Berlin Nr.03 / 06

Az első igazi fejtömő nap
2009.11.10; kedd

Reggel túlzottan éhes sem voltam, meg ma nem is lesz fizikailag olyan megerőltető napom, mint tegnap… de aztán eszembe jutott a minibáros sör ára és erőt vettem magamon: újra leküldtem egy négyfogásos reggelit, sőt, a Walldorf salátás kört ki is egészítettem egy kis sajttal, sonkával.
Próbáljuk meg egálra kihozni a meccset.

Amerikában fél literes Starbucks poharakkal mászkálnak az emberek az utcán. Berlinben műanyag poharas sörrel sétált a jóember a járdán, amikor kinéztem az átriumból. Reggel 9.30-kor. A szállodanegyedben. Öltönyben. Kirakatokat nézegetve.

A recepción átfutottam a sajtót. Trotzdem Dauerregen. Tökéletes kifejezés a tegnappal kapcsolatban. ‘Dacára a tartós esőnek’. Tessék észrevenni, hogy külön szavuk van a kitartó esőre.

Üldögéltem az S-bahn megállójában, vártam a vonatot. Hangsúlyozom, egyszerű megálló, olyan, mint nálunk a HÉV. Aztán a szemem rátévedt a tőlem jobbra lévő üvegkalitkára. Nocsak, egy utaslift. És működik. És használják. Aztán balra néztem, ahol egy picit duci kukát láttam. 3 részre volt osztva, mindegyiknek külön bedobója volt. Szelektív szemétgyüjtés, ugye. Aztán elkocogott mellettünk egy ICE szerelvény. Azért belegondoltam, hány fényévre vagyunk ettől a hévünkkel, a mávunkkal és a bkv-nkkal. Mert a sok igénytelen embernek ez is jó és nem hajlandóak egy forradalommal elsöpörni ezt a betokosodott agyú bagázst, mely ma felel a tömegközlekedésért. Nálunk már régóta lángokban kellene állniuk az állomásépületeknek.

Egy komment a fenti írás mellől:
Ahhoz, hogy ez a helyzet bármikor is változzon, nem a MÁV-on kell változtatni, hanem ezeket a vérszívó elemeket kell eltávolítani a közéletből, az adópénzeken eltartott cégek, szervezetek közeléből (szerintem pedig az ország közeléből). A baj csak az, hogy ez nem fog megtörténni magától, felülről. A hatalom érdeke a hatalom. A külföldi hatalom érdeke a hatalom kiszélesítése. A piaci vállalatok érdeke a profit. Egyedül a magánembernek érdeke egy élhető ország, és ezt senki sem képviseli helyette. Ezt kéne megérteni, ezt kéne “megértetni”.

Nagyítás

Teljesen meglepő: a belépő gombában óriási HP logó, MS logó sehol. Utána az összes lépcsőfokon HP logó. Mennyibe kerülhetett ez nekik egy MS rendezvényen?

Első előadásom a sorozaton. Rögtön az első demó durva pofáraesés. Nem működik a switch, aztán mire sikerül átkapcsolni, kiderül, hogy a virtuális gépek éppen belefagytak egy restartba. Aztán nem megy a visszakapcsolás, a segéderő hölgy futva érkezik – megint – aztán pont amikor odaér, az előadónak végre sikerül kapcsolnia. Nagy taps fogadja a segéderő értelmetlen megfuttatását. Később a fazon megint megpróbálja a demót, de a segéderő már nem mozdul. Aztán a sokadik kisérlet után már én mozdultam. Kifelé. Pedig a téma forró lett volna, Exchange 2003 – 2010 átállás, együttélés. Kár, hogy erről esett a legkevesebb szó.

A nagy kérdés: kabát vagy táska? Ha táska, akkor ruhatár. 7000 ember azért már tud torlódni nyitáskor, záráskor. A kabátot viszont kényelmetlen hordozni. Meg nem lehet benne kólát, rágcsálnivalót spájzolni estére. (Nem, defaultban nem vagyok ennyire zsugori, csak a minibárral nem bírok megbarátkozni. Boltot meg még nem láttam a környéken.) Persze az igazi a hátizsák lenne, de azt meg nem hoztam el. Mint ahogy az is kiment a fejemből, hogy ha túrabakancsban jövök, akkor feltétlenül hozzak papucsot is – egyébként hülyén fogok közlekedni a szállodán belül.

Egy eldugott lépcsőn sétáltam lefelé, a felfelé menő mozgólécsőn egy hapi és egy lány szorosan összebújva smároltak. Mindkettőjük vállán ott lógott a teched táska. Már a geek-ek sem a régiek.

Az első, komolyan bosszantó tapasztalat: sokszor már nincs hely. Mint kiderült, azt a bizonyos előadást GT nem hallgatta végig, mert 20 perc után kitessékelték. Mondván elfogytak az ülőhelyek. Ugyanebbe futottam bele most én. Mark Minasi előadására mentem volna, kábé 10 perccel korábban értem oda – és már nem volt hely. Be sem engedtek. Kész szerencse, hogy szakmailag azért elvagyok enélkül az előadás nélkül – de azért egy élménnyel biztosan szegényebb lettem.
Nem minden nap hallgathat meg az ember egy stand-up komédiát az IPv6-ról.

Aztán végigsétáltam a harmadik emeleti, összesen négy nagy előadó előtt – és mindegyiken kint lógott a session full tábla. Ez az, ami már durva. Az ember(1) kifizeti a nem kevés beugrót (fél milla) – és akkor nem jut be az előadásra. Nem csak úgy véletlenül nem jut be, hanem módszeresen: a nagy előadótermek várhatóan megtelnek, jóval a kezdés előtt. (Igaz, a két utolsó slotban már más a helyzet, addigra sokan lelépnek.) Azért emlékszem, Barcelonában volt egy 5000 fős előadó terem, a sztár előadókat eleve oda szervezték. Én meg most figyelhetem, hogy az általam feltétlenül megtekinteni kívánt ütős előadásokra (Craddock, Schnoll, Russinovich) már 20 perccel korábban beüljek. Igaz, így nincs szünet, nincs kávé, nincs spontán beszélgetés – van helyette 20 perc eseménytelen ücsörgés egy teremben.

(1) Na jó, a cége, de ez manapság nem annyira egyértelmű, lásd tanulmányi szerződések.

Jó persze, az ilyen váratlanul felszabadult lyukakban is van élet: ilyenkor nincs tömeg a közösségi helyeken, el lehet menni vécére, lehet játszani a hands-on-labokkal, terminálról át lehet futni az rss feed-eket… és kellenek is ilyen megpihenések néha. De nem ennyiszer. Meg kellene valami, hogy lefárasszon.

Szóval eddig nem túl virágos a kedvem. Fél három, volt egy technikailag besült előadás, meg egy, amelyikre nem jutottam be.
Azért ezt a beugrót már nem olyan egyszerű kávéban lefogyasztani.

A központi lépcsőházban a második emeletről a harmadikra nincs se lépcső, se mozgólépcső. A világvégére kisétálva már van, de jelen helyzetben, amikor egyáltalán nem mindegy, mikor érsz oda egy teremhez, mindenki inkább a liftet használja. Ahol persze borzasztó nagy a tömeg. Nem csak előtte, odabent is. Éppen bepréselődtünk egy csomóan, amikor befurakodott egy idősebb, öltönyös úriember. Magasra emelte a poharát, majd vigyorogva közölte, hogy forró kávé van benne és nem fél használni. Egyből lett helye.

Jelzem, hogy a mostani előadást (windows crash dump analysis) is el lehetne kezdeni tíz perccel korábban. Szabad hely ugyanis már nincs. Kifejezetten bizarr, hogy csak ülünk itt a néma csendben és nem történik semmi.

Ez egy nem tudatos választás volt, de nagyon jó. Hogy miért érdekelnek ilyesmik? Hát, izé.

Ajánlom mindenkinek figyelmébe a windbg progit, ezen belül is a kd parancsokat.
Nyomtam a screenshotokat bőszen (szószerint, a mobillal) – aztán kiderült, hogy a végén le lehet tölteni a ppt-ket.

És persze a régi kedvenc, a notmyfault progi.

Volt kolléga mesélte. Odament a Kaspersky standhoz megkérdezni, miért vegyen Kaspersky terméket, ha az engine benne van a Forefrontban is?
A válasz az volt, hogy az illető nem ért a szakmai kérdésekhez, ő csak presales.
– Dehát ez pont presales kérdés! – csodálkozott rá a kolléga.
Kapott egy ajándéktollat.

Forefront előadás: ‘Együtt hatékonyabb’… azaz Exchange 2010 és Forefront 2010.

Bevezetés: a phising előretörése. A legjobbkor: pont ma kaptam. Itt.

—–Original Message—–
From: MICROSOFT CORPORATIONS SWEEPSTAKES PROMOTION [mailto:info@microsoft.com]
Sent: Sunday, November 08, 2009 12:36 PM
Subject: WINNING NOTIFICATION!!

Microsoft Corporations:
Customer Service
Your Reference No: PKO-L/200-MIC
Your Batch No: 2739/YH8/220042

OFFICIAL WINNING NOTIFICATION.

We are pleased to inform you of the release of the long awaited results of
Sweepstakes promotion organized by Microsoft, in conjunction with the
foundation for the promotion of software products, (F.P.S.) held this November
2009,in The Spain. Where in your email address emerged as one of the online
Winning emails in the 2nd category and therefore attracted a cash award of
250,000.00 (Two Hundred and Fifty Thousand Euros) and a Toshiba laptop.

To begin your claim, do file for the release of your winning by contacting our
Foreign Transfer Manager:

Mr. Harrison Fabio
Tel/0034-672-508-728
Fax/0034-911- 414-304
Email:winners@mcrosoftonline.com

The Microsoft Internet E-mail lottery Awards is sponsored by our CEO/Chairman,
Bill Gates and a consortium of software promotion companies. The Intel Group,
Toshiba, Dell Computers and other International Companies. The Microsoft
internet E-mail draw is held periodically and is organized to encourage the
use of the Internet and promote computer literacy worldwide.

Congratulations!!

Sincerely,
Mrs. Regina Luke
Promotions Manager.

Egész hihető, nem? Apró hülyeségeken buknak meg. Például hogy novemberben már nem Spanyolországban van az MS fő rendezvénye. Aztán 250e euró mellett eléggé bohóckodásnak tűnik az a Toshiba laptop. Én ott kezdtem el vigyorogni, amikor megláttam Mr. Harrison Fabio emailcímét. Kihagyták belőle az egyébként is nehezen észrevehető ‘i’ betűt. (Ilyenből van aranyos munkahelyi sztorim is, egyszer majd elmesélem.) Végül a legnagyobb baki, az a Bill Gates, mint CEO. Ezt azért már elég sokan tudják, hogy nem igaz.
De egyébként félelmetes. Már nem olyan elszállt marhaságokkal támadnak, hogy Bill Gates minden levél után fizetni fog neked 5 dollárt, nem. Ez egy egész hihető dolog is lehet egy olyan ember számára, aki szokott MS rendezvények körül mozgolódni, akinek megvan az emailcíme valahol az MS birodalomban. Csak a fenti apróságokon bukik el a levél.
Na meg persze a fejlécből:

Return-Path: <info@microsoft.com>

Ez meglepő módon jó.

X-Spam-Flag: YES
X-Spam-Score: 8.265
X-Spam-Level: ********
X-Spam-Status: Yes, score=8.265 tagged_above=2 required=6.31
tests=[BAYES_99=3.5, L_P0F_UNKN=0.8, MISSING_HEADERS=1.292,
SPF_SOFTFAIL=0.596, SUBJ_ALL_CAPS=2.077] autolearn=disabled
X-Amavis-OS-Fingerprint: UNKNOWN
[S4:49:1:60:M1460,N,N,N,N,N,N,N,N,N,N,N,N,N,N:!:?:?], (link:
ethernet/modem), [216.168.96.13:45629]

Na, innentől vicces a történet. (Bár ezt már spamfilter teszi bele. Ha ilyenünk nincs, akkor a továbbítási útvonal buktatja le a rosszfiút.)

Előadó: – Mi, mint MS, mindig end-to-end megoldásban gondolkodtunk.
JoeP: – Aha, azért vettétek meg szőröstől-bőröstől a Sybari-t.

Viszont az előadó nagyon jó. Ukrán medve, de higgadtan, okosan nyomta.

Ma este volt a Welcome Reception. Ez olyasmi, hogy a kiállítócsarnokba beraknak egy csomó asztalt, tele borral illetve sörcsappal, meg vannak kajás sarkok, meg élő zenekar – aztán hadd szóljon. Erre szokták azt mondani marketingnyelven, hogy networking, technológiai nyelven meg, hogy kötetlen, laza szórakozás. Beb@szás(2), az nem: nincs két órás az akció, én részeg embert egy darabot nem láttam. (Viszont utána a boltban(3) összefutottam Teched belépőt viselő emberekkel, akik vállukon vitték ki a láda sört, szóval nem tagadom, hogy néhányan azért elindultak az úton.)

(2) Csak a keresőmotorok miatt finomkodok. Mégse az ordenáré szám miatt legyek már ismert a neten. Meg egyébként sem akarom beelőzni Fischert. :-P

(3) Igen, bolt. Megtaláltam. Azért volt nehéz, mert ölég hülye neve volt. Semmi Lebensmittel, hanem önkiszolgáló üzletközpont. Igen, vettem porter söröket. Miért, mit gondoltál? Ja, meg rágcsálni mézes-mustáros-chilis kockákat és roston pörkölt, sós dióbelet. Kifejezettem szeretem az ilyen vad cuccokat. Nem véletlen, hogy ebben az országban íródott a Május 35.

Szóval álldogáltam az egyik félreeső sarokban és éppen a haverokat vártam, akik a labirintusban valahol felém igyekeztek. Közben a pincércsajokat figyeltem, természetesen szigorúan szociológiai célzattal. Félelmetes, mennyire látszik, ki milyen családból származik, milyen neveltetést kapott (plebejust/patríciust) – és egyáltalán, milyen viselkedés van a génjeiben. Alapvetően két tipust különböztettem meg. Az egyik, a tehenészlány. Sürög-forog, határozottan megmarkolja a tálcát, kicsit előrehajolva, tettrekészen igyekszik ki az üzlettérbe. Közvetlen, mosolyog, szvsz ha valaki megfogná a mellét, még azt is vigyorogva legyintené képen. (Nem teszteltem.) Kicsit tenyeres-talpas, kicsit földszagú, de lelkes és látszik rajta, hogy akar.
A másik, a hercegnő. A tartása, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kihúzza magát, has behúzva, mell kidomborítva, hát egyenes. Lépni is óvatosan, lassan lép. A feje tartásán érződik a méltóság. Ő is dolgozik szorgalmasan, nem áll meg, nem pihen – mégis egy légies lassított felvételhez hasonlít, ahogy mozog az asztalok között. Hogy mit csinálna, ha megfognák a mellét – fogalmam sincs, mert valószínűleg senki sem merné megtenni itt az asztaloknál. Lehet, hogy a pillantásával égetné szénné az illetőt.
De a legfurcsább az egészben, az az, hogy amikor az ember nézelődik és véleményt alkot, az nem csak a lányokat minősíti, hanem a véleményalkotót is. Az, hogy a kettő közül melyik mentalitás a vonzóbb, az pontosan jelzi, hogy a _megfigyelő_ melyik oldalon áll.
Én ilyen szempontból mindig is a tehenészlány típusba tartoztam(4). A méltóságról olvastam ugyan, hogy mi az, de igazából felfogni és alkalmazni csak Márai naplói óta tudom. Nekem a közvetlen csajok mindig is jobban bejöttek. A hercegnőket elismerem, tisztelem – de még beszélgetni is képtelen vagyok velük.

(4) Ne zavarjon meg senkit a tehenészlány-hercegnő perjoratív értelmű szembenállása. Maga a kifejezés nem minősít senkit. Arról van csak szó, hogy ki melyiket helyezi első helyre: a racionalitást vagy a stílust. Konkrétan Nej, aki háromdiplomás, kiművelt emberfő, hozzáállása alapján mégis tehenészlány. Amikor például 1996-ban költöztünk Úrkútról Pestre – ketten, ahogy kell, én szereztem és vezettem a kisteherautót – majd azt mondtam neki, hogy te az emeleti teraszról kihajítod a kétszemélyes széthúzhatós ágyat én pedig lent elkapom, akkor nem azért kezdett el tiltakozni, mert letört volna tőle a körme, hanem azért, mert végiggondolva a folyamatot, úgy érezte, nem tudna rajta annyit fékezni, hogy engem ne üssön agyon az ágy. Emiatt helyet cseréltünk és én dobtam a fejére a kanapét.

Aztán kilenc körül vége lett a bulinak, a zenészek leálltak, a pincércsajok elkezdték nem utánatöltögetni a borokat(5), szóval be lett húzva a fék. Hazamentek a legények.

(5) Pedig ez pont az a fajta bor volt, mely a harmadik-negyedik pohár után kezd ízleni. A jó német vörösborokról nem sok könyvet lehet teleírni, maradjunk annyiban, hogy ez már azzal is kiemelkedő volt, hogy se rossz, se jó nem volt.

A szálloda persze hozta a formáját. Pusztán csak annyit akartam megnézni, hogy van-e hely behűteni a sörömet, aztán kinyitás után vettem észre, hogy le volt pecsételve a minibár ajtaja. Úgy elgondolkodtam, hogy ebből vajon mit tudtak meg? Se ki nem vettem semmit, se be nem raktam semmit – pusztán a pecsét szakadt el. Ezért vajon mennyit fognak felszámítani?

(Bár ahogy beszélgettem régi kollégákkal, náluk sem ideális a helyzet: egyikük olyan helyen lakik, hogy fűtés, az nincs. Mondjuk, emiatt nem kell foglalkoznia a minibár hűtőjével sem, hiszen a helyiség eleve pincehideg.)

6 Comments

  1. “Már a geek-ek sem a régiek” Nem véletlenül mondják, hogx hanyatlik az informatika: egyre több informatikusnak van nemi élete.

  2. Ha már szóbakerült a Május 35. Elgonolkodtál már a mű azon aspektusán, hogy lehet, hogy tényleg megtörténhet ilyesmi Konraddal? Végül is Ringelhuth bácsi gyógyszerész volt, és könnyen hozzájuthatott finom, tiszta oldatokhoz, porokhoz :-)

  3. egyre több informatikusnak van nemi élete.

    Sőt, szaporodnak is.

    lehet, hogy tényleg megtörténhet ilyesmi Konraddal?

    :-D
    Mondjuk, az Alice Csodaországban, meg a Xanadu Legendája tényleg így született, szóval nem kizárt.

  4. Régen volt és lusta vagyok visszalapozni. Mi is a szakmád, uértem miből élsz ??
    Szal mi is vagy Te , utazó nagykövet? Legalábbis ez jön le…
    Üdv:
    Frenki

  5. A szakmám? Vegyészmérnök. ;)

    Egyébként informatikával foglalkozom. Csavarogni meg szeretek.

  6. “Csavarogni meg szeretek.”
    Végülis teljesen igazad van. Ha húsz évvel fiatalabb lennék (a mai eszemmel persze…) én is elcsavarognék, talán vissza se’ találnék, ide…

Leave a Reply to dooma Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading