Kresz Géza 010

2010.02.19/20; péntek/szombat

Vége. Legalábbis nekem. A korai repülőjegyvásárlásnak ez az átka: hogy amikor a konkrét foglalásnál kiderül, a Microsoft konkrétan mettől-meddig fizeti a szállodát, akkor döbben rá az ember, hogy jöhetett volna egy nappal is később haza. (Tavaly ugyanez volt.)
Mondjuk, nem akkora baj, ma már csak marketing bullshit megy egész nap, egyik főmufti keynote-ja a másik után. A fenét sem érdekli. Meg Seattle sem, legalábbis engemet abszolút nem. (Bár megjegyzem, ebben a tavaszi fényben, melegben és a mindenfelé virágzó cseresznyefák környezetében néha már szépnek tűnik a város. Legalábbis Bellevue és Redmond. Idén magában a városban nem voltunk.)

Visszafelé ugyanaz a shuttle express, csak most már szállodához jönnek, Így csak egy óra az út, mire mindenkit összeszednek.

Várakozás közben beszélgetés egy texasi bácsikával. Szintén MVP. Kérdezte a nevemet. Gondoltam, egyszerűsítek: Dzsozef Petrenji. Így sem tudta kiejteni, pedig megkinlódott vele. Hát még ha tisztán magyarul mondtam volna. Valamelyest megnyugodtam.
Aztán az öregúr hosszan szorongatta a kezemet, hogy én vagyok az első magyar ember, akivel találkozott. Kedves öreg szivar.

A repülőtér totális káosz. Szinte hihetetlen. Itt már nincs manuális check-in, csak automatával lehet. Ez tuti az ördög találmánya, sokkal több időt vesz el, mintha egy asszisztens nyomná végig. Nálam eleve az a helyzet, hogy innentől két e-ticketem is van: az utazási iroda pár nappal az indulás előtt küldött egy módosítást, de maga az e-ticket szám csak az elsőn van rajta. Emelett ugye két útlevél, egyikben a vízum, a másik meg érvényes. Kész mozgó iroda. Elsőre el is csesztem, miután kiválasztottam mindent, rossz útlevelet tettem be a szkennerbe, kapásból kidobott, hogy húzzak a vérbe a lejárt útlevelemmel. Kezdhettem előlről az egészet. És ez még csak a kezdet volt. A csomagfeladáshoz hosszú sor kígyózott és a terelőszalag-asszisztens elbökte a szalagokat, így két hosszú sort egy ponton összeengedett. Nos, van annak is bája, amikor repülőtéri alkalmazottak ordítoznak egymással, te meg nem tudod, hogy mi van.
Aztán persze a végbéltükrözéses vizsgálat, a vonatozás a terminálok között, és végre a kapunál.
A szervezetlenség továbbra is végig jelen volt, amikor ide-oda tologáltak, mindenféle hülyeségeket kérdeztek, teljesen ráálltam a sablonválaszra: I don’t know. But I don’t care. I wanna go home.

Cincogott a zsebemben vagy másfél dollár fém, meg két egydolláros. Gondoltam, elcseszem. A legrövidebb sor a kávézó előtt volt, nézzük. Sima kávé 1,8, a péksüti 2. Ez pont nem jó. Akkor cifrázzuk meg a kávét: medium, vanilliával. (Large-ot sose. A medium volt fél liter. És most nem túlzok.) Ez 2,5 dolcsiba fájt, legalább a vasat kipucoltam.
Olyan szar volt, hogy hihetetlen. Pár korty után a mosdóban landolt. Baromi hatékony pénzköltő voltam. Etiópiában meg éheznek.

A repülőgépen persze már nem bántam a kiborított kávét. Tolták-tologatták a vörösboros kocsit, én meg nem hibáztam. Megjegyzem, itt is papírdobozos bort töltöttek, szóval hajlandó vagyok revideálni az álláspontomat: nem biztos, hogy idefelé a papírdoboz magyar f@szság volt, lehet, hogy egy mindenhol használt praktikus megoldás. (A magyar oldali vörösbor egyébként egészen iható volt. Az amerikai… halottakról vagy jót, vagy semmit.)

A repülőgépen a szokásos találóskérdés: pasta vagy chicken. Megint eltaláltam a csirkét. Bár most nagyon durvák voltak: köretként kukoricás babot adtak hozzá. Pár őra múlva kígyózni fognak a sorok a klotyi előtt. Ennyire utálják az amcsik Grönlandot, hogy le akarják szőnyegbombázni?

Az egérmozin megnéztem a Harry Potter5-öt és a Shreket. Lassan fel kellene már nőnöm.

Amszterdam. Az útlevélellenőrző fazon kiakadt, hogy miért adok neki két útlevelet. Mondom, egyik a valódi, a másodikban a vízum van. Erre felháborodva nekiállt kioktatni, hogy az EU folyosón nem kell vízum, mit szopatom. Tényleg azt hittem, hogy elvitet. A marhája, ahelyett, hogy félrelökte volna. (Most jövök Amerikából, eddig mindig kellett mind a kettő. Ez az egy vizsgálat volt, ahol elég lett volna az új, de rutinból adtam a teljes csomagot, a két útlevéllel és a két boarding pass-szal.) Ha félrelöki, végzünk fél perc alatt. Így meg vagy 3 percig oktatott, a mögöttem lévő kilométeres sor örömére.

Ha teheted, Seattle-ből ne induljál haza délben. A létező legrosszabb időzítés. A saját belső órád szerint este tíz körül fogsz megérkezni Európába – ahol lokális idő szerint kora reggel lesz. Azaz ha a visszaállás miatt meg akarod várni az estét, akkor gyakorlatilag 29 órát leszel egyfolytában ébren. (Illetve szakítod meg többszöri tízperces alvásokkal., amikor lefordulsz a székről.)
Egy, csak egy előnye van az eltolódásnak: Amszterdamban simán kértem a repülőtéren egy korsó sört és egy zacskó csípőspaprikás kesudiót. Lehet, hogy a többieknek kora reggel volt – de nekem, a belső órám szerint este 10.

A budapesti járaton úgy döntöttem jó fiú leszek, már nem alszok. (Délben nem ajánlott.) Erre úgy elnyomott az álom, hogy átaludtam a felszállást, megébredtem a kajakínálásra, bedobtam egy nagy adag kávét, majd aludtam tovább.
Azt hiszem, begyűjtöm az évezred jetlag-jét.

Link:

• Az összes kép (120)