Leng az inga

Az ember egy idő után úgy képzeli, hogy mindent megtapasztalt már, sőt, az ellenkezőjét is. Aztán újra nekifut ugyanannak.

Valamikor kifejezetten konfliktuskerülő voltam. Utáltam veszekedni, nem szerettem vitatkozni. Akkoriban azt vallottam, hogy úgy kell szervezni, előkészíteni a dolgokat, hogy a konfliktus lehetőségét már eleve kizárjuk.
Aztán teltek az évek és rájöttem, hogy nem megy. Mindig vannak olyan emberek, akik nem értenek a szép szóból. Akikkel csak úgy lehet együtt dolgozni, ha legalább egyszer leordítottad, legalább egyszer megmutattad neki, hogy nem mindig vagy olyan jámbor, tesze-tosza fajta. Hogy mindent azért nem lehet megcsinálni veled. Ekkor alakult ki bennem, hogy az végülis egy macsó dolog, ha az ember nem elmenekül a konfliktusok elől, hanem bátran felvállalja azokat, kiáll az igazáért, odateszi magát. Ez egészen biztosan korfüggő, hiszen ahogy telnek az évek, úgy szilárdul meg az ember önbizalma, úgy kezd annyira bízni magában, hogy akár nagy közönség előtt is bemegy az arénába.
Csakhogy az inga itt is képes túllendülni. Egy idő után észrevettem, hogy kezdem mások konfliktusait is felvállalni. Láttam, hogy valahol vita van, pontosan tudtam, mi a megoldás (legalábbis így gondoltam), ezért beszálltam a csörtébe és kiosztottam mindenkit. Nyilván ez helytelen. Hiszen írtam már, hogy hagyni kell másokat is, hogy maguktól megtalálják a helyes megoldást. (Még akkor is, ha benne van a kockázat, hogy egyből nem találják meg.) De bármennyire is helytelen, ezt a legnehezebb meglépni. Ismered a történetet, tudod, mi lenne az ideális megoldás – mégsem szólni, még akkor sem, ha látod, hogy a konfliktus – ismétlem, két másik ember konflktusa – nem akar megoldódni.
Hagyni kell őket, hogy megoldják. Nem neked kell a hátadon cipelni a világ összes konfliktusát, mert az lesz a vége, hogy kiállhatatlan, kötekedő ember híred lesz.

És így lendül vissza az ember abba a fázisba, hogy megint kerülni kezdi a konfliktusokat. Csak éppen már tudja, hogy akár képes lenne felvállalni is. Csak éppen nem.

7 thoughts on “Leng az inga

  1. Az emberek többségének fejében a konfliktuskezelés egyenlő a veszekedéssel,macsó jólmegmondással.Ahogy soraidból is ezt érzem.Úgy gondolják elgondolásuk érvényre juttatása csak a másik legyőzésével lehetséges. Vagy te vagy én.Mint egy kutyaviadalon.Épp ezért kerülik sokan a konfliktust,mert nem érzik magukat elég erősnek a “harchoz”,mert a harc kimerítő ,meg sebeket lehet kapni,meg hát ejteni is.Aztán meg jön a “nem is úgy gondoltam” visszakozás,amitől az addigi kardoskodás semmivé lesz. Semmilyen más eszközt nem tudunk előkaparni ,ezt kapták szüleink is és jobbhíján ezt is adták tovább még akkor is ha általában totál eredménytelen is.Gondolj csak pl.a gyereknevelésben visszaköszönő “már százszor megmondtam” teljesen idiótának hangzó konfliktuskezelési sémára.
    Ha valami nem megy valahogyan akkor mi a fenének próbálkozik vele pont ugyanúgy sokadszorra?És még jó hangosan ki is kiabálja a tehetetlen ostobasásgát.
    De ne ragadjunk le itt ,a konfliktusnak nincs kategóriája,csak a résztvevők változnak.
    Szóval ha sikerül így vagy úgy (könyv,internet,etc.)szert tenni némi új szemléletre,ismeretre és elég bátornek lenni ahhoz ,hogy a régi sémákat hacsak próba képen is ,de felcserélni újakra,egész meglepő tapasztalatokra tehetünk szert és gondolkodhatunk teljesen másképp pl. a konfliktusról. Hú de marha okos voltam:.-)))))

  2. Egy konfliktushelyzetet csak úgy lehet megoldani, ha az egyik fél meggyőzi a másikat. (Vagy mindkettő a másikat, hiszen a kompromisszumhoz ez kell.)
    Én arra céloztam, hogy vannak olyan emberek, akiket le kell győzni ahhoz, hogy meg legyenek győzve. Akár veszekedéssel, akár ordítással (ez mondjuk nekem nem megy, egyszerűen nem olyanok a hangszálaim), vagy akár finomabb eszközökkel, lásd irónia, komikus túlzás – és persze ugyanezek írásban, hiszen ma már a kommunikáció leginkább email.
    Amiben teljesen egyetértünk, az az, hogy amikor felvállalsz egy konfliktust, akkor még nem tudod, mi lesz a vége: sikerül megoldani asszertívan, vagy csúnya veszekedés lesz a vége? Emiatt van az, hogy bizonyos emberek ódzkodnak konfliktusokat vállalni, illetve ezért van, hogy a harcos konfliktusvállalás olyan macsós dolog lesz. (Amikor azt mondom, hogy ódzkodik, akkor nem arra gondolok, hogy kompromisszumot keres, hanem arra, hogy kitér, terel.) Ha valakivel konfrontálódok, akkor én sem azzal kezdem, hogy átmegyek a fejszével a szomszéd szobába. Ellenben, ha odáig fajul a vita, akkor nem is ijedek meg tőle. (Erre, tehát ennek a szakasznak a felvállalására írtam azt, hogy macsó.)

    Szóval ha sikerül így vagy úgy (könyv,internet,etc.)szert tenni némi új szemléletre,ismeretre és elég bátornek lenni ahhoz ,hogy a régi sémákat hacsak próba képen is ,de felcserélni újakra,

    Hát, a személyes bájon alapuló technikákról én már lemaradtam és a partnereim valószínűleg a negédes mosolyomtól is frászt kapnának. A magam részéről már csak maradok a józan észnél és az iróniánál, legalábbis indulásképpen.
    De nem is erre akartam kihegyezni az írást, hanem arra, hogy ha még sikereink is vannak konfliktuskezelésben, ne vállaljuk fel mások konfliktusait helyettük. Még ha jobban tudnánk, akkor sem egészséges dolog.

  3. “Egy konfliktushelyzetet csak úgy lehet megoldani, ha az egyik fél meggyőzi a másikat. “spec.erről másképp vélekedem úgyhogy ennek megfelelően nem is akarlak meggyőzni.
    “ne vállaljuk fel mások konfliktusait helyettük” spec. erről MÁR pont így vélekedem magam is.
    A konfliktuskezelés módszereiről való értekezés túlhaladja jelen komment kereteit.(de máskor,máshol állok elébe:-)

  4. @Hvala: ami azt illeti, van. Az, hogy engedsz valamennyit a sajat allaspontodbol, az azt jelenti, hogy valamennyire engeded meggyozni magadat, bizonyos erveket/gondolatokat elfogadsz a masik mondanivalojabol.

  5. ha jól gondolom,akkor itt ekletáns példáját olvashatja az idetévedő a férfi és női agy közismerten eltérő működési mechanizmusának.Nálam az érzelmi kompromisszum simán játszik,anélkül is ,hogy értelmi töltetet keresnék a motivációk között.Pl lehet közös nevezőre jutni valakivel (vagyis a saját akaratod érvényesüléséből engedni valamennyit) csupán a kisebb rossz választása miatt,vagy csak mert szimplán eleged van a vitából vagy mert pl. nagyvonalú vagy,vagy legközelebb te vársz hasonló lépést a másiktól.Úgy vélem ezekhez elegendő simán elfogadni azt a tényt ,hogy a másiknak más elgondolása van ugyanarról (alapvetés persze ,hogy főbb erkölcsi ,etikai kérdésekben való azonos platform).Aztán lehet még kompromisszumot kötni azért is mert ,ugyan nem győzött meg a másik,de mivan ha én viszont tényleg tévedek?Tudom még folytatni:-))))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *