Szép volt, fiúk

Habár valamilyen formában tovább fog élni a sorozat, de az biztos, hogy egy korszak lezárult ma.

Olyan 3-4 éve vette át Budai Peti a stafétát Kőnig Tibitől, a Technet szakmai rendezvényekkel kapcsolatban. Nem volt könnyű dolga, mert a rendezvények színvonala korábban is meglehetősen magas volt. De sikerült. Peti remek csapatot szervezett maga köré, határozottan jó előadások születtek. Tudom, nálunk illik mindent leszólni, ami hazai, de aki megfordult már külföldi előadásokon is, az tudhatja, hogy az itthoni 300-as szintű előadások simán elérték az odakinti 400-as szinvonalat. Nem is beszélve a kinti minden sikeres demó utáni tapsorkánokról.

Az MS globálisan úgy döntött, hogy ez a fajta tevékenység más részleghez fog tartozni – innentől Magyarországon is meg fog változni a fő szervező személye. Nem lesz könnyű dolga, még ha a csapat nagyjából adott is. Azért sokat jelent, ki az a motor, aki hajtja az egészet.

This entry was posted in IT.

3 thoughts on “Szép volt, fiúk

  1. Köszönjük a teljes team nevében!

    Egészen pontosan 4 és fél éve kezdtem el ezzel foglalkozni, az első esemény pedig 2006. március 8-án volt, ahol először álltunk ki kizárólag MVP-kkel előadni, konkrétan Gál Tamással és Fóti Marcellel. Azt gondolom, ez volt a legfontosabb és legjobb döntés, ami azóta garantálja a szakmaiságot.

    Sok minden fog változni a következő félévtől, de szerintem jót tesz a teljes programnak, hogy máshoz kerül, aki más szemszögből hozzá tudja tenni a saját ötleteit, a korábbi, működő dolgokat pedig már lehet folytatni, ahhoz az alapok adottak.

    Nekem pedig itt a lehetőség, hogy ismét valami újat tanuljak – az infra témák továbbra is hozzám tartoznak majd, de pl. az Exchange-hez most már kb. nulla közöm lesz. Ez amiatt fontos, mert jobban tudok majd fókuszálni az infra területekre, amik egyébként a TechNet közönségét a legjobban érdeklik. Szóval azért messzire nem megyek ettől a területtől, csak más irányból fogok hozzátenni. Továbbra is célom lesz, hogy a kommunikációnk minél inkább szakmai és a lehető legkevésbé marketing legyen, de nyilván termékmenedzserként már több explicit marketing teendőm lesz, mint eddig.

    Szerintem érdekes lesz!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *