Van egy szimpatikus borhűtőm, amelyben jó másfél éve kiégett a villanykörte. Meglehetősen kellemetlen, mert így állandóan ki kell rángatnom a boraimat, ha keresek egyet – meg az étkezőben is olyan kellemes fényt adott sötétben az üvegajtajú hűtő.
Én multitasking módban működöm, a hűtőégő probléma tavaly ősszel kapott időablakot. (Ugye akkor lett befejezve a könyv.) Kiszedtem, elvittem egy barkácsboltba, vettem egy ránézésre hasonlót. Otthon raknám be – lötyög. Csak most néztem meg alaposan: a frissen vett égő foglalata olyan vékony, az eredeti meg duci.

Oké. Vadászkörút. Állítólag a férfiak ebben nagyon jók.

OBI, Baumax, Bricostore. Aztán Media Markt, Electroworld. Semmi, csak vállvonogatás.
Utolsó esély: HQ Nedis, Kispest. Amikor bementem, hogy egy villanykörtét akarok rendelni és előhúztam azt a csutvasz kis égőt, egyből összetrombitálták az irodát, hogy gyertek, ezt nézzétek meg. Majd felvilágosítottak, hogy a Nedis már csak nagyker, kiskereskedelemmel nem foglalkoznak. Majd jelentőségteljesen megint ránéztek a csutvasz égőre, melyet még mindig előttük lóbáltam.
Végül kaptam egy tippet, hogy az Ady Endre úton van egy villamossági szaküzlet, ha van ilyen égő valahol az országban, akkor ott biztosan lesz.
Bementem, elővettem. És nem volt semmi szájhúzogatás, sőt. A két eladó szabályszerűen rávetődött az égőre.
– Ezt nézd meg Józsi, ilyet még te sem láttál!
– Hozom is a sublert!
Hozta.
– Na, mit mértél?
– Tizenhat, öregem, tizenhat!
– Ez azt jelenti, hogy van ilyen égőjük?- léptem be a társalgásba, meglehetősen naívan.
– Dehogyis van! Uram, ilyen égő hivatalosan nem is létezik. Honnan van?
– Egy borhűtőből.
– Nem mondja? – ütközött meg.
– De.
– Na, nézze, ennek a foglalata 16 mm átmérőjű. Tehát ez a magyar szabvány szerint E16-os égő lenne. De nálunk ilyen szabvány nincs. Mi csak E14-est ismerünk.
– Tudnak rendelni?
– Honnan? Azt se tudom, melyik országban van ilyen szabvány?
– Hát, köszönöm.
Így végül azzal a tudattal jöttem ki az üzletből, hogy működő égőm ugyan nincs, de ha lenne, mekkora ritkaság lenne az ebben az országban.

Otthon jött a mentőötlet. Ez végülis hiba. Nézzük meg, ki ennek a hűtőnek a garanciális szervize? Ugyan a készülék már nem garanciális, de csak tudnak szerezni bele égőt.
Szervíz címe megvolt, telefon, menjek be.
November körül néztem be. Az égő nem mondott nekik semmit, de megmondtam a hűtő adatait, az már elég volt. Égő, az nincs. De tudnak rendelni. 1500 HUF darabja. (Valószínűleg ezért nem is rendeli utána senki, inkább hagyják sötétben.) Mennyi kell? Kettő. Oké, majd felhívnak.

Éppen Aggtelek felé csorogtunk egy január végi péntek éjszaka (kihalt környék, töksötét, fogalmunk sem volt, merre járunk), amikor csörgött a telefon. Ismeretlen hívó. XY. Érdekel-e még a hűtőlámpa? Miazhogy! – ért egyből fülig a szám. Mehetek érte, megjött.
Feldobta a napomat. Igaz, pár hónap híján két év, de lesz újra világítás a borhűtőben. És egy újabb végeláthatatlan történet kipipálva.

Aztán egy hét múlva elmentem érte. Kicsit szívtam a fogam, mert menetközben az ára felszaladt 2000 forintra. De mindegy, a lényeg, hogy egy többéves történet lezárva.
Hazamentem, próbálnám bele – kicsi. Subler előhúz, mérés: 14-es. Bakker. Ezek egy szar 14-es égőért kértek el egy kisebb vagyont. Hol az eredeti égő? Sehol. Itt hittem azt, hogy felrobbanok. Már nem az első eset, hogy ebben a nyomorult lakásban lerakok valamit valahová, aztán jön valaki és elpakolja máshová, de úgy, hogy nem szól róla. Legutóbb akkor váltam rángatózó idegbeteggé, amikor Aggtelekre indultunk volna. Lelkiismeretes túravezetőként beszereztem még két megbízható fejlámpát a meglévő kettő mellé, persze elemek, meg feltöltések, minden részlet klappolt. Aztán indulás előtti pakoláskor derült ki, hogy valaki kivett a fiókomból egy fejlámpát, baszott visszatenni és most senki nem tudja, hol is van. Nem sok kellett egy családirtáshoz. És most ugyanez az egyetlen perdöntő bizonyítékkal. Hogyan megyek vissza a szakszervízbe reklamálni, ha nem tudom vinni magammal az eredeti égőt?
Persze visszamegyek, de ismerem az országot, ahol élek, úgyis elhajtanak.

Visszamentem. Elhajtottak. Vegyem tudomásul, ehhez a hűtőhöz ez az égő való. Kész. Hiába magyaráztam, hogy 16 mm, csak szánakozva néztek rám. Úgy, mint aki nem tud kicserélni egy égőt. Végül addig erősködtem, hogy abban maradtunk, kiküldenek egy szerelőt. Előre kikötöttem, hogy ha ő sem tudja berakni ezt az égőt, akkor nem fizetek egy fillért sem a javításért.

Mákom volt. Az utolsó pillanatban, a kiszállás előtti este találtam meg az eredeti égőt.
Úgy beszéltük meg, hogy a fazon pénteken 14.00 után jön, előtte egy órával hív, hogy legyen időm hazaérni.
14.11-kor csörög a telefon.
– Halló, a hűtőszerelő vagyok!
– Halló, rendben, indulok haza.
– Még nincs itthon? – ütközött meg.
– Persze. Abban maradtunk, hogy érkezés előtt 1 órával felhív.
– De csak kettő előtt. Úgy gondoltam, hogy kettőtől már mindenképpen otthon lesz.
– Hol van most?
– A helyszínen.
– Tud várni egy órát?
– Dehogy!
– Akkor mi legyen?
– Idejövök hétfő reggel nyolcra.
– Tökéletes. De kérném, hogy pontos legyen, mert nekem hétfőn reggel legkésőbb fél kilenckor el kell indulnom.
– Rendben.

Hétfő reggel. 7.40-kor éppen zuhanyzom, amikor hallom, hogy csörög a szobában a telefon. Vizesen berohantam.
– Halló?
– Halló. A hűtőszerelő vagyok.
– Merre jár?
– Itt állok az ajtó előtt.
– Nem nyolcra volt megbeszélve?
– De. Csak gondoltam, ha magának annyira sürgős, akkor inkább egy kicsit korábban jövök.
Bakker. Igaza van.
– Várjon két percet. Felkapok valamit.

Kinyitottam az ajtót. Komolyan mondom, égett a pofámon a bőr, amikor cipelte befelé a bazi nagy szerszámosládát.

– Nézze – kezdtem bele – mielőtt bármi is történne, tudjon róla, nem én akartam, hogy maga ide kijöjjön.
Egy kicsit felszaladt a szemöldöke.
– A magam részéről biztos vagyok benne, hogy nem fog tudni mit csinálni. Ezt az égőt kellene belerakni a hűtőbe – vettem elő az ő égőjüket.
– És ez volt benne előtte – adtam oda a régi égőt.
– Dehát ezek nem egyformák! – nézett nagyot.
– Pontosan. Ez 16 milliméteres foglalatú.
– Ez meg – nézte meg – E14-es.
– Úgy van. A többit legyen kedves a központban lévő ügyintézőkkel beszélje meg, ha majd arra jár.

Átnézte a számlákat és a rendeléseket. Fejvakarás. Végül belemászott a hűtőbe és a hátsó falon talált egy rendelési számot. Felírta. Majd az alapján rendelnek égőt.
– Kijöjjek még?
– Köszönöm, nem kell. Egy égőt én is be tudok csavarni. Meg egyébként is be kell mennem, visszaváltani a rossz égőket.
– Rendben. Viszlát.
– Viszlát.

Most itt állunk. Várom, mikor fognak keresni, hogy megjött a jó égő. Ha egyáltalán.

***

Egyszerűen nem értem, mások hogy csinálják. Egyáltalán, hogyan lehet ennyi mindent intézni személyi titkár nélkül?