Day: November 24, 2009

Jó hírek

Először is, a számítógépem hibátlanul működik, immár 6 napja. Nem mondom, hogy rekord, de azért bíztató.

A jó hír, hogy alakul a munkahelyi terminál is. A hiba ugyanis az volt, hogy megtelt a C: meghajtó, de bitre pontosan. Aztán már belépni sem lehetett.
Mondjuk azt már egy jó fél éve sejtettem, hogy előbb-utóbb kevés lesz a 4 GB-os merevlemez. (XP, Office, néhány segédprogram és természetesen az mstsc.) A végső döfést az Office SP3 vitte be neki, az már végképp keresztbeakadt a torkán.

Elsétáltam a szemétdombhoz, kitúrtam egy jóval nagyobb merevlemezt(1). Ez már 20 GB-os, pár évig nem lesz vele gondom(2).
Csak éppen most volt.
Bedugtam másodikként, elindítottam a ghost-ot – és csak egy merevlemezt látott. Ellenőrzés a BIOS-ban: auto felismerés, látja mindkét merevlemezt. XP lokál adminnal indítva: két merevlemezt látott. Csak éppen a ghost nem.

(1) Konkrétan kértem egyet az IT szemétdombjáról.

(2) Mondjuk úgy, hogy ez egy sport. Az egész terminálgép a kukából lett összerakva, leltári száma sincs. Nehogy már most változtassak rajta.

Kolléga (Jani) megnézte, kiszedte BIOS-ban a 4 GB-os lemez mellől az auto felismerést, begépelte a paramétereit direktben – és utána már látta is a ghost a _másik_ merevlemezt. Ilyenkor érzem úgy, hogy kevés vagyok a hardverhez. (És érzem korrektnek azt a definíciót, hogy a hardver az, amibe bele lehet rúgni.)

Lement a ghost.

Innentől egyszerű volt a feladat: mivel mindkét matuzsálemi korú diszk master a saját csatornáján, egyszerűen csak megcserélem a kettőt.
Természetesen nem indult el, mert ekkor még nem tudtam, hogy primary masternek be lett égetve a 4 GB-os lemez. Telefon Janinak, aztán visszaírtam auto-ra a felismerést – és immár indult is. A régi 4 GB-os lemezről. Mely ekkor már a secondary csatornán volt.

Izé.

Nem részletezem, miket kinlódtam. Mindenesetre elég hülyén nézhettek rám az irodában, amikor egy órán keresztül felhajigáltam az asztalra a vasat, megpiszkáltam, visszadobtam az asztal alá, majd egyre cifrábban káromkodtam. Minden különösebb szócséplés nélkül a lényeg: a 20 GB-os lemezt csak akkor látta a BIOS, ha a CD egységgel egy csatornán volt, és a CD volt a slave. A CD egység rángatta be a létezők közé a lemezt. Minden más esetben a diszk nem létezett. Az XP, az látta – csak éppen addig nem tud bootolni róla, amíg a BIOS nem látja meg, legalább egy pillanatra.

Most minden szépen működik. De ha meghal a gép CD olvasója, akkor meg fog halni a rendszerlemez is.