Ha azt hiszed, tudod, mi a sonkamérgezés, akkor elárulom: tévedsz.
Közvetlenül az ünnepek után a család négy tagjából hárman is elkapták ezt a calici vírust. Fostak, hánytak, ahogyan kell.
Én meg itt maradtam egy szál magamban, több szekérderék megmaradt sonkával, kolbásszal és hússal négyszemközt. Mindegyik romlandó. Miközben ha csak kimondtam a sonka szót, a környékemen mindenki szája elé tett kézzel rohant a klotyira.
Ma jött el az a pillanat, hogy nem lehetett tovább húzni. Amit ma nem dolgozok fel, az megy a kukába.
A vokból kisöpörtem a Ham-let morzsákat(1).
(1) Ez a mostani spájzrendezés eredménye. Rájöttünk, hogy a tefloncuccokat egymásba tudjuk rakni, ha ilyen puffasztott rizsszeleteket teszünk közéjük. Be creative.
Kivettem a hűtőből egy féltéglányi főtt, füstölt tarját(2). Ebből vágtam egy centinyi vastag szeletet. Belevágtam a vokba, hozzávágtam a téglányi főtt sonkáról lemetélt zsíros részt. Alaposan kisütöttem a zsírját.
(2) Ilyet soha többet nem veszünk. Nemhogy a húst, de még az emulgeálószert is kispórolták belőle: a csomagolásból úgy kellett kiborítani a húslét, a cucc állaga meg olyan volt, mintha egy rágós, rostos szivacsot telenyomtak volna vízzel.
Közben előkészítettem a hagymát. Vagy hat csomag újhagyma szomorkodott a hűtőben, nagyjából az elfolyási határon. Lehúztam a külső héjakat, alaposan megmostam mindegyiket. Amelyik még egészségesnek tűnt, ott meghagytam a hagymaszárat. (Sütve nagyon finom.) Az egészet apróra vágtam.
A vokból kiszedtem a zsírozókat: a sonka darabjai mentek a kukába, a tarjaszeletet főzés közben elrágcsáltam. Roséval. Naná.
Míg pirult a hagyma, összevágtam a féltéglányi tarját, illetve a téglányi sonka felét, olyan 2*2-es kockákra. Mentek is rá a fonnyadt hagymára. Menetközben szórtam rá petrezselymet meg rozmaringot, bőven. Nagyon szépen összesültek: a sonka szálasan szétesett és elkeveredett a szaftban, a tarja meg kiadta magából a felesleges vizet. Kísértésbe is estem, hogy itt befejezem – de aztán bátran továbbmentem, hiszen a babgulyás életérzés volt az eredeti cél. Spájzból kaptam elő bébirépa-, illetve babkonzervet, ráborítottam. Kicsi só, több őrölt bors – és sokáig hagytam, hadd süljön, hadd kapja meg egy kicsit az alját.
Közben előkészítettem a kifliket. Ezek is kidobás előtt voltak közvetlenül. Megvizeztem a kezemet, vizes kézzel végigsimítottam a kifliket, majd egyenként betettem a mikróba 25 másodpercre. Ez a kezelés egy jó negyedóráig friss kiflivé varázsolja a legszikkadtabbat is. Igaz, utána betonkemény lesz – de odalent a pocakban ki nem szarja le?
Nagyjából ennyi. A tányérra dafke nem tormát raktam mellé, hanem paprikás dijoni mustárt. Finom volt.
2010. April 08. Thursday at 22:22
Fotó? :-)
2010. April 08. Thursday at 22:31
Eh, főzés közben mobillal fényképeztem, de kábel, meg szinkronizációs szoftver csak a céges gépemnél van odabent.
2010. April 08. Thursday at 23:20
“füstölt főtt tarja” – aha, lószart mama, nem volt az soha füstölve. Csak füst ízű lében áztatták kicsit.
Egyébként sonka az, amit keresztapáméktól elhoztunk, nincs csábító füstöltsonka színe, de az íze… Nyyyaaammmm.
2010. April 08. Thursday at 23:44
Naná. A füst izű só, mint termék után nem is várható más.
2010. April 09. Friday at 07:33
Kedves egészségedre!
A többiek nem akartak megverni?!
2010. April 09. Friday at 09:17
Nem értelek téged: ott vagy a jólétben (ez most nem vicc, csak nézz körül a lakásban) és képes vagy megvenni egy húsnak látszó valamit. Ellenben ha vettél volna *valódi* füstölt sonkát, azzal nem kellene bénázni, mert nem romlik meg.
A sztori persze jó volt :)
2010. April 09. Friday at 10:21
@bobek64:
Nem. De a fiam beszállt, a lányom meg kinyalta a serpenyőt. Dacolva a vírussal.
2010. April 09. Friday at 10:23
@UnA:
Ez nem a sonka volt, hanem a tarja. Azt eleve arra a célra vettük, hogy belesütögetni ebbe-abba. Nem jött be. De így kisérletezget az ember.
2010. April 09. Friday at 11:04
@UnA -A “jó lét” (lsd. borhűtő) valamiből finanszírozni kell:-))
2010. April 09. Friday at 12:14
#1:
Beraktam azt az egy képet, amelyik sikerült. Ez közvetlenül a babgulyásítás előtti fázis.