Szerencsés ember

– Mekkora szerencséd van, hogy csupa jó könyvbe futsz bele – mondogatják.

Nem értik. Ez nem szerencse, hanem egy folyamat.

Mindenki elkezdi valahol. Az első impulzusok a szülőktől, tanítóktól jönnek, aztán segítenek a könyvtárosok is. Lehet beszélgetni a könyvesboltok eladóival is, de tapasztalatom szerint legtöbbjük az a megbízható fajta, aki semmiképpen nem dézsmálná meg a rábízott javakat holmi elolvasással.(1)
Mindenesetre egy idő után kezdenek körvonalazódni az értékek. Minőséget kifejező pontszámok rendelődnek az egyes írók nevei mellé, beindul a “ha XY író szereti VZ írót, én pedig szeretem XY-t, akkor meg kellene ismerkednem VZ műveivel is’-gondolkodás, a könyvmolyok szoktak beszélgetni is egymással, hallottam már olyanról, aki olvasott könyvkritikákat is… magyarul összeáll egy bonyolult, súlyozott háló, mely a folyamatos olvasás hatására folyamatosan gyarapodik, folyamatosan bonyolódik. Ebből nő ki az ún. irodalmi ízlés, egy olyan bonyolult értékelőrendszer, mely már egy borító alapján nagy valószínűséggel megmondja, hogy az adott könyv az illető számára jó lesz-e, vagy tré.

(1) Fültanúja voltam egy vitának arról, hogy egy Ilf-Petrov könyvet most akkor a P betűhöz kell-e tenni, mert a Petrov lesz a vezetéknév.

3 thoughts on “Szerencsés ember

  1. Így van. Ezért nem értettem én könyvtáros koromban, amikor bejött egy idősebb (nyugdíjas) nő, és azt mondta, hogy szeretne történelmi vagy szerelmes regényt, és én ajánljak neki valamit.
    Ennyi idős korára nem tudja eldönteni egyedül, hogy mi tetszene neki és mi nem? Másrészt én nem ismerem őt. Hogyan ajánljak neki bármit is? Még egy általam jól ismert embernél is előfordul, hogy arra a könyvre, ami szerintem tetszene neki, azt mondja, hogy “hát, nem az igazi…”

    Meg egy “érdekesség”. Volt olyan fiókkönyvtár, ahol a főnökasszony nem nézte jó szemmel, ha a könyvtáros munkaidőben olvasott! Szerintem a könyvesboltban is ez a helyzet – az alkalmazott pakoljon, takarítson, segítsen megtalálni a vevőnek, amit keres, de NE olvasson!

  2. Régesrégen, 19 éves koromban könyvtárban is dolgoztam egy évig. Jöt egy olvasó, hogy ő a Fecsegő csecsebecséket kéri Diderot-tól. Kissé csodálkoztam, de örültem is, hogy micsoda művelt alak. Majd amikor a kért könyvet nem találtuk bent, akkor kért valami más ilyen szexes könyvet…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *