Quo vadis?

Megfogadtam, hogy nem foglalkozom addig a kormánnyal, amíg egyértelmű nem lesz, hogy ők is az elkúrás felé mennek. De tényleg, még a Kósa-Szíjártó páros kűrjét is higgadtan figyeltem, pedig aki nálam jobban el van adósodva devizában, annak már cégneve van.

Igazából most sem egy konkrét dolog miatt ragadtam billentyűzetet. Maga a tendencia nyugtalanít. Nem tudom nem észrevenni, hogy öles léptekkel haladunk a Kádár-rendszer felé. Csak éppen most máshogy hívják az elsőtitkárt.

  • A Fideszben nyoma sincs a demokratikus szerveződésnek, egyértelműen egy emberre épül. Olyannyira, hogy énnálam időnként egybemosódik Orbán Viktor jelleme a Fidesz megnyilvánulásaival. Alternatíva a párton belül nincs, akiknek a nevei olykor felmerülnek a közéletben, azok pánikszerűen igyekeznek egyből cáfolni.
  • Amióta hatalmon vannak, fejszével vágják kifelé a demokrácia tartóoszlopait. Olyan vadul és kegyetlenül cserélik le a fontos pozícióban lévő embereket, hogy nem ritka, ha az áldozat már előre lemond, mert akkor legalább békében elengedik. És ezek közül a pozíciók közül néhány pont azért létezik, hogy felügyelni lehessen a kormány tevékenységét. Nyilván ha pártkatonákat raknak ide, akkor utána azt csinálnak, amit akarnak.
  • Volt ez a beijesztés a magánnyugdíjpénztárak államosításával. Nem lettem tőle nyugodt. Végülis nem csinálták meg, de nem hiszem, hogy rajtuk múlt.
  • Habár borzasztóan utálom a bankokat, de azért lássuk be, most nekik van igazuk. A politika határozta meg a játékszabályokat (na, ez volt gusztustalan, de ebben benne volt mindkét párt), a bank utána már csak a szabályok szerint kereste betegre magát. (Köthetnek olyan szerződést, ahol bármikor megváltoztathatják a kamatlábat? Persze, hogy minden bank ilyet fog kötni az adósaival. Az állampolgár meg mit tehet? Vagy nem vesz fel hitelt, vagy bedugja a fejét az oroszlán szájába.)
    Mindezek ellenére egy állam szvsz. nem léphet fel így, ahogy most a kormány teszi. Gyakorlatilag körbenéztek, látták, hogy jelenleg a bankok a leggazdagabbak, érzékelték, hogy a zemberek jelenleg nagyon utálják a bankokat, így odaálltak eléjük és azt mondták, hogy einstand. Ez a mentalitás megint inkább a pártállamra jellemző, annak is a korai, durvább szakaszára. (Tudom, hogy más országok is elkezdték megadóztatni a bankokat, de úgy rémlik, azokban az országokban az állam beszállt – nem is kis pénzzel – a bankok talpraállításába. Úgy emlékszem, nálunk ilyesmi nem volt.)
  • Aztán itt van a gáz- és a villamos energia hatósági árassá tétele. Nem ám annyit kérünk az energiáért, amennyibe kerül, nem. Akkor az emberek neadjisten nekiállnának takarékoskodni. Adjuk annyiért, amennyit éppen a népszerűségünk megkiván. És ezt nehogy már egy üzleti szereplő határozza meg.
  • Végül itt van a közszolgák indoklás nélküli kirúghatóságának bevezetése. Tudom, hogy az állami szféra tele van egy csomó életművész léhűtővel. Azt is tudom, hogy normálisan működő államban borzasztó nehéz kirúgni valakit. (Pedig nálunk még nincsenek is erős szakszervezetek.) Ez megint a demokrácia ára. Ha bevezetem az indoklás nélküli kirúgás intézményét, akkor a demokrácia irányából tettem egy lépést a diktatúra felé. És vigyázat, nem csak a minisztériumi naplopók közszolgák, de odatartoznak a tanárok, a kórházi személyzet – és nem utolsó sorban a rendőrök is.

Ne értsd félre, mindez nem törvénytelen. A nép most olyan felhatalmazást adott a kormánynak, hogy mindezeket teljesen szabályosan megtehetik. Csak én felnőttem egy bizonyos rendszerben, emlékszem rá, hogy milyen volt – és észreveszem, ha újra vissza akarunk mászni bele.

ps.
Különösen úgy, hogy én ennek a 20 évnek – minden küzdelme, minden halálosan fárasztó hegymászása ellenére – inkább nyertese, mint vesztese vagyok. Lehetett volna az ország is a nyertese, ha az emberek felismerték volna, hogy leginkább ők maguk a felelősek azért, hogyan is élnek. Ehelyett van most a visszavágyás az erős vezető, erős – és helyettünk gondolkodó – állam után.