Ne vágj ki minden fát

Amikor Nej hozott haza a repülőtérről, már messziről kiszúrtam, hogy valami nem stimmel. Mondjuk nem volt túl nehéz, az általában messziről fel szokott tűnni, ha eltakarítanak egy erdőt.

Itt ugyanis ez történt.

Kezdjük az elején.

Nagyítás

Ez itt a Halomi erdő. Szép nagy erdő, látható, hogy rendesen körbe is van építve: olyan 270 fokban kertvárosok veszik körül, a maradék 90 fokon osztozik egy lakótelep, egy logisztikai telep és a híres/hirhedt Cséry-telep a Bivalyréttel. Az erdő közepén lévő ipari terület a volt Darugyár. Itt jelenleg ipari termelés nem folyik, az épületeket kis cégek bérlik, jellemzően raktárnak. (Bár van itt egy ócskavastelep is, traverzdarukkal.)

Nagyítás

Ebből az erdőből nyesték ki a fent bejelölt területen a fákat. Válogatás nélkül.

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Az utolsó kép az irtáshatáron készült, itt látszik, milyen volt a kiirtott erdő. (Nyilván tél van, a lombokat hozzá kell képzelni.)

Magát az erdőt a Pilisi Erdőgazdaság kezeli. A környéken lakók szeretik parkerdőnek hívni, hiszen erdei tornapálya húzódik benne, sokan sétálnak, futnak az ösvényeken, két helyen is focipálya méretű tisztások várják a hétvégi kirándulókat, tűzrakó helyekkel, sportpályákkal. Ráadásul bőven városhatáron belül is vagyunk… szóval valahogy senkinek meg sem fordult a fejében, hogy ez az erdő a faanyagért van és simán tarvágással ki lehet irtani benne ekkora területet.
Próbáltam utánanézni, mindösszesen ennyit találtam:

Az önkormányzat a lakosság örömére építtette az erdei tornapályát. Az erdő tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Pilisi Parkerdő Gazdaság, mely a területen elsősorban erdőgazdálkodási tevékenységet folytat.

Az idézet a kerület hivatalos lapjából, a Városképből van, a weblap pedig az – általam teljesen hiteltelennek tartott – önkormányzat tájékoztató anyaga a KKK-val kapcsolatban. Azaz nem merném letenni rá a nagyesküt, de az önkormányzat szerint ez nem parkerdő, hanem fakitermelési célú erdő. Azaz ha a Magyar Állam úgy dönt, hogy kevés a pénze, az egész kivágható a francba. A helyiek megkérdezése nélkül.

Szép.

Felmerülhet esetleg az a kérdés, hogy ez hivatalos fakivágás volt-e, vagy esetleg valaki az éj leple alatt sunyiban kitermelte? A kérdés nem teljesen hülyeség, lásd a korábbi éjszakai fakivágásos történetet. Akkor nem írtam meg a végét, de felvettem a kapcsolatot a Pilisi Parkerdőgazdasággal, ahol először azt a tájékoztatást kaptam, hogy köszönik a bejelentést, de ezzel semmi gond, ez egy hivatalos irtás. Amikor visszakérdeztem, hogy ‘nade éjjel egykor?’, arra jött egy olyan válasz, hogy ja, akkor nem. De a lényeg, hogy ez az irtás már akkor be volt tervezve.

Akár hagyhatnám is ennyiben. Jó, kicsaptak egy teljes domboldalt. Jó, oda egy erdődarab, majd lesz helyette tisztás. Fognak tudni szánkózni a gyerekek.

Csakhogy én a szakmámból adódóan paranoiás vagyok. Rögtön jelzem is, hogy az írás többi része innentől színtiszta spekuláció, nem végeztem semmilyen nyomozást az ügyben.

Viszont elgondolkodtam, miért pont ezt a részt csapták ki? A fák nem voltak öregek. Ha megnézzük a térképet, az erdőnek bőven voltak olyan darabjai, melyek környékén nem lakott senki. Akár a Cséry-telep felőli részt nézem, akár azt a nagy ötszöget ott középtájon.
De mégis itt vágták ki az erdőt – úgy, hogy innentől a Darugyár és a kertváros, ott is a Fiumei út között immár nincs semmi, csak egy rét.

Nagyítás

A fenti képen a fák mögött az a tömör valami már a Darugyár kerítése. Ez a pár fa a határsáv.

Annyira azért nem vagyok üldözési mániás, hogy azt higyjem, mégis belevágnak a KKK-ba.

De van itt más is.

Lóg a levegőben, az önkormányzat is célozgatott már rá az újságban, hogy – természetesen a környéken lakók nagy örömére – megpróbálják kitúrni az ipari vállalkozásokat a Darugyár területéről, és – most figyelj – lakóparkot építenek a helyére.

Hadd magyarázzam el azoknak, akik nem kerületi lakosok. A 18ker lassan a lakóparkok városa lesz. Eszméletlen mennyiségű lakópark épült, illetve épül mostanság is. Amivel nem is lenne baj, ha nem olyan helyekre tennék, ahol már eddig is nagy a közlekedési zsúfoltság. A strand helyén lakópark, a piac környékén lakópark, a Méta utcánál lakópark, a Nemes utcánál lakópark, a Királyhágó utcánál lakópark… ezek eddig is krónikus helyek voltak, a lakóparkok után meg még inkább azok lettek. (És ezzel még bőven nem soroltam fel az összeset.)

Kitérő vége. Maradjunk annyiban, hogy a helyiek már nem örülnek olyan őszinte lelkesedéssel, ha lakóparkról hallanak, mert tudják, hogy ezzel zöldterületet vesztenek és kipufogógázt kapnak érte cserébe.

És akkor most rakjuk össze az építőkockákat. Tételezzük fel, hogy az önkormányzat meg tudott egyezni a Darugyár bérlőivel. Elmennek, odaadják a területet. Tételezzük fel, kijön a lakópark építője és azt mondja, hogy ejnye, de szép hely ez, ő ide akár egy nagyobb lakóparkot is tudna építeni. Mi lenne, ha megkapná még ezt az erdődarabot – és akkor ráadásul a lakóparkja közlekedése is jobb lenne, hiszen két oldalról is meg lehetne közelíteni? El tudnák ezt esetleg intézni az erdő tulajdonosával?

Na, ez az a pont, amikor bekövetkezik az, ami az egész KKK cécó egyik elfogadhatatlan eleme volt. Egy forgalmas úttal ketté lesz választva a Halomi erdő és ez a forgalom az eddig békés Kőrös/Fiumei utcákra terelődik.

Én magamat paranoiásnak neveztem. De ha bekövetkezik a fenti forgatókönyv, akkor viszont az önkormányzatot nevezhetném akár frusztrált neurotikusnak is, aki nem bírja elviselni, hogy egy adott környéken nem forgathatja fel kényére-kedvére az ottlakók életét.
Nem egészen három éve lakom a környéken. Ez alatt az idő alatt akartak ide építeni négysávos körutat nyitott pályán, aztán ugyanezt a föld alatt, akartak ide telepíteni egy bazi nagy komposztálót (Budapest szennyviz-iszapjának komposztálása), majd szemétégető erőművet, aztán állatkertet és most meg lakóparkot. Ahelyett, hogy hagyták volna békén a környéket, mely olyan, amilyen – az itt élők legnagyobb megelégedésére.

ps:
Mondjuk, annyira hülye nem vagyok, látom én is, mi folyik az országban. Az egyik politikai erő több ciklust átívelő kormányzásra készül, a másik pedig igyekszik minél több pénzt bespájzolni, hogy ki tudják húzni valahogy. (Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg választások után visszavonulni készülő politikusok igyekeznek félrerakni valamit a nyugdíjas éveikre.)
Ez nyilván nem öröm, de sokkal kisebb tragédia annál, mint ha az utolsó kapkodásban olyan károkat okoznak, melyek évtizedek alatt gyógyulnak be… ha begyógyulnak egyáltalán.

[Update]
Pont húzásra, a publikálás előtti percekben dobták be ezt a szórólapot a postaládába. Atyavilág.

Predator vs. Godzilla.

Vagy hogy egy másik filmcímet kapjak elő: Nicsak, ki beszél?

Mondjuk, az irány jó lenne, akar a fészkes fene ide szemétégető erőművet. A térképen is láthatod, ez bizony elég közel van mind a kertvároshoz, mind a lakótelephez, a sportolási/kikapcsolódási célú parkerdőről nem is beszélve.
De hogy pont ez a társaság háborodjon fel, akik eddig ezerrel leszarták a környéken élők életkörülményeit… az valami elmondhatatlanul groteszk.

Nem engedjük, hogy a Fidesz szemétvárost csináljon a kerületünkből!

Édes Istenem. Ezt le bírták írni és nem szakadt rájuk a polgármesteri hivatal.

ps2:
Azoknak, akik esetleg most tévednének ide. Két párt van, amelyikre soha nem szavaznék: az a Fidesz és a Jobbik. Finoman szólva sem vagyok hívük, mielőtt bárki is kampányanyagnak kezdené el tekinteni ezt az írást. De ez a helyi taknyolós, síbolós tragikomédia pártpreferenciától függetlenül folyamatosan veri ki nálam a biztosítékot.

43 Comments

  1. Ugyan most már szoftverben utazom, de valamikor régen erdőmérnök voltam, úgyhogy hadd kotyogjak bele …

    A képek alapján úgy nézem, az erdőrészlet, amit tarra vágtak akácos lehetett. Méghozzá nem első generációs, hanem egyszer már levágott, és sarjról felújult akácos – ezt abból lehet gyanítani, hogy a 4. fényképen nagyon girbe-gurbák a fák. (A magról nőtt akácok szép egyenesek.) Az ilyen sarj-akác eleinte nagyon gyorsan nő, de aztán egyrészt girbe-gurba lesz, másrészt általában nagyon fogékony mindenféle betegségekre. Mind a girbe-gurbaság, mind a betegség a faanyag értékét erősen csökkenti, így, ha gazdasági szempontból nézzük, az ilyen erdőt nem érdemes sokáig fenntartani; a tuskók átmérőjéből tippelve ezt az erdő már vágásérett volt.

    Az akácos kiránduló, illetve parkerdőnek messze nem optimális, mert sok fényt enged át a lombkoronaszint, amitől dús cserjeszint alakulhat ki, útról letérve nem nagyon lehet sétálni. (És a csalán is jól nő.) Az már részben ideológiai kérdés, hogy az akác nem őshonos, parkerdőbe nem való. Az pedig szubjektív, hogy szerintem egyszerűen nem szép egy akácos.

    Magyarországon – az egy bükki Őserdő kivételével – mindenütt „művelik” az erdőt, ami azt jelenti, hogy ha vágásérett, akkor kitermelik. Egy az akácost, ha már vágják – és főleg ha le akarják cserélni – csak tarra lehet / érdemes / szabad vágni. Az amúgy emberségesebb fokozatos felújítóvágás és csere más fafajra akácosban talán lehetetlen is lenne, mert az akác sarj elnyomna minden mást. (Az akác-sarj nő mint a bolond, és alig lehet kiirtani.)

    Fogalmam sincs, miért vágták ki az erdőt. De még az is elképzelhető, hogy azért, hogy igazi parkerdőt faragjanak az erdőtökből. Mondjuk kocsányos tölgyet telepítenek a helyére, és akkor (kb. 30 év múlva) sokkal szebb lesz, mint mostanság. Ha valóban ez lenne dolgok mögött, akkor valószínűleg fokozatosan az egész erdőt lecserélik. A másik képeken erdei fenyőt vélek látni (ha narancssárgás a törzse felső része, akkor az, ha nem, akkor fekete fenyő), az sem való parkerdőbe mert errefelé nem honos, eleinte gyorsan nő, aztán megbetegszik.

  2. Köszönöm, ez egy nagyon hasznos hozzászólás volt, sok mindent helyrerakott a fejemben. Kivánom, hogy neked legyen igazad és ne legyen semmilyen hátsó szándék az akció mögött.

    Amit tudok, hogy azért áll ez az erdő zömében akácfából, mert ez egy tipikus ‘városi’ fafajta. Viszonylag jól tűri a szmogot. (Akárhogy is nézzük, azért vannak az erdő körül zsúfolt, időnként bedugulós utak.)

    Attól mondjuk nem félek, hogy le fogják cserélni valami értékesebb fafajtára. Amennyire én láttam, a korábbi irtásoknál is csak hagyták, hadd nőjön, ami tud.

  3. off:
    “Két párt van, amelyikre soha nem szavaznék: az a Fidesz és a Jobbik.”

    Érik a MIÉP-szavazat? Esetleg egy Torgyán-mittomén Kolaíció? :) Vagy nosztalgiából a Munkáspárt?

    Nekem 2 párt van, akikre nem szavaznék: a Fidesz és az MSzP.

  4. Egy szót nem vettél csak figyelembe, azt, hogy ‘soha’. Az MSZP-re most semmiképpen nem szavaznék. De el tudok képzelni olyan forgatókönyvet, hogy esetleg 4 év múlva igen.
    (Nekem van egy értékrendem és amelyik párt ahhoz közel áll, nyilván arra szavaznék. Ez úgy néz ki, hogy gazdaságpolitikában enyhén liberális, társadalompolitikában konzervatív. Jelenleg az MDF állítja magáról, hogy ők ilyenek, de ez csak retkes duma. Jelenleg nincs ilyen párt. De ha a választás után az MSZP szétszakad és sikerül elstartolnia egy zombimentes frakciónak, felszíva a parlamentbe be nem jutott értelmes embereket, abból még bármi is lehet.)
    Hasonló forgatókönyvet sem a Jobbikkal, sem a Fidesszel nem tudok elképzelni – náluk marad a ‘soha’.

  5. @JoeP: el lehet kepzelni ilyet az emlitett partokkal is – csak az nem valoszinu.

  6. “Két párt van, amelyikre soha nem szavaznék: az a Fidesz és a Jobbik.”

    regen en is igy voltam ezzel, de mar elmult…
    tettek rola – nem kicsit, nagyon – , hogy elmuljon.

  7. A Csévéző út mentén (ugyancsak a XVIII. kerületben), a repülőtér 13R pályája felől is végeztek a télen elég nagy írtást.Kb. ugyanígy néz ki.

  8. Az első hozzászólásra reagálnék:

    Sajnos az erdő területén rendszeresen tarra vágnak részeket. Ezek nagy része valóban akác, de más területek is kivágásra kerültek már. Sajnos eddig egyetlen ilyen területen sem csináltak semmit, csak hagyták felnőni az akácot, vagy azt ami épp ott nőtt.
    Ezzel aligha javítanak az erdő állapotán, ellenben igen sokat rontanak.

    Egyszerűen kell a pénz a fáért. Rosszabb esetben a KKK miatt teszik tönkre az erdőt, hogy 1-2 év múlva nyugodtan mondhassák, hogy ezért nem kár, hisz nincs is itt rendes erdő. Katasztrófa.

  9. Ja és ha a berajzolt terület pontos, akkor nem csak akácot irtottak ki, hanem fenyvest is.

  10. Igyekeztem pontosan rajzolni, de mérget nem vennék rá. A fényképeken láthatod, hogy az irtás szélén fenyők vannak.

  11. Szóval kommunista vagy? És ha nem olyanra szavazol, akinek van esélye (Jobbik, FIDESZ, MSZP), akkor kire?

  12. ha legalább egy szmájlit láttam volna, akkor nem húznám ennyire a számat.

  13. stílszerűen az Internetes Demokrácia Pártjára?

  14. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy a magam részéről a józan ész pártján vagyok. Sajnos ilyen párt az utóbbi húsz évben nem indult.
    Egyébként nincs értelme találgatni, még én se tudom. Saccra most azt mondom, hogy vagy valamelyik kicsire, vagy egyikre sem.

  15. AKKOR SZAVAZZ RÁM,ÉN ELÉG KICSI VAGYOK,BÁR A JÓZANSÁGOM NÉHA KÉTSÉGBE VONHATÓ:-))))))

  16. #11

    Azért ez a bejegyzés csak nem hagy nyugodni. Hallod, ritka egy műveletlen alak lehetsz. Én éltem abban a korban, amikor a kommunista szó hétköznapi volt, sőt, egyetemen még tanultuk is, milyen fázisokon keresztül lehet a társadalmat odáig eljuttatni. Ha valaki, én pontosan tudom, mit jelent maga a szó. Azt kell mondjam, az országban az utolsó kommunista úgy nagyjából Gerő Ernő lehetett az ötvenes évek végén. Gazemberek nyilván voltak azóta is, szocializmusban gondolkozók szintúgy – de a hatvanas évektől a kommunizmus maximum úgy került szóba, mint egy állapot, melyet majd pár ezer év múlva elérünk valahogy, addig meg nem foglalkozunk vele. A hatvanas évektől a kilencvenesekig szocializmusban éltünk, ami kurvára nem ugyanaz, mint a kommunizmus, dacára annak, hogy ugyanolyan gazember politikusok kellettek hozzá. (Megjegyzem, politikusok terén ma sem sokkal másabb a felhozatal, demokrácia ide vagy oda.)
    Az a mai oktatás és a politikai műveltség szégyene, hogy az emberek ész nélkül kommunistáznak mindenkit, aki 30 évnél öregebb, vagy nem úgy gondolkodik, ahogy ő – anélkül, hogy halványlila fingjuk lenne arról, mit is jelent maga a szó. A hozzád hasonlók szerint az ország fele kommunista, miközben szerintem az országban legalább ötven éve nem él ilyen. (Na jó, talán a Thürmer, bár nekem ő is inkább megélhetési kommunistának tűnik.)

    A jelenlegi baloldal szocialistának hívja magát, mely csak nevében hasonlít a korábbi szocializmus nevű gazdasági/társadalmi rendszerre. Egy szocialista párt azt jelzi a nevében, hogy milyen elméleti preferenciái vannak, melyeket akár kormányon, akár ellenzékben igyekszik érvényesíteni. (Társadalmi szolidaritás, magas állami újraelosztás, állami egészségügy… meg ilyenek.)
    Bárkinek joga van ahhoz, hogy ezekben az elvekben higyjen és arra a pártra szavazzon, mely ezeket az elveket képviseli. Ezért lekommunistázni bárkit, az csőcselék mentalitás.

    Másrészt.

    Máskor mielőtt belerondítasz egy komment sorozatba, legalább olvasd már el, mit írtak előtted.
    Nekem van egy értékrendem és amelyik párt ahhoz közel áll, nyilván arra szavaznék. Ez úgy néz ki, hogy gazdaságpolitikában enyhén liberális, társadalompolitikában konzervatív.
    Áruld már el, hol látsz ebben a szövegben olyat, hogy kommunista, de akár csak olyat is, hogy szocialista?
    De ha a választás után az MSZP szétszakad és sikerül elstartolnia egy zombimentes frakciónak
    Vagy esetleg ennek a mondatnak az értelmezése állított megoldhatatlan feladat elé?

  17. namostan jozansag temaban ne akarjatok versenyezni velem.
    minden (masod)percben ketsegbevonhato :@)

  18. na ez az ; eszme nagyjabol rendben lenne, az nincs rendben, hogy a _MINELNOK_ aszondja, “hazudtunk reggel delben meg este” ; es ez nemfasza ; aztan siman felreallitjak es folyik tovabb minden tutyimutyi ugyanugy.

    elso szabadonvalasztott minelnok aszonta : “tetszettek volna forradalmat csinalni” hat belatom igaza volt elqurtuk, tiszta lapot csak ugy lehet kezdeni.

  19. az nincs rendben, hogy a _MINELNOK_ aszondja, “hazudtunk reggel delben meg este” ; es ez nemfasza

    Nem, nem pont ez volt a baj. Hazudtak – és mindkét oldalon hazudtak – mert ezt várta el tőlük a nép. Sokszor szokták mondani, hogy egy országnak olyan vezetői vannak, mint amilyet a nép megérdemel – és ez annyiból igaz is, hogy a politikusok felmérik, hogy a nép mire vevő és azt nyomják. Nálunk arra jutottak, hogy hazudni kell, beigérni toronyórát lánccal, mert ettől lesz hatalom. Utána meg majd meglátjuk.

    Én ezért örültem az őszödi beszédnek – bár sokkal jobban örültem volna, ha szándékosan nyilvános és nem ennyire trágár – mert ez volt az a sokk az országnak, ami után bíztam benne, hogy nem lehet tovább folytatni az igéretcunamit. Olyan volt ez, mint amikor a gyáva nyúl játszmában az egyik sofőr végül félrerántja a kormányt és a hátsó ülésen lévő felsóhajt: le van szarva, ki nyerte a menetet, de legalább elkerültük a katasztrófát.

    es folyik tovabb minden tutyimutyi ugyanugy
    Ugyanúgy nem. Sokkal óvatosabb mindegyik fél a kampányban.
    De a tutyimutyi, az tény. A Fidesz gúzsbakötözte és a sarokbatámasztotta az MSZP-t… csak éppen azt felejtette el, hogy ő is beszorult ugyanabba a sarokba. Most itt vagy helybentáncolás lesz, vagy durván csapkodós kiszabadulás. Mindkettő bukógyanús.

  20. @Hvala:

    Óh, és ismered azt az URH slágert, amelyik úgy kezdődik, hogy “Szavazz rám, beváltom minden reményed”? ;-))
    http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/9445/urh/szavazz-ram-zeneszoveg.html

  21. Nem, nincs gond a mondatok egymás után történő értelmezésével. De a fenti kommentben általad “istenített” – jöhet a flame – szocializmus mintha olyan sok jó dolgot adott volna nekünk. És most nem kell mondogatni, hogy mindenkinek volt munkája meg a többi sz@rt… Ezt mindenki tudja, hogy nem így volt, csak azért tűnt annak, hogy mindenki dolgozik, mert volt külön ablaktisztító, feltörlő, felseprő…stb ember az épületben. Manapság takarítónak hívják és 1 ember csinálja azt, amit 30 éve 4-en.

    Nem, nem látok sehol olyat, hogy kommunista vagy szocialista. Mint az előző kommentemben említettem, felesleges itt a neked “tetsző” értékrendre szavazni, mivel esélye NINCS, ergo elpazaroltál egy szavazatot. Azt gondolom tudod, hogy az LMP meg a többi “noname” – szépeket ígérő – párt nem tud tenni semmit. Magyarul: választanod kell a 3 lehetőség közül (MSZP, FIDESZ, Jobbik), hogy most melyik amelyikbe több hitet tudsz vetni a szebb jövő reményében.

    Mondhatnám, hogy te sem tudod értelmezni amit írtam, de ez az én hibám is, mivel nem tudtam számodra is érthetően kifejezni magam, mivel a gondolatot a pár sor nem adja vissza. Ami nekem “alapból” következik a leírtakból, az neked lehet, hogy nem. Ezzel nincs is gond, Én kérek elnézést.

  22. Ez nem flame. Megint képtelen vagy értelmezni egy leírt szöveget. Istenítette a büdös fene a szocializmust. Te nem velem beszélgetsz, hanem valami elképzelt ellenséggel.

  23. JoeP, legalább egy kis házimunkát végezhetnél, mert így csak fölöslegesen írsz kilométeres cikket és nyomod föl a vérnyomásodat. :)

    A Csévéző út mentén kivágott, hasonlóan elvadult akácos után jött cikk valamelyik helyi újságban (Városkép/Helyi Théma, már nem rémlik), hogy a Halmierdőben is fognak ilyet csinálni. Ez az, valószínűleg.

    És nagyon helyes, hogy irtják az akácot, nem őshonos faj és elég agresszív, szívós. Én ugyan nem vagyok erdőmérnök, mint Mephisoft kolléga fönt, de pl. a környékbeli talajból kiindulva egy homoki tölgyes lehet, hogy ültethető lenne a helyére.

    Amúgy teszek az egészre, ha minden jól megy, 2-3 héten belül költözünk vissza Budára, juhéééj! :))

  24. de pl. a környékbeli talajból kiindulva egy homoki tölgyes lehet, hogy ültethető lenne a helyére.

    Pont erről írtunk Harzollal, hogy az itt nem divat. Kivágják, oszt majd nő valami helyette. Ami persze maximum megint akác.
    (Egyébként a tölgy valószínűleg nem is bírná a levegőt, míg az akác vidáman elvan benne.)

    ha minden jól megy, 2-3 héten belül költözünk vissza Budára, juhéééj!

    Így is terveztétek, vagy csak elég lett?

  25. “Nem engedjük, hogy a Fidesz szemétvárost csináljon a kerületünkből!”

    :)
    Szemétváros persze akkor lenne, ha nem hordanák el a szemetet, és azt nem égetnék el. :)

    Viccen kívül:
    Ez csak egy újjabb csúsztatás, vagy inkább kampány-riogatás.
    Az, hogy “Déli”, az elég tág földrajzilag.
    Nem hiszem, hogy Tarlós annyira ostoba lenne, hogy bele ugrana egy lakóssággal vívott harcba.
    Van ott lejjebb bőven hely még annak az égetőnek.
    Már ha kell egyáltalán Budapestnek még egy szemétégető.

    @14.
    “Én ezt úgy szoktam mondani, hogy a magam részéről a józan ész pártján vagyok. Sajnos ilyen párt az utóbbi húsz évben nem indult.”
    És nem is fog soha :))
    De szerintem sehol a világon még nem indult ilyen párt.

    Pedig nincs más választás, csak az a három.
    Az Ibolykáék a Bokrossal egy vicc.
    Libeláris Bokros-csomag – Konzervatív Ibolya.
    Kész diliház.

    Én még a Jobbikban is bíznék, ha nem lenne jó pár baromság a programjukban.
    (Pl. mentelmi jog eltörlése, visszahívás)
    Meg pár nem komplett emberke, akik még posztra is várományosak.

    Ígyhát marad a Fidesz. Igaz, ott is van pár flúgos futam (Szíjjártó, Répássy), de ezek nem lesznek államtitkárok sem.
    Viszont nagy valószínüséggel benne lesz Surányi is.
    Megaztán számomra bizonyított 1998-2002 közöt gazdaságilag.
    Gazemberek pedig mindenhol vannak, ahol érzik a húsosfazék illatát.

    Egyébként engem az sem érdekelne, ha Thürmer lenne, aki rendbe teszi ezt az országot, csak tegye már valaki. :)

    “Ez úgy néz ki, hogy gazdaságpolitikában enyhén liberális”
    Pár szóban, felokosítanál hogyan érted azt: “enyhén libeláris”?
    De komolyan nem tudom, na.

  26. Na, mit találtam 102 éveel ezelöttről?
    Egy kicsit hosszú, bocs, de talán elnézed, mert ez egy kincs. :)

    Ady Endre: A hazugok országa

    Magyarország olyan forradalmat csinált, amilyet tudott szegény, de Marat-kat bizonyisten különbeket érdemelt volna. Dr. Guillotinük nincs a mi terroristáinknak, de nyakazni a mieink jobban tudnak, mint a franciák.

    Agyonrémített, borzasztó időben élünk, s nem volna csoda, ha az öregek visszakívánnák a Bach-korszakot. A Bach-korszak őszinteségét tudniillik, mert a Bach-korszak legalább őszinte volt. A Bach-korszakban tudtuk, hogy ki az ellenségünk és ki a barátunk. Talán minden országban s minden korszakban több volt a nyíltság, kevesebb a hazugság. Jönnie kellett a magyar koalíciónak, hogy a históriában minden hazugságra rálicitáljon. Jönnie kellett a magyar koalíciónak, hogy bebizonyítsa: nincs csoda. Nincs határa az emberi ostobaságnak, s nincs nagyobb úr az életben a hazugságnál. Valamikor a magyar frazeológiában a koalíció olyan fogalom és szó lesz, mint Hosztalek.

    Már az ellenkezőjében sem lehet bízni, ha a koalíció ígér valamit. Eddig még csak eligazított bennünket a két zsidó vigéc anekdotája. “A Stern azt mondja, hogy Lembergbe megy, nehogy azt higgyem, hogy Lembergbe megy, tehát Lembergbe megy.” A mi politikai vigéceink hiába mondják, hogy Lembergbe mennek, még vigéc-ravaszsággal se süthetjük ki, hova mennek. Jaj, ha ők valamit teljesíteni akarnak. Ha ők azt mondják: “ezt nem csináljuk”, holt-bizonyos, hogy megcsinálják. De rosszul és tisztátalanul, mert Perczel Dezső használt zsebkendője a tisztaság szimbóluma a mai renddel szemben. S még rosszabb sors vár arra, amit ők kemény ígéretekkel meg akarnak csinálni. Ez már kész tragikomédia, ez mindennek a megcsúfolása, ez a tételes röhej. De mégse lehet csak őket vádolni, mégse lehet azt mondani, hogy mindennek a koalíció az oka. Úgy tudjuk, hogy a koalíción kívül még ez idő szerint létezik egy ország is. Ez az ország lehet becsapott, elszédített, alvó, de mégis csak ország. Ennek az országnak van népe, olyan-amilyen polgársága, közvéleménye. Ez az ország, mint minden eleven orgánum, él, tendál, vágyik, akar. S ez az ország úgy viselkedik, mintha egyenesen az ő életföltétele volna az a hazugság, mely pedig csak az ő mai urainak életföltétele. Az országnak hazudnak a kormányzói, s az ország azt hazudja vissza, hogy rendben van. “Gúzsba kötlek – üzenik a kormányzók -, megcsinálom, amire Tisza se mert gondolni.” Az ország kéjesen, álmosan nyújtózik egyet, s kinyújtja kezét-lábát: tessék.

    Nemcsak ők hazudnak és csalnak: mindnyájan részesek vagyunk a bűnben. Miként nekik, mindünknek van titkos célja, ápolt reménye, fekete álma. Íme a nemzeti idealizmus milyen cinikus gazembereket nevelt belőlünk. Nagytiszteletű Baltazár úr már nem irigyli a váradi püspök vagyonát. Apponyihoz hálaföliratokat írnak a szabadságukról híres kálvinista gyülekezetek. A házszabályrevízió s a svindleres választói jog elé nyugodtan nézünk: semmi baj. Azzal vigasztalja magát a magyar, hogy mégis csak jobb dolog az, ha a kitűnő Kossuth Ferenc, Apponyi és Andrássy árulják a hazát, mint ha idegenek teszik ezt. Tisza István idegen volt, s mindenki idegen, akit nem Ugron Gábor bélyegez le tüzes vassal, mint a marhát. Nemcsak a kormány csal, általános a csalás; mi is csaljuk a kormányt. Csaljuk a kormányt, csaljuk egymást, csaljuk a jelent és csaljuk a jövőt. Pénzekkel talpra állítottuk a politikai desperádókat, hogy meglegyen az anyagi függetlenségük is – az árulásra. Rábíztuk magunkat és sorsunkat azokra, akikre tíz esztendővel ezelőtt tíz garast és tíz embert nem mertünk volna bízni.

    Mi csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy meddig győzzük még hazugsággal és erővel. Mert a fizika szerint mégis csak az erő minden, s az erő elfogy, ha más hivatása nincs, mint – kitartani. Kitartottuk s kitartjuk azokat, akik megölik a jelenünket, de mi lesz a jövővel? Reméljük, hogy egy-két ember akad még ebben az országban, akinek a jövő is eszébe jut?

    Van a hazugságnak egy gyönyörű legendája, melyet talán fogjunk rá Demokritoszra, mint mindent, minek gazdáját adni nem tudjuk. Együtt éltek a hazugok, s gyönyörűeket hazudtak egymásnak és végül – mindenki hitt egymásnak. S mikor az igazság csak egy kicsit közeledett hozzájuk, jajgattak, jajgattak és biztatták egymást, hogy az igazság – nem igaz. Ma is élnének, ha meg nem haltak volna ezek a hazugok, s ha az életnek nem volna princípiuma a valóság. Mi lesz ebből az országból, ha észreveszi, hogy a hazugok országa? Nem vagyunk már optimisták, s jó előre sajnáljuk azt, aki ezt hangosan megmondja. Föltétlenül megkövezik, s az ország tovább hazudik önmagának s úgynevezett vezéreinek. Hogy a vezérek is hazudni fognak, arról talán kár is elmélkedni. Mit tudnak ezek mást, mint hazudni, ámbár azt igazán jól tudták, s jól tudják mindörökké ámen.

    Budapesti Napló 1908. január 24.

  27. Csak par dologra reagalnek

    – Itt senki nem isteniti sem a szocializmust, sem a kommunizmust. Mindegyiknek megvoltak a hatulutoi, ugyanugy, ahogy a mostani, ugynevezett demokracianak/kapitalizmusnak is megvan a maga rossz oldala. Nincs idealis allam/letforma. A kulonbseg ott keresendo, hogy az emberek mennyie erzik jol magukat, es ez mibe kerul a szocialis jolet a gazdasagnak.

    – Az oszodi beszed valojaban nem volt ujdonsag azok szamara, akik tudnak gondolkodni. Nagyjabol minden normalis ember tudta, hogy folyamatos hantaaradat aramlik minden szepenoltozott uriember szajabol, es amit mondanak, annak kb az egytizede, ha igaz. Gyurcsany ezt kozolte. Nyilvan azert volt olyan tragar es kozvetlen, mert egyaltalan nem a nagykozonseg szamara keszult. Bar a fene tudja, en nem gondolom azt, hogy olyan konnyu egy ilyen kazettat (amit belulrol vettek fel!) csak ugy kiszivarogtatni. Falhoz lehetne par embet allitani.

    – A kovetkezo negy ev elsosorban a bilik kiontogeteserol es a szar paskolasarol szol. Azt ugy lehet sejteni, hogy most mindenkinel nagyon sok csontvaz fog elobukni a szekrenybol. Ennek egy oka van: az elso ciklus be fogja biztositani maganak a masodik ciklust. Meghozza atombiztosra. Es igazuk is van.

    – Barki kerul hatalomra, utalni fogjak. Mindenki, meg a ra szavazok is, kivetel nelkul. Itt ugyanis meg mindig tombol a valsag, es ezt akkor is meg kell oldani, ha ciganygyerekek potyognak az egbol. Ilyenkor nem lehet szocialis reformokkal meg kulonfele emelgetesekkel kampanyolni, mert akkor csak a total idiotak mennek el szavazni. En arra fogok szavazni, aki azt igeri, hogy kihuzza az orszagot a pocegodor legmelyerol, es elkezdi felfele gorgetni a szekeret. Es baromira nem fog erdekelni, hogy a parlament szeksorain melyik oldalon ul, vagy hogy egyes skatulya-maniasok melyik skatulyaba teszik el. Felolem a csillaron is loghat puffajkaban, ha ott es ugy kenyelmes (egyebkent nem az, nagyon faraszto), csak legyen mar vege ennek az egesznek. Unom ugyanis.

  28. #25:

    Az, hogy “Déli”, az elég tág földrajzilag.
    Ha elolvasod a szórólapot, az idézet érthető úgy, hogy a komposztáló helyére akar szemétégetőt.

    Pár szóban, felokosítanál hogyan érted azt: “enyhén libeláris”?

    Nálam a számegyenes egyik végére az van írva, hogy liberális, a másik végére az, hogy konzervatív. Gazdasági értelemben a liberális azt jelenti, hogy az állam minél kisebb szerepet vállaljon, lehetőség szerint mindent bízzon az önszabályozó folyamatokra. A konzervatív meg pont az ellenkezője, ez az az oldal, amelyik igyekszik túlszabályozni a folyamatokat, mindenféle védelmi rendszereket épít be, és persze erősen bízik a széleskörű állami felügyeletben.
    Az ‘enyhe liberális’ azt jelenti, hogy veszem a két véglet közötti felezőpontot, majd attól elindulok a liberális irányba. Azaz azt mondom, hogy a stratégiailag fontos ágazatokban nincs helye sem a privatizációnak, sem a piacnak, egyébként viszont bízzunk abban, hogy az emberek tudják, mi nekik a jó. (És ez igaz még akkor is, ha nálunk éppen nem ez a helyzet. Viszont ha állandóan fogjuk az emberek kezét, soha nem is lesznek önállóak. Ergo szoros szabályozás helyett felvilágosítás.)
    A társadalompolitikában meg pont fordítva gondolom: veszem a felezőpontot és elindulok a konzervatív irányba. Azaz vannak fontos liberális vívmányok (a mindenféle szabadságok, mint szólásszabadság, vallásszabadság és a többiek), de egy társadalomban vannak normák is, melyeket az együttélés miatt mindenkinek illenék betartani. Márpedig ha ezt az állam nem tartatja be, az emberek maguktól nem fogják.

  29. #26:

    Az utolsó bekezdés nagyot szólt. Ezt akár ma is hozzá lehetne tűzni az őszödi dossziéhoz.

    Van a polcomon egy vastag kötet, a korai politikai karikatúra történetéről. Na, abból látszik, hogy itt Magyarországon soha nem lesz más a politika.
    http://mivanvelem.hu/2005/01/25/borsszem-janko-es-tarsai/

  30. Déli:
    Ja, tényleg, átsiklottam felette.
    De akor már inkább égető, mint koposztáló, ugyanis az, ha valamit al**nak, (már pedig amit elllehet, az elöbb-utóbb el is lesz) írtózatos büdös tud lenni. Kilóméterekre érezni lehet a bűzt.
    És ez most komoly, volt szerencsém érezni ilyet.
    Az istálló trágya szaga ahhoz képest parfüm :))

    A másik része:

    Igen, azt tudom mi a libeláris meg a konzervatív, csak azt nem értettem, hogy Te mit értesz az “enyhén” alatt.
    Nos, kb. az egészről így gondolkodom én is.

    Megjegyzem, ugye Mesterházy is nemrég ismerte el, hogy a neolibeláris gazdaságpolitika megbukott, csődöt mondott.
    De azt is megjegyzem, hogy ezt már Orbán is megmondta, de sokkal régebben. Talán van 1-2 éve is.
    Persze, akkor még ördögtől való volt ez a kijelentése. :)

  31. De akor már inkább égető, mint koposztáló

    Nem. Egyik sem. Egyik sem ide való. Itt körben emberek laknak, ha megnézed a legelső térképet, láthatod, hogy rögtön a szóban forgó objektum mellett pl. lakótelep van.

  32. Mesterházy is nemrég ismerte el, hogy a neolibeláris gazdaságpolitika megbukott

    Én a politikusok ilyetén sommás kifejezéseivel úgy vagyok, hogy még arra sem veszem a fáradságot, hogy végiggondoljam, mit is akart mondani. Különösen kampányidőszakban.
    Erről speciel ordít az ostoba egyszerűsítés.

    Tudomásom szerint a mostani válság abból indult ki, hogy a bankok elkanászodtak. Azaz a tevékenységükben sem a piac nem szabályozta őket, sem a bankfelügyelet. A neoliberális modell része, hogy a bankokat majd kordában tartják a hitelminősítők és ezen keresztül a piac. Nos, a hitelminősítők csúnyán megbuktak, emiatt a piaci önszabályozás sem működött. De nem működött az állami bankfelügyelet sem. (Mondjuk, ez nálunk sem működik, lásd a PSZÁF minden választásnál kihozza, hogy a pártok gazdálkodása törvényszerű volt, miközben mindenki tudja, hogy durván a tízszeresét költik a megengedettnek.)

    Aztán mivel egyik fék sem működött, így a bankok vadul beleszáguldottak a szakadékba.

    De erre azt mondani, hogy innentől dobjuk ki a liberális szemléletet a csodába, az borzasztó rövidlátás.
    Illetve, ha kellőképpen cinikus vagyok, akkor azt kell mondjam, szándékos pánikkeltés. Pont azért, hogy a politika erősebben rátelepedhessen a gazdaságra.
    Mert azért lássuk be, hogy az erős állam ideája az nagyjából az, amit Putyin Oroszországban megvalósított. És akkor már inkább a kusza szabályozatlanság, ahol időnként összedől egy-egy szektor.

  33. #31

    Természetesen szerintem sem való oda egyik sem, csak kettő hülyeség közötti különbséget mondtam.

    Csak azt nem értem (ebben sem) :) hogy miért nem lehetne oda a faszányos kis parkot létrhozni?
    Mindenki örömére.

    Az emberekért kellene már gondolkodni és cselekedni, nem azért a kurva profitért, ami valahol egy “Kaymán-szigeteki bankban” köt ki úgyis…
    Ezt most nem konkrétan erre mondom, hanem úgy általában az EXTRAprofit-orientáltságra

  34. #32

    No igen, amcsiknál (naná!) milliószám bedöltek a felelőtlenül, a minél nagyobb profit reményében osztogatott jelzálog-hitelek, és az ingatlanok meg nem értek annyit, mint a felvett hitelek.
    Pár ezer, vagy tízezer rohadék ezen megszedte magát, mi meg több száz millióan nyögjük a következményeit.

    Szerintem nem is gondolkodnak abban, hogy az egész libeláris szemléletet el kell vetni, csak a megfelelő kordában tartását kell megteremteni, hogy mégegyszer ne forduljon ilyen elő.

    Mintha valami minősíítő intézetek kidobásáról, vagy átszervezéséről láttam is volna valami hírt.

    “ahol időnként összedől egy-egy szektor”
    Ja, csak ha éppen az a bankszektor, mint most, akkor visz mindent, mint a piros hetes. :))

  35. Csak azt nem értem (ebben sem) :) hogy miért nem lehetne oda a faszányos kis parkot létrhozni?
    Mindenki örömére.

    Ha nem is profit, de pénz. A Cséry telep kerítései mögött ugyanis iszonyú mennyiségű szemét gyűlt össze, mellyel valamit kezdeni kellene. Azért akartak komposztálót ide rakni, mert akkor a termékkel be lehetett volna teríteni a szeméthegyet. Nyilván a szemétégetőnél meg arra gondoltak, hogy eltüzelik a cuccot.
    Minden más megoldás sokkal drágább.

    Érdemes elolvasni, nem hosszú:
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A9ry-telep

    Mondjuk, nekem a legjobban a Disneyland jellegű ötlet tetszik, de fogalmam sincs, honnan szedte ezt a cikkíró.

  36. #35

    Kösz, elolvastam, így már valamivel érthetőbb a dolog.
    Ezek után azt gondolom a közeljövőben nem hiszem, hogy születik értelmes megoldás…

  37. ne keverjük a pszáfot az ásszal.

  38. A múltkor is megírhattam volna …

    Az erdőgazdálkodás nagyon speciális gazdasági ág, hiszen a gazdálkodás ciklusa akár meg is haldhatja a 100 évet. Ha itt is engednénk érvényesülni az amúgy szokásos mechanizmusokat, akkor pillanatok alatt kivágnának minden fát, és senki nem telepítene erdőt. Szerencsére nem így van, és Magyarország erdősültsége sok évtized óta (a II. vh. vége óta) folyamatosan nő.

    Nem tudom, most hogy van, de nemrég még úgy volt, hogy minden fakitermelés után szép summákat be kellett fizetni az „Erdőfelűjítási alapba”, hogy azután abból fedezzék az erdőfelújításokat, erdőtelepítéseket. Az különböző típusú erdők felújításáért más-más összeg járt, sokkal többet fizettek egy tölgyes telepítéséert, mint egy akácos sarjaztatásáért, és az egész folyamatot szigorúan ellenőrizték is. Vagyis akár meg is érhette (érheti?) tölgyest telepíteni egy ócska akácos helyén.

    Valami változott nemrégiben ezen a területen, talán „Erdőfelűjítási alap” sincs már, de valami pályázati mechanizmus vagy mi a szösz pótolja, a részleteket nem tudom. A lényeg az, hogy nem teljesen kizárt, hogy jó irányba haladjanak a dolgok. (Persze az ellenkezője sem lehetetlen.)

  39. JoeP: így alakult, de már régebben. Én nem bírtam megszokni a kertvárosi létet, elsősorban az zavar, hogy itt mindenhez autó kell, különösen két kisgyerekkel.

  40. Tegnap “alapítottam” egy kerületi lapot:

    http://WWW.SZABADSZEMMEL.VIRTUS.HU

    az írónak és minden hozzászólónak ajánlom cikk írásra és olvasásra, hozzászólásra egyaránt.

    Az erdőnkről és a fakivágásokról (tavaly volt az Imrei részen, és lesz még) gyűjtöm az infót, az egyik következő cikk erről szól majd.

    üdv: jozef

  41. Hát, ez a link nem működik.

    (off kérdés: áruld már el, hogyan kerülted meg a spamvédelmet? Mert ennek a kommentnek nem lett volna szabad engedélyezés nélkül megjelennie.)

  42. Ha valaki alaposan körbenéz a területen talál 4-5 és 8-10 éves összefüggő, nagy kiterjedésű erdőt is. Ebből ugye arra lehet következtetni, hogy 4-5 éve is vágtak tarra területeket, most mégis erdő van a helyén…

  43. Ha valaki alaposan körbenéz a területen talál 4-5 és 8-10 éves összefüggő, nagy kiterjedésű erdőt is.

    Nem egészen. Ami 4-5 éve lett kivágva, annak a helyén most egy elvadult, meglehetősen járhatatlan cserjés van. Mint a fenti kommentekben is elhangzott, itt az a technika járja, hogy egy nagyobb darabot kicsapnak, aztán a helyén szép lassan nő valami, aztán 10-15 év múlva megint kicsapják, akármi legyen is ott.

Leave a Reply to wandor Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading