Most jó lenni komposztőrnek

Ma délután már nem lehetett tovább halogatni. Levetköztem alsónadrágra, befújtam magam szúnyogriasztóval (Nej lekezelte a hátamat is), majd felvettem a legvastagabb melegítő alsófelsőmet, vastag zokni, edzőcipő – és kimentem füvet nyírni.
Nem, semmi túlzás nem volt a felkészülésben. Eleve délután hatkor jutott rá idő, a gaz térdig ért – és ahogy beleléptem, már fekete felhőként emelkedtek is fel a szúnyogok. Nem is tudtam beszélni, annyian nyüzsögtek körülöttem. De megcsípni egyiknek sem volt gusztusa. Arra kellett csak vigyáznom, hogy elég gyors legyek, mert ebben a meleg cuccban izzadtam, mint egy ló, márpedig az izzadtság mosta lefele a szúnyogriasztót is.

Van abban valami szép, amikor a kultúrnövények kilátszódnak a gazból. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de a gyom rendszeresen köröket ver még a legerősebben növekvő növényünkre is. Volt néhány tűztövis, melyeknek legszívesebben elénekeltem volna a Bikinitől a Máskor Jobban Igyekezz című számot. (Miszerint ugyanannyi ideje volt a növekedésre, mégis a gyom háromszor akkora, mint ő).

Szegény homoktövis fiúk. Velük történt meg, hogy tavaly véletlenül kicsaptam közülük az egyszem lányt. Aztán most szex híján kénytelenek a növekedésre koncentrálni. Úgy is néznek ki. Lehet, hogy még kokszolnak is.

Egy jó dolog volt: ahogy nyírtam a füvet, úgy szüreteltem. Málna, feketeribiszke, piros ribizli, egres. Úgy legeltem, mint a kecskék.

Van az általam kezelt területen egy négylábú vas villanyoszlop. Közöttük, odabent nő valami növény. Oda már nem tudok bemenni a fűnyíróval, de nem is nagyon akarok: örülök, hogy ott is nő valam, ami nem parlagfű. Ma derült ki, mi az, ami odabent készülődött, bujkált eddig a sötétben: meggyfa.
Idekint többször is próbálkoztam meggyfával, cseresznyefával. Megkaptak mindent: ültetéskor marhatrágyát, virágföldet, utána permetezést, locsolást… aztán mégis kihalt a négyből három. Erre ott, a gyomtenger közepén, egy eldobott meggymagból vadon simán kinő egy meggyfa, minden emberi segítség nélkül. Halálosan meg vagyok sértve.

6 Comments

  1. Reklámozhatnád egy kicsit a szúnyogriasztót, eddig nem találtunk olyant, ami használna. A termopulcsi és a vastag nadrág alap a fűnyíráshoz, ennek ellenére hülyére zabálnak ezek a dögök. A legnagyobb rejtély, hogy hogyan csípnek meg zoknin keresztül a cipőm belsejében…

  2. A sok vacak közül nekem még ez a legkevésbé vacak. De ez se mindig működik:
    http://www.kertvarosipatika.hu/kvpt01013450.html

  3. A kurucos meggyfának lesz elég helye nőni az oszlop tövében? Vagy ősszel átülteted?

  4. apropó komposz. Nem azt mondtad, h nem komposztálsz?

  5. De.

    De ettől még most jó lenni komposztőrnek. Mert nő a fű, meg a gyom, mintha húznák.

  6. A kurucos meggyfát hagyom, boldoguljon, ahogy tud. Álságos dolog lenne, ha belenyúlnék.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading