Az egész úgy kezdődött, hogy egy ismerősömtől kaptam egy ajándékot a Facebook-on. Régen látott ismerős volt, kiváncsi voltam, mit küldött. Katt… nem történt semmi. Nyomtam egy F5-öt, elindult egy virtuális akvárium, oké, bezártam az ablakot.
A gond az volt, hogy nem léptem ki. Hamarosan kaptam is egy levelet egy másik ismerősömtől, hogy mi ez az ajándék, amit küldtem neki. Én? Skera vissza a Facebook-ba – és azt láttam, hogy a program automatikusan továbbküldte magát vagy 10 ismerősömnek. Kilépés, ablakbezárás, újra visszalépés.

Nagy levegő, írtam mind a tíz embernek, hogy ki ne nyissa, ez valami Facebook baromság.

Ebben az a különösen kellemetlen, hogy én azon kevesek között vagyok, akik utálják ezt az egészet. Sem a Facebook, sem az iwiw nem tudott egy picit sem megfogni. Profilom van – mindkét helyre meghívtak, csináltam egy minimumprofilt, oszt jól van – aki bejelölt és ismertem is, azokat visszaigazoltam. A Facebook-on vannak vagy 31-en. Magamtól nagyjából félévente nézek bele, ha keresek valakit. (Jellemző, hogy mindkettőben akadnak több éve visszajelzetlen ismerőseim – egyszerűen lusta vagyok utánanézni, hogy kik is lehetnek.)

Ehhez képest tegnap egy csomó időt töltöttem azzal, hogy kikerestem, kiknek küldött ez a szenyó program ajándékot, ugye írtam mindenkinek, aztán válaszolgattunk egymásnak (ezekhez persze megint be kellett lépni, mert ugye máshogy nem látom a levelet, nem email ez, hogy könnyen el lehessen olvasni) – erre mára kiderült, hogy ugyanez a retek üzeneteket irkál ismerőseim üzenőfalára, majd egyből törli is ezeket, masszív forgalmat generálva, mert persze mindegyik ismerősöm kiváncsi, vajon mit írhattam neki, amit utólag kitöröltem. Nyilván ezekre is válaszolni kell, azaz megint belépni, mert persze ez megint nem email.

Ha eddig nem utáltam volna eléggé ezt a szart, akkor most, két napi intenzív használat után, végképp sikerült.