Harcaim 01

Igazából ez úgy indult, hogy volt egy ‘Harcaim’ nevű draft, ahová az ügyes-bajos dolgaimat írogattam össze. Aztán rövid idő alatt úgy megszaladt a szöveg, hogy már nem volt szívem egyben a blogra ömleszteni.
Az olvasónak is van szíve, istenments, hogy megszakadjon a sok, egyszerre közölt szerencsétlenkedéstől.

***

Kezdjük az IT-vel. Decemberben visszamondtam az externetes postafiókjaimat. (Jut eszembe, ezekre már ne írjál, nem érdemes.) Pontosabban első lépésben írtam egy emailt, hogy köszönöm, vége. Visszaírták, hogy lemondást nem fogadnak el se faxon, se emailben. Csak ajánlott levélben. Egy ISP.
Na, mindegy, kinyomtattam az emailt, aláírtam, elküldtem. Pár nappal a levél előtt még befizettem egy számlát, ne mondják, hogy tartozásom van. Mint utólag kiderült, az már a januári volt, de ekkor már csak legyintettem rá
Aztán januárban jött egy új számla. A februári. Itt azért már bepöccentem és írtam egy szarkasztikus levelet. Erre jött egy válasz, jó egy hét múlva. Semmi levél nem volt benne, csak egy stornó. Miszerint visszavonták a januári számlát, az összeget jóvá fogják írni. Ezen már csak vigyorogtam: de hol, barátaim? Azzal, hogy felmondtam a postafiókokat, minden kapcsolatom megszűnt a céggel. A továbbiakban nem veszek tőlük igénybe semmilyen szolgáltatást.
Küldeni fognak egy csokor virágot illatos névjeggyel? Esetleg egy termékmintát?

9 Comments

  1. Kapsz egy ingyenes fiókot 1 hónapra :D

  2. Ja, amikor egy félévembe került, mire mindenkit leszoktattam erről a címről. :D

  3. Tavaly nyáron váltottam szolgáltatót, kb. akkortájt mikortól 20-ról 25%-ra nőt az ÁFA, amit szintén rám terheltek. Így már magasan többet fizettem lényegesen kisebb szolgáltatásért, mint bármelyik más szolgáltatónál.

    A GTS-DATANET-nél az új szolgáltatóm(T) kezdeményezte a váltást. Tk. nekem semmi dolgom nem volt vele.

    Mielőtt papírforma szerint is megszűnt volna a kapcsolatunk, kaptam egy számlát kb. 400 x forintról.

    Később kiderült, hogy a túlfizetésemről küldték meg a számlát. Ezután telefonon elmondták, küldjek egy e-mailt a számlaszámom megküldésével, és átutalják a pénzt. Ez meg is történt.

    Azóta eltelt közel félév… szerintetek megkaptam?

    Kérdésem, ha negatív lett volna a számlakivonatom, akkor ők is ilyen nyugodtan várnák a pénzüket? :-)))

  4. hát, az pont ilyen nehezen felmondható cég. Néha levelezünk, évi kb 2 levelet váltunk. Szerintük én tartozom nekik 15eFt-tal, szerintem ők nekem 8-cal.

  5. Ja, a Datanet tényleg ilyen ragadós. Én évekig vitatkoztam velük egy DNS bejegyzésről… amit már régen töröltek, de erről a számlázó részleget nem értesítették.

  6. Egy ügyfelemnek a fix ip címét vette el az Interware számlázása figyelmeztetés nélkül, mert szerintük nem azt fizette az ügyfél.
    Nem volt probléma, csak 16 vpn-t érintett.
    Azóta se értik mitől borultam ki.

  7. Szintén ex-ternetes előfizető vagyok. Annak rendje és módja szerint lemondtam az ADSL szolgáltatást kb. 2 éve. Akkor még lehetett mailben. Azonban küldték tovább a számlákat úgy három hónapig még, aztán rájuk telefonáltam, hogy mégis miért. Elküldették velem az eredeti lemondó levelet újra, majd visszahívtak, hogy oké. Fél év múlva levelet hoz a postás a bíróságtól, benne fizetési meghagyás. Hát b+ bepereltek három havi elmaradt előfizetési díj ki nem fizetése miatt. Persze megtámadtam – pont a postod napján vettem át a végzést a per megszüntetéséről. Annak örülök, hogy nem kell negyvenvalahány ezret fizetni a semmiért, viszont háromszori postáramenés (fel nem csönget ám, kettő küldemény biztosan akkor jött, amikor itthon volt valaki), plusz a levelezgetés időigénye bánta a viszonyunkat. A helpdeskjük viszont korrekt és segítőkész volt, ha kellett.

  8. bakker, amikor a comment feedet nézem, állandóan haircamnek olvasom a post címét és azt hiszem, hogy valami fotós marhaság, azon belül is főleg macskaprém- vagy felköhögöttszőgolyó-tematikával :)

Leave a Reply to varanusz Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading