Hello World 03

Route 66

Route66

Egy legendás úton kell végigmenni: Route 66.

Amerika, de talán a világ legismertebb főútvonala. Az 1920-as, 30-as években ez a főút metszette keresztbe egyedül az államokat.
Az ismertségét több tényező is okozta. Egyrészt az 1929-es nagy gazdasági válság. Amerika észak-keleti partján – az iparvárosokban – sorra mentek csődbe a családok. Egyetlen reményük maradt: mindent eladtak, útrakeltek nyugat felé és a maradék pénzükön vettek egy olcsó farmot valahol a délnyugati országrészben. Valóságos népvándorlás indult be nyugat felé – és mindenki a 66-os úton utazott. Ezért kötődik az úthoz tömérdek szomorúság, tömérdek családi tragédia – ezért került bele az út neve a blues folklórba. (És nem mellékesen ezen folyamat során lettek naggyá az addig inkább kicsike nyugati városok.)

A II. világháborúban Amerika mindkét fronton háborúzik: mind az emberek, mind a hadianyagok folyamatosan vándorolnak. A 66-os út terhelése óriási.

A világháború után jönnek a békeévek – és az amerikai nemzeti parkok kialakítása. Ekkor derül ki, hogy a 66-os út mellett milyen szép tájak is vannak. Arizona, Grand Canyon, Las Vegas, Los Angeles és a nyugat-kaliforniai parkok: Yosemite, Kings Canyon, na meg persze a John Muir Trail. Ekkoriban a 66-os úton ismét nagy a forgalom, szerencsére most már kiránduló, az országgal ismerkedő emberek alkotják.

Aztán később a forgalom kinőtte az utat – ráadásul maga az út sem volt túl biztonságos. Az Oatman környéki hegyekben például volt egy hajtűkanyar, ahol már egy kis szél is képes volt lesodorni az autókat a sziklákról. 1956-ban hirdette meg Eisenhower az új autósztráda-építési programot, ekkor indultak be az ún. I-utak. 1957-75 között gyakorlatilag a teljes 66-os út mellett kiépült a párhuzamos, nagy sebességű sztráda – ezzel a régi út romlásnak indult. Üresen álló bevásárlóközpontok, kihalt benzinkutak, gyomtól felvert aszfalt jellemezte innentől az egykor legendás utat.
Szerencsére nem sokáig. 1990-ben az érintett államok rájöttek, hogy milyen idegenforgalmi értéke is van a régi útnak – és apránként elkezdték felújítgatni. Jelenleg teljes hosszában járható, de már inkább csak mint idegenforgalmi attrakció. A térképen 66-os számmal már nem szerepel.

Ezen az útvonalon kell végigmenni, érintve az alábbi városokat:

  • Chicago (start)
  • Springfield
  • St Louis
  • Tulsa
  • Oklahoma City
  • Amarillo
  • Albuquerque
  • Navajo
  • Flagstaff
  • San Bernardino
  • Los Angeles
  • Hollywood
  • Beverly Hills
  • Santa Monica (vége)

Mivel itt nem a városok jelentik az út élvezetét, hanem maga a táj, így nem kell nagy távolságokat tervezni egy napra. Max: 400 km. (250 mérföld) Útszéli motelek mindenhol vannak, nem kötelező a városokban aludni. (De érinteni mindegyiket kell.) Törekedj arra, hogy az út minél élvezetesebb legyen: azaz ha van a környéken kis kitérővel (max. 100 km) elérhető idegenforgalmi látványosság, akkor legyen benne az is az útban.
Az utazás időtartama max 24 nap.

Az útvonalat térképre kérem berajzolva, bejelölve a szálláshelyeket, a napi megtett távolságokat. kitérőket.
Sorold fel, milyen államokon visz keresztül az út, illetve milyen földrajzi egységeken.

13 Comments

  1. Ekkora földrajztudásra már nincs szüksége egy érettségizőnek…Ez már csak Amerika-földrajz.

  2. Határozottan nem. Egyrészt, mint írtam, végigmentünk minden kontinensen. Az egy dolog, hogy Amerikával kezdtünk. Másrészt pedig azt kellett elérnem, hogy hosszú ideig – lehetőleg órákig – bújja a térképet és a netet. (Úgy, hogy érdekes is legyen a feladat.) Ezért kellett levadásznia tök ismeretlen kis falvakat – mert mire megtalálja, addigra rögzül benne a kontinens alakja, az egyes országok és nagyvárosok körülbelüli helye.
    Harmadrészt – és ezt is írtam – ezek a feladatok a belépést jelentették. Utána estünk neki a kontinensnek egyéb szempontokból (hegyrajz, vízrajz, éghajlat, gazdaság, geopolitika). De ha előtte nem foglalkozott volna vele, akkor nem lett volna mihez kötnie az elhangzott infókat.

  3. Csatlakoznék Lotushoz, ez amolyan Amerika-hívő típusú dolog. Jobban örültem volna, ha ilyet Magyarországról / Európáról dobtál volna össze.

  4. Most komolyan, ennyire nehéz megérteni az írott szöveget? Két bejegyzéssel korábban is írtam, az előző kommentben is benne van: _A teljes földgömbön végigmentünk_. Pont. Amerikával kezdtünk. Pont..

  5. Látom neked is nehéz megérteni :) Kezdjen Amerikával a Joe Average, nem a Joe Petrenyi …

  6. Nem ezt írtad, hanem azt, hogy Amerika helyett Magyarországról kellett volna ilyet csinálnom. Szó sem volt sorrendről.

    Egyébként szándékosan hagytam Magyarországot a végére, de ezt most nem fejtem ki.

  7. én meg csak tátom a számat Józsi ötletein,energiáján etc…Hol vannak az ilyen tanárok?????
    Bakker te mikor alszol???Egyebekről nem is beszélve?:-)))
    A MAGAMRÓL ALKOTOTT SZÜLŐKÉPET NÉHA FÖLDIG TUDOD ROMBOLNI AZ ILYENEKKEL:-)))

  8. Akármelyik középiskolai tanár elbújhat melletted. Miért nem ilyen feladatokkal tanítják a kölkeinket? Miért csak az unalmas, biflázós, száraz anyagot tömik beléjük? Ha majd nagyon megunod a jelenlegi szakmádat, kezdj el tankönyveket írni, ilyeneket, jó?

  9. Akkor tanárként: van sok béna tanár, van sok már kiégett tanár, van sok fantáziadús tanár, de ha ilyeneket adna föl, akkor jönne a nem Joe intelligenciájú szülő, és keményen számonkérné, hogy miért nem az unalmas tananyagot és különben is mit fog így tudni. Aztán a sulikban többnyire nincs technika arra, hogy órán ilyeneket oldjanak meg, ha meg házinak adnánk fel, akkor többnyire nem csinálnák meg, és menne az unalmas ellenőrzés, számonkérés, és már el is veszne a varázs.

  10. Köszi, Gyuzsu. Valami ilyesmit akartam én is válaszolni. (Mindemellett persze élvezem a személyi kultuszt.:))

    Szóval, amit mi csináltunk, azért működött, mert csak ketten voltunk, egy ismert környezetben, a nebuló pedig motivált és engedelmes volt. Osztályteremben tényleg nehezen tudnám elképzelni, de tankönyvben igen.

  11. @meow:

    kezdj el tankönyveket írni, ilyeneket, jó?

    Már elkezdtem. :) Három, kifejezetten komoly, de emellett kellőképpen laza tankönyvön vagyok túl, ezeket a blogon keresztül le is lehet tölteni.

  12. @Hvala:

    Bakker te mikor alszol???
    Értekezleteken pl. elég sokat.

    Egyebekről nem is beszélve?:-)))
    Hát… ezeket már értekezleteken ritkábban.;)

    A MAGAMRÓL ALKOTOTT SZÜLŐKÉPET NÉHA FÖLDIG TUDOD ROMBOLNI AZ ILYENEKKEL:-)))
    Ha a gyerek bajban van, szerintem a legtöbb szűlő bedob mindent, hogy segítsen. Itt is ez történt.

  13. Ez egy nagyon jól felépített program sorozat. Amint lesz időm, végigcsinálom (én is nagy térkép rajongó vagyok. Nekem is volt fali térképem az ágyam fölött, mégpedig néhány száz éves, mert azok kidolgozása izgalmasabb volt.).

    A mellett is örülök ennek, mert roppant jó ötletet ad, amit más tantárgyaknál is lehet használni. Csak jól kell konvertálni.

    Minden elismerésem ezért a hatalmas munkáért! :)

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading