A füredi Anna-bálon szól a zeneszó
Van is ott nagy dínom-dánom, szép muzsikaszó
Ketten ültünk egy asztalnál, ő és énmagam
Nem is szóltunk mi egymáshoz, nem is volt szavamEgyszer aztán asztalunkhoz jött a vén cigány
Megkérdezte mi a nótád édes kicsi lány?
De a kislány azt felelte, halkan, csendesen
Nékem nincsenek nótáim, nem is szeretemAkinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét tikolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratodEgyszer aztán a faluban láttunk egy csodát
Gazdag fiú vette el az édes kicsi lányt
Kilenclovas hintó állt az ablakuk előtt
Nem is láttunk a faluban ilyen esküvőtKilencszobás palotába vitték az ifjú párt
Körülöttük a sok szolga lábujjhegyen járt
De a kislány mégsem boldog, könnyes két szeme
Mert a kertben felhangzik az ismerős zeneAkinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét tikolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod
***
Szabadság – rabság: ebben élünk. Ha csórók vagyunk, akkor a megélhetésért cserébe feladunk a szabadságunkból egy jó nagy darabot. Az édes kicsi lány kitört ugyan ebből a körből, megszabadult a megélhetésért folytatott küzdelemtől – de cserébe másik rabságot választott: egy olyan emberhez kötötte magát, akit nem szeretett. Látszólag megtette élete nagy lépését – valójában csak egyik szabadság/rabság egyensúlyból egy másikba jutott. Nyilván, hogy amikor erre rájött, csalódottá vált – és nyilván, hogy ilyenkor jelent meg bosszúálló bajnokként a főszenyó, a korábbi kedves, aki nem átallt romantikus éjszakán nyáltól csöpögő műnépdalt óbégatni az ablaka alatt. Mert ő már akkor, ott, az Anna-bálban tudta, hogy ezt az utolsó sort kell belerakni a refrénbe.
2009. December 17. Thursday at 21:27
Kedves Joep!
Ez biztos hogy Te írtad ide??
2009. December 17. Thursday at 21:43
Ö… igen. Mi nem stimmel?
(Az irónia? Esetleg az, hogy illene szeretnem ezt a dalt?)
2009. December 21. Monday at 22:40
Nem, nem, bocs, csak elgondolkodtam….
Tudod, én olyan félnótás (és ezt most értsd, ahogy akarod) :)) időszakban nőttem fel.
Apám, akinek abszulút hallása van, rengeteg (sacc, több ezret) nótát énekelt, ha olyan kedve volt, én meg, akinek abszolút bot füle van (ez van na), sokszor ámultam, irigyeltem, hogy én miért nem örököltem ezt a tehetséget.
Summa summárum: erről az oldaladról (már minthogy Te egy nótát elemzel) első meglepetésemben nem tudtam mit is mondjak.
Először azt akartam mondani, hogy mintha a mostani celebekre ismernék ebben..
Szóval csak megleptél na, én meg meglepődtem…
2009. December 21. Monday at 22:48
Van okom rá, hogy miért jött elő ez a nóta… csak még nem beszélhetek róla.
2009. December 21. Monday at 23:10
Gondoltam, hogy nem a bliikből idéztél. :)
kérdezni meg nem akartam, mert semmi közöm hozzá…