Após

Nagyítás

Nem sok jót kapott a sorstól.

Főtanácsosként dolgozott a vasútnál, a Tiszántúl teherforgalmát irányította.
Hatalmas tervei voltak nyugdíjas korára. Félprofi méhész volt, valamilyen kisebb főnök a helyi méhész kolóniában. Haverjaival tavasszal bejárták a fél országot, Nyíregyházától a Mátráig, teherautón fuvarozva a kaptárokat. Úgy tervezte, hogy nyugdíjasként a teljes idejét a hobbijára fogja áldozni. Meg volt beszélve, hogy Barna, amint egy kicsit nagyobbra nő, le lesz adva mellé, hadd tanulja meg az erdei életet és a méhészkedést.
Egyébként is nagyon agilis ember volt. Vettek egy telket is a város határában, hogy majd mint nyugdíjasok, megtermelnek maguknak mindent.
Pálinkázások közben rengeteget mesélt – úgy nagyjából a valóság határán, katonaság és vasút témakörökben. Amikor Barna gyerekvasutas lett, fél napokat elbibéztek együtt.

Aztán nyugdíjas időszakának rögtön az első napján agyvérzést kapott. Ez látszólag még nem volt olyan durva, mozogni, beszélni tudott. Csak éppen a kezei és lábai folyamatosan zsibbadtak, nem bírt semmit sem megfogni. Az összes terve kútba esett. Szomorú volt látni, ahogy céltalanul üldögélt, mászkált.
Jó két évvel később jött a második agyvérzés, mely már ágyba kényszerítette. Valószínűleg ekkor adta fel az életet. Egész nap feküdt, nézte a plafont. Felesége látta le, etette, mosdatta, meg ilyenek. Az elméje teljesen épp maradt.
Így telt el durván nyolc év.

Most hétvégén kaptuk a hírt, hogy rosszabbodott az állapota, anyósom orvost hívott, az meg mentőt. Nagy valószínűséggel tüdőgyulladás. De ezzel már nem kinlódott sokáig, mert ma délelőtt jött a telefon: meghalt. Senki nem tudott elbúcsúzni tőle.

Nem csak a halálát gyászoljuk, hanem az életét is. Béke ott fent – ha már itt lent ilyen cudarul járt.