Hogy érthető legyen az írás, iderakok egy térképet.

Nagyítás

Van rajta egy indulási és egy érkezési pont. Az esetemben igazából egyik sem valós, de a rendszeres útjaimon átmegyek e két ponton. Úgy, hogy minden egyes alkalommal megszegem a Kreszt.

Aszerint ugyanis nem lehetne eljutni egyik pontról a másikra. Pestimréről Gyálra a legnagyobb forgalmú út a Nagykőrösi. Az első logikus lépés az lenne, hogy a – szintén nagyforgalmú – Nemes utcán lemegyek a Nagykőrösi útra, ott balra fordulok és hajrá. (Piros útvonal.) De nem lehet. Tábla tiltja. Maga a kereszteződés egyébként engedné, ergo ez pusztán közlekedésszervezési probléma. Mindenesetre nem lehet.
Maradna az, hogy a Határ úton, kertek alatt, elosonok a Mátyás Király útig, majd azon közelítem meg a Nagykőrösi utat. (Kék útvonal.) Ez utóbbi út elég széles, szintén lehetne használni… de. Egyfelől a gyáliak viszonylag egyértelműen jelezték, hogy ezt az utat ne használd. A térképen jelzett szakaszra 20 darab betonhengert telepítettek, öt blokkba csoportosítva. Ezek mindkét oldalt sávváltásra kényszerítik, feltorlaszolva így a forgalmat. (Ez önmagában is megérne egy elemzést, hiszen ha megnézed a térképet, láthatod, hogy ez az út köti össze Gyált Vecséssel, Feriheggyel, a 4-es főúttal és a vecsési bevásárlóközponttal. De ebbe most nem mennék bele, hiszen az utca lakóinak az álláspontja is érthető.)
Másfelől, ahogy átrágjuk magunkat a betonakadályokon és kiérünk a Nagykőrösi útra, azzal szembesülünk, hogy megint tilos balra kanyarodni. És ennél a kereszteződésnél már járdasziget is nyomatékosítja a tiltást.

Kész.

Lehetne még azon filózni, hogy a – térképen rózsaszínnel jelölt, és egyébként szintén főbb utca státuszú – Kisfaludy utcán megyek Gyál felé és valami kis utcán osonok ki a Nagykőrösi útra. Csakhogy behúztam egy fekete vonalat, az a vasúti sínt jelöli. A Nagykőrösi útra nem lehet csak úgy akáhol kihajtani, csak ott, ahol sorompó van. De ott meg tilos balra kanyarodni.

[Update]
Azóta átvizsgáltam Google Earth segítségével a Nemes út, Mátyás Király út közötti szakaszt és találtam még egy sorompót. Igaz, meglehetősen szűk utca vezet rá, de meg lehet próbálni – hátha itt már lehet balra kanyarodni. Az persze jó kérdés, mit szólnak ehhez a kis utcában lakók. Meg hogyan találják meg ezt a lehetőséget azok, akik nem végeznek előtanulmányokat egy-egy út előtt.