A különbség

Autózol hazafelé a sztrádán és nézegeted a többi autót. Próbálod elhelyezni a te autódat a skálán. Hogyan viszonyul a többi autóhoz.
Nem tudod nem észrevenni, hogy a hazai viszonyokat tekintve még csak-csak jól állsz, de a nyugati autókhoz képest már elég csehül.

Aztán nézed a házakat. Ugyanúgy megpróbálod elhelyezni a tiédet a skálán. Igyekszel nem gondolni Tóth András cikkére.

Van egy szerény álmunk: szeretnénk havi félmillió jövedelmet, plusz egy 50 milliós házat fenntartva, két 5 milliós kocsit tankolva és három évente cserélve és 3 hét utazgatást a családdal. Ez egy hajszállal a középosztály anyagi szintje felett van,

Mert ha komolyan veszed, akkor nagyjából a bányászbéka segge alól nézed csak a középosztály alsó széle közepét.

Ha dacolva az előbbi idézettel, mégis a középosztályba pozícionálod magadat, és úgy hasonlítgatsz, akkor azt tapasztalod, hogy dacára annak, hogy nyugaton minden jóval drágább, szinte minden területen legalább egy klasszissal jobban állnak. A ház, az autó (autók), az öltözködés, utazások, a gondolkozás… mind, mind.

De vajon jobban élnek-e?

Ha te el akarsz érni egy szolíd jólétet – becsületesen, mert nincs affinitásod a sötét oldal irányába – akkor halálra dolgozod magad. Törlesztőrészletek, emelkedő rezsi, a gyerek egzotikusnál egzotikusabb költségei, a jövő és a nyugdíj bizonytalanságai, az apadó megtakarítások, a kilátástalanság, hiszen ennél többet már nem tudsz dolgozni, a dolgok viszont reménytelenül romlanak és esélyt sem látsz rá, hogy valamitől megfordulna a trend. Mennyire nevezhető ez életnek? Mókuskereket tekersz, de úgy, hogy tilos megállnod. Modern rabszolgaság, ahogy Villám Géza fogalmazott egy interjújában.

– Itt ülünk egy belvárosi irodaház legfelső emeletén, hatalmas, panorámás ablakokon keresztül látható a nyüzsgő Budapest. Hol kezdődik nálad a gazdagság?
– Az ember lelkében. Hogy ki mennyire érzi magát boldognak és szabadnak. Lehetek egymillió dollárral a zsebemben éppúgy boldog és boldogtalan is. Nem kell pénz azért, hogy a legújabb és a legnagyobb dolgokat vegyem meg. A pénz számomra biztonságot és szabadságot jelent. A legtöbb ember a nyugati világban rabszolgasorban él, és nem is tudja. Az emberek nagy része az év jelentős részében a bankoknak dolgozik, hogy az adósságait törlessze. Az én értékrendszeremben gazdagabb az olyan ember, aki egy kifizetett 25 éves Wartburggal jár, mint az, akinek van még 20 millió forint tartozása az új Porschéján.

Megérkeztünk.

Szerinted, aki nyugaton él, az nem ugyanúgy kapar azért, hogy fenntartsa azt a sokmindent, ami az övé? Ugyanúgy felkel reggel, bármennyire nincs hozzá hangulata. Nem, nem heverészhet délig az ágyában, ha épp ahhoz van kedve. Nem kizárt, hogy a főnöke még a késést is sokkal durvábban bünteti, mint mondjuk nálunk. És neki aztán van veszítenivalója. Ebédelni ugyanúgy tud, mint te: munkaidőben valahol, aztán megy vissza a munkájához. Határidők vannak. Ideges ügyfelek vannak. Seggfejek vannak. (Azok mindenhol. Mert olyanok.)
Ugyanúgy él, mint te. A fogvatartási körülményei ugyan jobbak – de ugyanúgy nem szabad. Gondolj bele, alapvetően nem mindegy, hogy a kalitka aranyból vagy vasból van? Attól az még kalitka. Gyorsabb az autója, gyorsabb az internete, újabb a telefonja, nagyobb a tévéje… vajon ez tényleg akkora nagy különbség?

Nem annak kellene lennie a legfontosabb szempontnak, hogy mekkorra szabadsággal éljük az életünket?

És akkor innentől egészen másról fogunk beszélni. Hogyan is érezzük magunkat szabadnak? Milyen mértékben?

Az abszolút értékeket hagyjuk. Ha valaki elképzelhetetlenül gazdag vagy éppen a legteljesebb mértékben nincstelen, az tényleg maximálisan szabad – de ezekről nincs értelme sokat beszélni.

A lényegi kérdés az, hogy te, aki egy többé-kevésbé átlagos életet élsz, te hogyan lehetsz szabad?

Abszolút értékben nyilván nem. A többi viszont az agyon múlik.

Zárjál be egy focistát egy hétre a könyvtárba. Megőrül. Rabnak fogja érezni magát.
Zárjál be egy bölcsészprofesszort egy hétre egy könyvtárba. Észre sem fogja venni, hogy kulcsra zártad az ajtót. Azt fogja csinálni a könyvtárban, amit amúgy is csinált volna, a szabad akaratából.
Zárjál be egy geeket egy szobába, ahol van egy internetre kötött számítógép és adjál neki egy izgalmas feladatot. Innentől már csak arra kell figyelned, hogy négyóránként bedugjál egy pizzát az ajtó alatt. A figura nem is fogja érteni, milyen rabságról beszélsz neki.

Az élet élvezetét, a létezés szabadságát nem a javak adják. Hanem az, hogy mennyire élvezed az eltöltött időt. Igen, akár az is, hogy mennyire élvezed azt a munkát, melynek következményeként megszerzed a javakat. De nem maga a jav – és legfőképpen nem a minősége.

14 thoughts on “A különbség

  1. Azért szerintem számít az is, hogy amit elérsz, annak te mennyire tudsz örülni. Az örömöd nagyobb, ha megtudod, hogy ötösöd volt a lottón, mint mikor egy kettest sikerül kiikszelned. Pedig még nem is tudod, hogy mennyit fog fizetni.
    Kétségtelen, hogy az öröm foka számít. De valyon melyik vált ki belőled nagyobb örömöt, ha 3 évente a 20 éves dácsiát 17 évesre tudod cserélni, vagy ha a 3 éves Chevidet egy újra. Ez a te személyiségedtől is függ, de a vágyaidtól méginkább.
    Szóval a jó (jav), annak minősége és az élvezet foka együttesen adja az igazi elégedettséget. Vagy rosszul érzem?

  2. Vagy rosszul érzem?

    Nyilván nem. De sokat jelentenek az arányok. Egy példa: nyilván nekem is jobban esik, hogy csendes erdei környezetben írok egy könyvet (terasz, laptop, wifi), mint ha egy zsúfolt belvárosi lyukban kellene csinálnom ugyanezt. De legalább egy nagyságrenddel nagyobb különbség az, hogy könyvet írok – amit szeretek – és nem például számlákat könyvelek, amit utálok.
    Azaz a tevékenység, amivel nagyrészt az idődet töltöd, azok a százasok – a használati tárgyak, melyek körülvesznek, azok pedig az egyesek.

  3. “Ha valaki elképzelhetetlenül gazdag vagy éppen a legteljesebb mértékben nincstelen, az tényleg maximálisan szabad.” Apróság ehhez: Márai hivatkozik Napóleonra, miszerint ő mondta volt: szabadság nincs magántulajdon nélkül. Márpedig a tökéletes nincstelenség (magántulajdon hiánya) is rabság, még ha nem is a legsúlyosabb.

  4. @Zsolt:

    Napóleon valószínűleg társadalmi szinten értette a magántulajdon meglétét – és úgy igaza is van. Ha más nem, a szocialista/kommunista kisérlet remekül igazolta, hogy a népnek kell a magántulajdon.

    Én viszont az egyénről beszélek.

  5. Akkor mi a bajod a Ferrarival? Az egy tárgy! És teljesen elképzelhetetlennek tartod, hogy valakinek az legyen a kedvenc időtöltése, hogy Ferrarival autókázik a Balaton felvidéken meg a Mátrában? :-)

  6. @AdorjanT :-)
    De ugyanakkor ezzel megint csak oda jutottunk: egyenfuggo, hogy kinek mi okoz oromot, mit elvez az eletben. En peldaul nagyon beteg tudok lenni szazhusz-harminc kilometer felett – mar utaskent is. Nekem az a kedvenc idotoltesem, hogy fekszem a puha agyamban, es konyvet olvasok – akar tenyleges megfoghatot, akar ebookot. Ezt az, akinek a kedvence a Ferrarija, nem tudna ertekelni.

  7. #7:
    Úgy látszik, még mindig nem érted. Ha annak a valakinek az a kedvenc időtöltése, hogy gyors autóval száguldozzon, akkor menjen el raliversenyzőnek. Egy hegyi pályán Trabantból is ki lehet csavarni annyi adrenalint, mint Ferrariból az m7-esen.

    Ha viszont annak a valakinek az a kedvenc időtöltése, hogy konkrétan és kizárólagosan Ferrarival száguldozzon, akkor az egy reménytelen sznob, akinek borzasztóan frusztrált élete lesz, ha nincs sok pénze. Vagy nem megy el autós újságírónak.

  8. @hokuszpk:

    Mi itt a probléma? A cimborád szeret autókat összerakni és azzal foglalkozott, amit szeret. Kizártnak tartom, hogy magát a munkát utálta és csak az volt az összes motivációja, hogy majd milyeneket fok cirkálni a géppel, ha készen lesz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *