogy kinézek? Mi van, ha holnap elüt az autó és levágják a két lábamat? Mi van, ha nővé operáltatom magam? Változik-e ettől a megitélésem? Ha ugyanúgy gondolkodom, ugyanúgy beszélek (oké, egy kicsit falzettóban), akkor mi változik? Én… én maradok. A szellem, a fürkésző, kritikus gondolkodás, a fanyar bohóckodás ugyanaz marad. Az vagyok én, nem pedig ez a test, mely hordozza mindezt.

Ki volt Jézus? Szerintem létező személy volt, aki rájött egy fontos igazságra. Balszerencséjére a kor gondolkodása olyan szinvonalon állt, hogy ezt nem tudta átadni. Pontosabban próbálta, de a mondanivalóját nem tudták felfogni. Ezért használt olyan sok hasonlatot, példabeszédet.
Mi volt az, amit nem tudott megértetni? Röviden és egyszerűen az, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. De ehhez el kellett volna magyaráznia, mi is Isten… és a kor megrekedt a szakállas öregúr szintjén.

Pedig Isten megmagyarázható. Mondjuk, azt mondom, Isten teste minden anyag, amit ismerünk. A Föld, a bolygók, a csillagok.
De épp az előbb vezettem le, hogy én nem a testem vagyok, hanem a mögötte megbúvó szellem. Isten sem az univerzum, hanem az a szellem, amely meghúzódik mögötte. A szellem, mely mindezt működteti. Az Isten az, hogy a nyúl megeszi a répát, a róka megeszi a nyulat, és nem fordítva. Simán lehet, hogy mindez véletlenül alakult ki. Az én jellemem egyes apró jellegzetességei szintúgy véletleneken alapulnak. De vannak jellemvonásaim, melyek azért olyanok, mert szentül elhatároztam, hogy olyanok lesznek. Lehet, hogy a világegyetem működésében is vannak ilyenek. Nem tudom.
Isten útjai kifürkészhetetlenek.