Most mi van?

Az egyik bálványom, Kathy Sierra, azért hagyta abba a blogolást, mert többször is életveszélyesen megfenyegették. Azóta kiderült, mi volt az ügy mögött, de a csajszi már nem kezdte újra, mert nem akarta, hogy az eset megismétlődjön.

Először nem értettem a dolgot… de most azért elgondolkodtam.

Péntek kora délután felhívott egy ismeretlen valaki a mobilszámomon.
– Halló, Petrényi József – szóltam bele.
– Halló, XY vagyok, VZ-t keresem.
– Itt nincs olyan. Mint mondtam, Petrényi József.
– Mint az apja?
– Ja.
– Semmi esély VZ-re?
– Semmi.
– Elnézést.
– Nem történt semmi.

Csak utólag esett le, mennyire életszerűtlen az a kérdés, hogy ‘mint az apja?’. Téves hívásnál nem szoktak ilyesmit kérdezni.
De nem értem rá sokat agyalni rajta, szalagavató, szervezés, rohangálás.

Ma beszéltem a szüleimmel, ők mondták, hogy pénteken keresett náluk valami Nagy Gábor. (Nekem határozottan más nevet mondott.) Úgy hivatkozott rám, mint régi ismerősre, akinek próbálja megszerezni az elérhetőségét. Apámat egyből Józsi bácsinak szólította, megteremtve ezáltal az ismerősi légkört. Nem is gondolt senki semmilyen rosszra, az öreg megadta neki a mobilszámomat, meg a vezetékest.

A szüleim telefonszáma benne van a telefonkönyvben, valószínűleg így jutott el hozzájuk. Az enyém viszont nincs – az illető viszont innentől már tudja.
De mire megy vele?
A lakcímemet valószínűleg ismeri, mert meg se próbálta kiszedni apámból. Ennek fényében miért kritikus akkor a vezetékes telefon? Például, mert ha valaki be akar hatolni a lakásba, akkor fel tudja előtte hívni, leellenőrizni, hogy tényleg üres-e a ház.

A további kérdések szintén zavarbaejtőek. Mit akarhatna innen elvinni bárki is? Készpénz, ékszer nincs a lakásban – legfőképpen azért, mert nincs. Készpénzt mindig annyit veszek ki az automatából, amennyire éppen szükségünk van, ékszert meg nem hordunk, nem szeretjük. (Eltekintve lányom filléres bizsuitól.) Elektronikai eszközök? Átlagos. Tévé, mikró, meg ilyenek. Egyedül számítógépből van sok, de azok annyira öregek, hogy maximum a bizományos fizet értük pár ezer forintot. (Persze, tudom, ma már ez nem jelent semmit. A kétszáz forintos cövekekért is visszajött – az első lebukás után – a tolvaj banda.)

És persze a legkínosabb: miért pont mi? Több millió embernek van benne a telefonkönyvben a címe, a vezetékes száma. Bárkit ki lehet belőle választani.
Csakhogy én egy viszonylag ismert ember lettem. A két blognak van egy jó párszázas olvasótábora, vannak könyveim, jó nevem a szakmában – lehet, hogy ez már valakinek elég, hogy célkeresztbe kerüljek. Mert nekiáll kombinálni.

Most értem vissza az első kérdésre. A gyors reakcióm nyilván az lesz, hogy még a jövő héten megváltoztatom a telefonszámomat. Tekintve, hogy csak azért tartjuk, hogy a szülőkkel olcsón lehessen beszélgetni, így nem okoz sehol tragédiát a váltás.
Persze ez csak a tüneti kezelés. Sokkal komolyabb az, hogyan fogom lekezelni magát a fenyegetettséget? Eddig úgy írtam, hogy barátságos olvasókat képzeltem el. Olyanokat, akiket önzetlenül érdekel, amit írok, esetleg el is gondolkodnak egyes mélyebb írásokon. De úgy írni, hogy tudom, valaki azért olvas, mert a fogást keresi, hol tudna megkárosítani… borzasztóan lehangoló.
Elveszi az ember kedvét az egésztől.

15 thoughts on “Most mi van?

  1. Joe: barátságos olvasóknak írsz, akik azért olvasnak, mert önzetlenül érdekli őket, amit írsz, és el is gondolkodnak egyes mélyebb írásokon. És sokat tanulnak tőled, és időnként fergetegesen jót szórakoznak. És rájönnek, hogy el kell menni bizonyos helyekre, és saját szemmel is meg kell nézni. És a többi.

    A nagymamámat – aki 90 felett van – a múltkor felhívta egy be nem mutatkozó férfihang, és pénzt kért tőle hétfőig. A mamám ártatlan lélek, valamiért az egyik közeli férfi családtagjára asszociált, és úgy is beszélgetett az ismeretlennel, aki – a rákérdezésre, hogy ő-e ő, és hogy nem ismerte meg a mama a hangját – zökkenőmentesen hazudott, hogy bizony, ő ő, és hogy csak meg van fázva. Szerintem, ha a mama kicsit kevesebbet panaszkodik az egészségi állapotára erre válaszul, akkor már a leleményes ember ki is csalta volna tőle a pénzét. Pedig a mama nem blogol, nem csinál semmit, amiről ismert lenne.

    Egyszerűen van egy csoport, akik feltérképezik a potenciális áldozatokat, és megpróbálnak rajtuk fogást keresni. Nem kell, hogy benn legyél a telefonkönyvben (bár az tényleg hajlamosít rá), nem kell, hogy blogot írj, nem kell, hogy bármilyen dologgal felhívd magadra a figyelmet. Mindenképpen lesz próbálkozás, akár akarod, akár nem.

  2. Jogos az óvatosság. De ezek a mocskok inkább az idős emberekre utaznak. Beszélj a szüleiddel, nehogy valamikor később, akár fél vagy egy év múlva, a most lecsekkolt információkkal, rád hivatkozva felhívják és valahogy becsapják őket. Akár banki ügyintézőként, akár valamilyen szolgáltató nevében is jelentkezhetnek, fantáziájuk az van a disznóságra.

  3. @meow: Kósza próbálozásokról én is hallok, de jelen esetben zavarba ejtő a célzatosság és a beleölt energia. Az egy dolog, hogy megtudták a szüleim nevét – de ilyen névből van még néhány a telefonkönyvben. Fel kellett hívniuk mindegyiket, hogy biztosan eltalálják. Mindezt úgy, hogy még abban sem lehettek biztosak, egyáltalán a szüleim száma benne van-e a telefonkönyvben. (Mondjuk, ha a blog rendszeres olvasói voltak, akkor tudhatták, melyik városban laknak a szüleim. De ettől megint nem lettem boldogabb.)

  4. Pentek: asszonyt hivtak, hogy nyert. Csak adja meg a bankszamla adatait. Asszony visszakerdez h ugyanmar kiralyfi, minek? Arrogansan valaszolt a ficko, majd levagta a telefont.
    Asszony emlkezett arra az esetre mikor kemeny 6 honap UK kintlet utan nyertem egy telefont. CSAK adjam meg a lakcimet (ahova normal esetben be van regisztralva a bankkartya), kartyaszamot…en meg folytattam, hogy persze meg a 3 jegyu biztonsagi kodot is…

    Hogy miert nem inkabb dolgoznak az emberek a penzert???

  5. @zsUK: Dolgoznak. Tudod milyen sok tud lenni csaloeknal a telefonszamla? :-).

    @JoeP: Szerintem a teloszamcsere szintje utan nem sokat kell aggodalmaskodni. Szuloket, ismerosoket kitanitani arra, hogy ha barki teged, vagy valaki olyasvalakit keresne, aki nem lakik veluk, akkor csak egy nem tudom, nem tudom, tenyleg nem tudom. Ha a te baratod, akkor tudja a mobilszamodat. Ha nem tudja, az azt jelenti, hogy nem a baratod. Ennyi. A valosag ettol nem hiszem, hogy tul sokban elterne, nalam a barataim vagy a mobilszamomat, vagy a msn cimemet ismerik, es ez bosegesen eleg barmilyen kommunikaciora.

  6. A telefonszám az csak egy dolog. Ha nem megy, megfigyelnek máshogyan. Én például rendszeresen látok a kerítésünk mellett, a hársfák lombja alá bebújva egy Corsát. Egy hapi ül benne, nem csinál semmit, csak figyeli a környéket. Tilos? Nem. Mit tudsz vele csinálni? Oké, lefényképeztem. És?

  7. Hat, ha a kornyeken tortenik egy/tobb lopas fel lehet esetleg hivni erre a rendorok figyelmet, de egyebkent tenyleg nem sokat. Max meg kell nezni, hogy arrafele szabalyos-e parkolni.

    Masfelol meg… a fene tudja. En nem szoktam kulonoskeppen aggodni, ha kirabolnak, akkor ugyis valami piti bunozgeto fogja elkovetni, nem pedig valami komolyabb szervezet, annyira en nem vagyok “prominens” szemelyiseg. Amennyire lehet ovatos vagyok, de hat mindentol nem felhet az ember. Arrol nem beszelve, hogy amit tolem vagy a lakasombol el tudnak tulajdonitani… hat koltsek mindet gyogyszerre. Kp sosincs nalam, a lakasbol elektronikus cuccokat ugyan el tudnak vinni, talan valami kis penzt is tudnak belole csinalni, de profi cuccok sosem voltak nalam, ugyhogy sokra nem mennek vele. Max engem idegelnek fel, de az nyilvan kevesbe haszon.

    Az elet meg akkor is megy tovabb…

  8. Nagyon durva, amit írsz. De sajna ez van…

    Nekem is van egy fura történetem a múlt hétről.

    Munkaidőn túl (már otthon voltam) csörög a céges mobilom, egy 70-es számról hívtak. Ti.: informatikus vagyok és ajánlott a “magas rendelkezésre állás” :-)))

    (Nem volt ismerős a szám, de aztán mégis felvettem)

    Kb. így zajlott:

    Neo: Halló!
    Hívó: Kivel beszélek?
    Neo: Itt mondtam a polgári nevemet. (Már itt h*lye voltam!)
    Hívó: Hol lakik? Mi a pontos címe?
    Neo: Ooops! Miért érdekli magát? (A választ meg se várva kinyomtam a telcsit).

    Pár perccel később újra csengett a telóm az ismert számmal :-)

    Tök arrogánsan kezdtem: mit szórakozik maga?
    Hívó: Izé, csak segíteni szeretnék!
    Neo: Igen?! Hmmm… és miben tudna segíteni?
    Hívó: Ööö, nem maga keres egy kis kutyát?
    Neo: NEM!!! … és a telefon kinyom.

    Még aznap este a Vodafone tudakozóban kikerestem a számot és egy pesti kft. címét dobta ki. Most ide akartam írni a számot, de már törlődött a telcsiből.

    Azóta sem értem, mi volt ez?! Elég volt egy rövidzárlat és máris majdnem kiadtam használható privát adataimat.

    Most, képzeljük el mindezt egy idős ember esetében…

    A bűnözőknek kész paradicsom…

    JoeP, szerintem elsősorban nem a blog írások miatt kerültél ilyen helyzetbe.

    Ui:

    Egy pesti kft. megtalálta…
    egy el nem veszett kiskutyát…
    egy vidéki embernek…

    Elgondolkodtató!

  9. Ja, nálam is 70-es volt a szám, fel is írtam, de a tudakozó nem árult el semmit.
    Ma beszélgettünk a cégben, itt is jöttek sorra a sztorik. Szóval valószínűleg tényleg nem blog, nem is betörők, egyszerűen csak fogást keresnek, hogyan férkőzhetnének a közeledbe.

  10. Akár ír blogot, akár nem, ilyennel szinte mindenki találkozott már.
    Ez ne tántorítson el!

    Nem igazán illik ide, csak, hogy lássuk a másik oldalt is: ma délelőtt elhagytam az egyik mobilomat az utcán és egy ismeretlen hölgy bevitte a közelben lévő kávézóba (gondolván, hogy valamelyik vendégé lehet). A poén, hogy ezen a helyen jól ismernek (egyébként valóban onnan kijövet szórtam el a mobilt). És így a pultos lánytól este visszakaptam. Ilyen is van!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *